Archív

A sorozatban magyar zenészekkel/zeneszeretőkkel fogunk végigmenni korszakalkotó, meghatározó lemezeken kortól és stílustól függetlenül. Hosszas fejtörés után szedtük össze a listát, fontossági sorrendet mellőzve, kizárólag a magunk örömére. Ezzel vitatkozni szabad, hátha tanulunk tőletek.

A mai részben Kovács Tamás Viktor, a Men In The Box – Tribute to Alice in Chains énekese mesél egy kicsit az Alice in Chains Dirt című 1992-ben megjelent lemezéről.

Előre bocsátom, hogy a személyes hangnemet most végképp nem tudom mellőzni. Soha még nem gyakorolt rám semmilyen zenekar akkora hatást, mint az Alice in Chains. Olyan 14 éves lehettem, mikor egy szép vasárnapi napon a VH1 TOP100 Rock listájának rangosabb felén egyszer csak megjelent a Would felirat, koszos basszus, különös fekete-fehér képek, majd egy zenekar a félhomályban. Vannak olyan pillanatok, mikor az ember életében először hall egy számára addig ismeretlen zenét, és egyszerűen földbe gyökerezik a lába. Teljesen alámerültem ebbe a zenei világba. Pár hét után aztán el kezdett izgatni, vajon mi van a háttérben. Layne Staley. Élt: 1967-2002. A halál oka: heroin túladagolás. A magyarázat ott van a dalszövegekben. Nem tudott elriasztani a drog ügy, mert a sorok számomra is igaznak tűntek. Így hát elindult az utazás a koponyám körül és benne. Keserű lázadó lettem.

Most csak muszájból esett a választás a Dirt albumra, nehezen lehetne egyet is a többi felé helyezni, mindegyikben van valami csavar. Az tény, hogy a Dirt különösen erős lemez, amit azért nem lehet azzal leírni, hogy a droghasználat mélységeiről és magasságairól szól, akármennyire is próbálják ezt néhányan ennyivel elintézni. Nem, inkább a bennünk tevékenykedő démonokkal való szembenézésről. És ez olyan dolog, amit mindannyiunknak jobb megtenni, még ha fájdalmas is, droggal vagy anélkül, ez egyéni választás. A hangzás, a gitár- és énekszólamok amolyan kripta hangulatot teremtenek meg ehhez. Egyedül vagy egy lyukban, a rémálmok valósággá válnak, árnyékok táncolnak mindenfelé, mocsok vesz körül, és szól a kakas. Igen, ez az ijesztő sötét oldal, ami elől lehet menekülni, de attól még létezik. Ők megélték. És hagytak róla bizonyítékot.

MaryMoss

 

Kovács Tamás Viktor: “Az elején le kell szögeznem, hogy nem tartom magam „igazi” zenész/zeneszerzőnek, csak egy lelkes amatőrnek, aki itt ragadt a magyar underground zene világában. Számomra az Alice in Chains – túlzás nélkül állítható – az Élet esszenciája, függetlenül a zene általánosságban komor, befordulós, de ennek ellenére az igazat leíró témáitól. Ez az egyetlen zenekar, melynek zenéjét hallva mindig kiráz a hideg/feláll a szőr. Talán pont ez az egyik része, ami miatt nem tudok pártatlan lenni a bandával és az albummal szemben: de gondolom ezért is esett rám a választás. Pont a fentiek miatt nem is zeneileg közelítek az albumhoz (hisz zeneileg ezer, meg ezer helyen leírtak róla mindent), hanem az általa és az AiC zenéje által kiváltott érzések felől. A srácoknak (MITB) is említettem a dolgot, és nekik is azt mondtam, hogy egyféleképpen tudok közelíteni az albumhoz: és ez a drog. A legtöbb ember számára világos az éra és zenei világ kapcsolata, szinte elválaszthatatlan mivolta a tudatmódosító szerekkel. (És itt jegyezném meg, hogy semminemű „drogkampányról” nincs szó – ez az én szubjektív véleményem). Nagyon nehezen lehet szavakba önteni ezt az egészet, de ha valaki meg szeretné tenni, azt csak őszintén lehet, mert ez a zene és album őszinte. Ahhoz, hogy valaki megértse, vagy legalábbis a közelébe jusson annak, hogy értse – benne kell/kellene élnie ebben az életformában, de minimum szívvel kell rendelkeznie. Ha valaki közömbös tud maradni ennyi őszinte érzelemmel átszőtt dallal szemben, az tényleg csak nehezéknek hordja a mellkasában a ketyegőjét. Annyi érzelem/érzés vonul végig az albumon, hogy egy arra fogékony ember számára sokkot is okoz… és itt visszakanyarodnék újra a kiinduló ponthoz: a drog az jó és a drog az rossz. Ez a kettősség vonul végig az egész albumon, és ez a másik dolog, amiről beszéltem: az őszinteség. Kényes téma és általában kevesen merik felvállalni azt, ami nyílt titok volt akkor is és ma is: a zenészek és általában véve a művészek nagy része belekóstolt, vagy folyamatosan hódol a tudatmódosító szerek hatásának. Staley megénekli azt, amibe nagyon sokan belecsúszunk, de kevesen mernek róla beszélni. Nem ahhoz kell tehetség, hogy a drogoktól ötleteid legyenek, hanem ahhoz, hogy ezeket meg is valósítsd és átadd az embereknek. (Sajnos) tapasztalatból írom én is ezeket a sorokat – nekem is voltak „érdekes” időszakok az életemben, de soha nem jutottam el odáig, mint Staley. Ő egy zseni volt. Az, hogy hasonló dolgokat éltem át én is, az késztet arra, hogy a végletekig tiszteljem ennek az embernek a zsenialitását, mely ebben az albumban teljesedett ki igazán. Természetesen a zenekar ugyanolyan zseniális „munkát” végzett itt is, mint máskor – holott nekik is meggyűlt a bajuk a sötét oldallal. Annyira durva és mégis természetes, hogy most is ráz a hideg és párás a szemem, mert természetesen e sorok írása közben is az albumot hallgatom (5x egymás után). Egy laikus azt hihetné, hogy a dalok is csak úgy egymás után vannak dobálva… Nem… Koncepciózusan visznek tovább és tovább, míg el nem jutnak a lelked legmélyéig. Elnézést, ha kicsit elkalandoztam, vagy zagyvaságnak tűnik, amit írtam… de ezt érzem és ezt váltja ki belőlem az egész. Írhattam volna sorban a dalokról egyenként, Ki írta, mikor és miért – de ez nem az én reszortom. Egy dolog biztos: EZT AZ ALBUMOT MINDENKINEK MEG KELL HALLGATNIA. Pont.

„…What’s my drug of choice?…” – Nekem az Alice in Chains és remélem kicsit már Neked is!

Zárszóként, és ha belefér ennyi kis reklám: pont idén szeptember végén tisztelgünk majd barátaink (Stone Pilots) társaságában az egyszerre megjelent Dirt és Core albumok előtt azzal, hogy élőben előadjuk mindkettőt.

Köszöntem és legyen a grunge örök!”

1.Them Bones, 2:30
2. Dam That River, 3:09
3. Rain When I Die, 6:01
4. Down in a Hole, 5:38
5. Sickman, 5:29
6. Rooster, 6:15
7. Junkhead, 5:09
8. Dirt, 5:16
9. God Smack, 3:56
10. Iron Gland (hidden track), 0:43
11. Hate to Feel, 5:15
12. Angry Chair, 4:48
13. Would?, 3:28

Megjelenés: 1992. szeptember 29.
Felvétel: 1992. március-május, Eldorado Recording Studios, Burbank; London Bridge Studio, Seattle; One on One Recording Studios, Los Angeles
Stílus: grunge, alternatív metál
Hossz: 57:37
Kiadó: Columbia
Producer: Dave Jerden, Alice in Chains, Rick Parashar

Eddigi lemezek itt!

Megosztom.

Szólj hozzá