Archív

Az eredetileg 2009-ben összehozott, de végleges felállásban 2012 óta játszó the pUnch most jelentkezett második, élőben felvett kislemezével, ami a Personal Party címet kapta. Első EP-jük, a Fragments 2012-ben jelent meg, azóta túl vannak már rengeteg koncerten, és nagylemezre is készülnek. Erről mesélt nekünk az énekes-gitáros Mogyorósi Tibor ’Jim’ és a gitáros Veller László.

A számomra igen kedves brit post-punk vonalon mozogtok, de miből is építkezik a zene még? Ennél azért összetettebb az összkép.

Laca: Ez sohasem egy egyszerű kérdés. A dolgok jönnek, mennek, ahogyan az érzések is. Mind a négyen egy kicsit más zenei világból táplálkozunk. Dobosunknak, Gergőnek a newwave, post punk vonal a kedvence, de nyitott mindenre. Jim a 60-as, 70-es évek pszichedelikus rockjában érzi otthon magát. Miki (basszusgitár) és jómagam a mai britpop gitárzenés világában vagyunk jobban képben. De a műfajok és preferenciák között van egy közös halmaz, talán azt nevezhetnénk Punch-nak

Az új kislemezt élőben vettétek fel. Miért pont a Talentométeren és hogy jött az ötlet, hogy nem stúdióztok?

Laca: Röviden tömören; kapóra jött. Lehetőségünk volt megszerezni az A38 felvételeit és elégedettek voltunk a hallottakkal, aztán kitaláltuk, hogy kiadjuk, mert miért ne… Rengeteget készültünk a Talentométerre, az ott előadott 4 számot úgy gyakoroltuk be, mintha csak stúdióba készültünk volna. Így történhetett az is, hogy az utómunkálatok során a felvételeket szinte már nem is kellett editálni. Nem azt mondjuk, hogy halál pontos a felvétel, inkább pont annyira pontatlan, hogy érezhető legyen, azért élőben játszottuk, kritikaként már úgyis megkaptuk, hogy nem elég “koszos” a felvétel.

Tervezitek nagylemez készítését is vagy maradnak a kislemezek?

Laca: Pont a napokban született meg az albumkoncepció a fejünkben. Talán nem árulok el nagy titkot, ha a munka címét elmondom: Will-Way, mely az angol “Where there is a will, there is a way.” mondásból eredeztethető. 10-12 számos nagy albumról lesz szó, és a számok nagyjából már készen vannak. Motoszkál még bennünk pár ötlet, amikből tuti születik még kész termék. Nyár közepe-vége felé tervezzük a stúdióba vonulást és utána majd meglátjuk, hogy mikor lesz pontosan kész. Ezenkívül Jim fejében már körvonalazódik egy új album, de ez még csak az ő fejében van. :)

Mi volt a karrieretek eddigi legnagyobb/legjobb pontja?

Jim: Részemről a legjobb pont az a múltkori próba volt, amikor úgy játszottuk el az egyik számot, hogy éreztem közben, összeértünk és jobban szólal meg az, amit csinálunk, mint ahogy belül eredetileg elképzeltem. Meghatódtam a saját zenénktől. :)

Laca: Ilyenkor a Crytal Fighters előtti A38-as koncertet szoktuk felemlegetni, mert akkor volt valami közös rezgés, ha nem is a közönség összes tagjával, de kifejezetten voltak emberek, akik nyitottak voltak és figyeltek, a koncert végén meg jöttek pacsizni. Az jó érzés volt.

Mik a tervek a fesztiválszezonra?

Jim: A fesztiválszezont alkotással akarjuk tölteni. Rengeteg ötlet merült fel mostanában és a tavasz tele volt inspirációval. Kezdünk egyre összetettebben és interdiszciplinárisabban gondolkodni művészeten belül, ötvözni vizuális és zenei megoldásokat.

Laca: Tartozunk, főleg önmagunknak még egy klippel, valamint hosszú távra bőven elég maga az album megteremtése is. Ez szükséges ahhoz is, hogy az embert komolyan vegyék. Itt nem csak arra gondolok, hogy meg kell írni a számokat, fel is kell azokat venni. De ezt tudnunk kell „eladni” is, reklámozni, megmutatni, hogy kik is vagyunk. Szerencsére ez utóbbiban rengeteg ötletet és segítséget kapunk Márta Judittól, szóval pozitívan állunk a dolgok elébe.

Pénteken játszotok a Corvin tetőn a Néhai Bárány előtt. Ezután hol láthatunk még titeket?

Jim: Felmerült egy Verőköltős koncert ötlete a Kuplungban, de ezenkívül konkrét elképzelés még nincs, ezek a dolgok valahogy alakulni szoktak, néha önmaguktól, néha egy kis ráhatással.

A Néhai Báránnyal egy színpadon játszani egyébként azért lesz érdekes, mert anno sok dobost cseréltünk, és egy ideig Burucs Szabi dobolt nálunk is.

Décsy Eszter

Kapcsolódó:

Újra itt a nyáj! – Néhai Bárány lemezkritika

Nirvana – In Utero (Burucs Szabival)

Joy Division – Unknown Pleasures (Minda Endrével)

Cante Diem, AMBER SMITH @ Gozsdu Manó, 2013.12.07.

Another Way – új Amber Smith videó

578962_463436707032173_2096432150_n

Megosztom.

Szólj hozzá