Archív

crowbarsymmetryinblackcd

Idén ünnepli 25. születésnapját a Crowbar zenekar, akik megteremtették a súlyos sludge, doom stílus alapjait, még ’89 tájékán. A luisianai csapat, Kirk Windstein vezényletével adta ki idén a tizedik albumát Simmetry in Black címmel, amit egy jó pohár whisky mellett kezdtem elemezgetni.

 

Amióta Kirk kivált a Down-ból, erősen csak a Crowbarra tud koncentrálni, és meg is lett az eredménye. Nagyon erős albumot rántottak fel a srácok. Az egészből sugárzik az erő, a mocsár, és a sörszag. Rettenet! Ez a 12 számos kis korong egy percig sem tud unalmas lenni. Az első nóta rögtön a Walk With Knoweledge Whiskey címet viseli. Jó kezdése a ránk váró súlynak. Alaposan oda dönget, középtempó, igazi bólogatós darab. Ezt a számot mutatták meg először a korongról még május elején. A Symmetry in White, már egy kicsit más tészta, itt jobban érvényesülnek a doom elemei, erősen ott van benne a sötétség és a füst ami átjárja az ember agyát. A harmadik darabja a lemeznek, már gyorsabb, ütemesebb. A Taste of a Dying, egy kicsit a Down első albumos nótáira hajaz, nagyon New Orleans, nagyon zúzós, szétszedős, ami ugye nem olyan csoda, mivel Kirk gitározott azon a lemezen is.

 

 

Az Ageless Decay a lemez egyik leggyorsabb száma lett, tempózás, kemény üvöltős ének. Először nem értettem, amikor olvastam a doom-core elnevezést, gondoltam már ennek is van “core” verziója, de már értem, erre gondolhattak. Benne van a doom, a déli izzadtságszag, de mindemellett kicsit gyorsabb, tempósabb az átlagnál. Remek! Az ez utáni Amarinthe egy szép lírai szám. Nekem az összeomlás utáni hangulat jön át belőle, ott van benne a csend, és a halál hangulata. Ezt a lassú dalt, jól körbeveszik a keményebb nóták, mind a The Foreboding, ami egy klasszik vonalas doom szám nagy eláztatott riffekkel, nyújtott énekkel, egy kicsit olyan feeling, mintha az ember valamilyen ördögi szeánszon lenne. A Shaman of Belief ezután a doom hangulat után, hogy jobban érezed magad, egy kicsit még a földbe is döngöl. Ami viszont érdekessé teszi, az a heavy-metál riff a közepén, kicsit fémes, kicsit üdítő, nagyon jól beleillik az összképbe. Nagyon tetszik, talán azt is mondanám, hogy ez a kedvencem. A lemez leggyorsabb száma az utolsó előtti helyet foglalja el, a Symbolic Suicide sokkal pörgősebb, nagy duplázásokkal megspékelt, igazi sludge nóta. Az utolsó The Piety of Self-loathing, pedig egy elszállós, savas, füstös nóta lett. Levezetésnek rendkívül tökéletes szám. Laza, mégis zseniális.

 

 

Érdemes meghallgatni a lemezt, aki szereti ezt a stílust, tuti eldobja tőle az agyát, aki nem ismeri, az pedig attól, hogy mekkora ez az album. Gyerünk, csapjátok be a lejátszóba, és hangerőt fel! Élőben pedig, június 16-án látogat el hozzánk a csapat szétszedni az A38-at. A nagy estére két magyar bandát, a Nadir-t és az Apey and the Pea-t választották előzenekarnak. Apey és csapata méltón megérdemelték ezt a posztot. Stílusban is összehaverkodva a két banda egyszerre, egy estén nagyon szét fogja zúzni a fejünket. A Nadirról nem sok mindent hallottam eddig, nem tudok róluk nyilatkozni, de mindenképp megnézzük, és biztosan jókat fogunk rájuk bólogatni. Úgyhogy gyertek sokan, június 16, A38! Borítsuk fel, a hajót! Sör, szakáll, mocsár, ámen!

 

Zsirmon Norbert

Kapcsolódó:

APEY AND THE PEA @ SHOWBARLANG, 2014.05.16. – INTERJÚ A KÉSZÜLŐ LEMEZRŐL

Megosztom.

Szólj hozzá