Archív

A kettes villamosról mindenki tudja, hogy mi a Rákóczi híd felőli végállomása, aki valaha is utazott már a Parkba koncertre. Ahogy azt is lehet tudni, az utazó közönségen végignézve, ha valami emberes buli készülődik arrafelé. Nem volt ez másképp most sem, midőn a Boráros téren felpattantunk rá, jegy helyet sört váltva a közeli alkoholmérésben. Épp egy konszolidált kinézetű, feltételezhetőleg a munkából hazafelé tartó, úriember beszélgetett két tarajos szépséggel, mikor lepattantunk róla. Kérdés: Akkor milyen zene is ez? Válasz: Ír punk… Dropkick Murphys!

A bostoni fiúk eljöttek végre kis hazánkba, ha jól tévedek ez mindössze a második alkalom volt, és az első koncertjük óta is lefolyt már nem kevés víz a Dunán. Ehhez illően hatalmas tömeg gyűlt össze a tiszteletükre. Mi is kivételesen és szépen a kezdésnek kiírt időben érkeztünk, nehogy lemaradjunk valamiről. A még gyülekező, de már ekkor is szép számmal jelenlévő érdeklődők pedig két kézzel döngölték magukba a sert. Mi is gyorsan beálltunk a sorba, nehogy baj legyen. Volt, aki már ekkor félmeztelenül rohangált a Park területén, de láthatóan a különböző motoros klubok közül is sokan képviseltették magukat. Néhány kalapos arc pedig, feltételezhetőleg vérbeli kalóznak képzelve magát, gyorsan elfoglalt néhány stratégiai pontot… biztos a sok sör hatása.

Az előzenekar a fehérvári érdekeltségű Fegyelmező Részleg volt, akikről én annyit osztanék meg, amit ők maguk is megtettek az esemény facebook oldalán, mégpedig: „tudjuk jól, hogy az ír gyökerekkel rendelkező DKM-et már nagyon várjátok, de azt se feledjétek, hogy a Fegyelmező meg fehérvári gyökerekből áll. Basszunk oda a napsütésben!” Az mindenesetre biztos, hogy egy lelkes magot megtáncoltattak és énekeltettek a bemelegítésben.

NOW_7612

A Dropkick Murphys a Signed and Sealed in Blood című új lemezével turnézik épp, ami azonkívül hogy mocskos jó lett, tartalmazza a tökéletes bevonuló számot is, és ahogy elvárható volt a The Boys are Back zengett fel elsőként. Ez volt az a pillanat, amikor az első korsó sör a levegőbe repült. Adjunk hát hálát a műanyag poharak megszületéséért. Mi magunk is igyekeztünk gyorsan közel kerülni a tűzhöz, nehogy már kimaradjunk valamiből. Itt jegyzem meg, hogy soha ennyi sört nem kaptam még az arcomba, illetve a hátamra, mint ez alkalommal. Nem olcsó, cserébe hathatós mulatság.

Mint mondottam volt, az új nagylemezük igen jól sikeredett, így a közönség egyáltalán nem volt zavarban, mikor is a My Hero, vagy a Don’t Tear Us Apart felzengett. Amikor pedig a Prisoner’s Song-ra került a sor, akkor a szó legszorosabb értelmében őrjöngésbe kezdett, hogy a Rose Tattoo-t már ne is említsem. Nem hiába, ez az egész munkásságukat tekintve is egy kiemelkedően jó muzsika lett. Közben beakadt még (többek között) egy Jimmy Collins’ Wake, ami szintén friss és ropogós, de zengett a Workers Song, a The Gauntlet, és az Irish Rover is. Én magam nem vagyok kifejezetten nagy rajongója a pogónak, de amikor a Johnny I hardly Knew Ya előkerült, akkor már nem volt mit tenni, hiába álltam előtte kitartóan az örvénylés szélén, ekkor magával ragadott a virtus.

Keresd meg magad!

Volt is visszatapsolás rendesen – mondjuk kérették is magukat a komák kicsit – de amikor elindult a Let’s go Murphys kántálása, és ehhez még a taps közben némi ütemre ugrálás is társult, akkor bizony éreztem, hogy remeg alattam a parkett. Vissza is táncoltak hát, és egy házibuli jellegű közösségi ráadással toldották meg az estét. Volt itt AC/DC-től kezdve a színpadon smároló punk lányokig minden. Mi is gondoltuk rá, hogy felmegyünk a színpadra ropni egy kicsit, ahogy elég sokaknak sikerült is, de mivel elég embertelen erővel kezdett a kordonnak passzírozni a tömeg – feltételezhetően hasonló jellegű – akarata, ezért megelégedtünk azzal, hogy felkaptunk néhány hölgyet. Legalább nekik sima útjuk volt a tömeg feje felett, egészen a színpadig. Néhány karkötőtől és miegymástól ugyan megszabadítottuk magunkat a tombolás hevében, de ez is csak azt jelzi hogy cseszett nagy buli volt. Szóval Let’s go Murphys, és remegjen a föld tovább… Legközelebb pedig dedikáltatom a közös képet, amit most lőttünk.

Szabó Tamás
fotó: Zsiga Pál

Kapcsolódó:
Continental: Rick Barton és a gyerekek @ R33, 2013.10.16. – interjú a Dropkick Murphys ex-gitárosával
Dropkick Murphys @ HMV Forum, London, 2013.01.18.

 

Megosztom.

Szólj hozzá

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu