Archív

NOW_9414

Eljött végre, aminek már rég el kellett volna jönnie: Ozone Mama és Supernem egy színpadon, tegnap este a Budapest Parkban. Ki nem hagytuk volna!

 

Nemrégiben új albummal jelentkezett a Supernem, sorozatban az ötödikkel. A Túl a frekvencián egy igen barátságos lemez lett, amihez elmondásuk szerint kell egy kis idő, hogy üljön, szerintem viszont tökéletesen jó helyen van, úgy illik a koncertprogramjukba, mint egy jól megválasztott legókocka. Ezt bizonyították is legutóbb a Pannónia fesztivál utolsó napján, a kellemes délutáni napsütésben, 140%-on. PaFén egyébként az Ozon Mama is játszott, legelső nap, amit sajnos kihagytunk, és most örömmel pótoltuk. Izgatottan sétáltunk a Park felé, ilyen párosításból baj nem lehet, a jó buli és a jó hangulat borítékolva.

 

NOW_9242

Érkezéskor viszont jött egy kisebbfajta döbbenet; a koncertet a kisszínpadra rakták. Foci VB ide vagy oda, azért illett volna nagyobb számban megjelenni. Kevesen lézengtek erre-arra, és amikor megszólalt a Fortunate Son, azt hittük, még csak beállás van. Azért hamar pottyant és odasiettünk a színpadhoz, kényelmesen elfoglaltuk a helyünket elől, menjen a rock ‘n roll! Először láttam őket a basszusgitáros posztra visszatért Dobos Gergővel, és úgy tűnt, működik a kémia, a zenekar teljesen egyben van. Mégis hiányzott valami. A zene jól szólt, odapakolták rendesen, volt mozgás a színpadon, de valahogy a már elvárt energiabomba nem robbant, talán köszönhetően az igen gyér közönségnek. Aztán a koncert közepe felé, valahol a Go környékén mintegy varázsütésre eltűnt a fal a színpad elől és végre megcsapott az a lendület, amit annyira szeretek az Ozone Mama koncerteken. Mire a Red Hot Lovin’-hoz értünk, már mindenki táncolt és bulizott rendesen, örültem volna, ha maradnak még pár szám erejéig. Külön aranyos volt a tavalyi Hajdihó fesztiválon játszott Soerii & Poolek feldolgozásuk, a Rohadt szexi vagy. Még jobb is , mint az eredeti.

 

NOW_9537

Na, de haladjunk tovább, ha már ilyen rendesen elő lett melegítve a terep, nyomjuk reggelig egy rossz cipőben. Mire megérkezett a Supernem, az emberek már rendesen megtöltötték a teret, hirtelen meglepően sokan kerültek elő a semmiből. Továbbra sem örültem ennek a kisszínpados megoldásnak, de ez az embermennyiség azért elveszett volna a nagyszínpad előtti téren. Helyette barátságosan közel préselődve egymáshoz izgatottan vártuk a koncertet. Pillanatok alatt pörgették fel a tömeget, és ezen a fordulatszámon nyomták végig a koncertet, mi pedig ugráltunk is rá becsülettel. Az egész koncert egy laza, sallangmentes, őszinte poprock buli volt, semmi-semi-számít-mindenki-megőrül hangulatban. Bár az új albumot még nem hallgattam eleget, így harmadik koncerten járva már a szöveg is kezd megmaradni, és az új dalok nagyon ott vannak. Persze azért a K-k-k-kétszer, a Rendőrsztori, a Generáció és társaik, amik a kötelező és megunhatatlan slágerek. Na jó, mindegyik számuk ilyen. Elfogult lennék? Nem is kicsit! Imádtam és kész. És ezzel egyáltalán nem voltam egyedül.

 

Már csak egyetlen hozzáfűznivalóm maradt a tegnap estéhez. Gyakrabban kellene együtt koncertezniük, mert ez a két zenekar, még ha a zenei világ nem is kapcsolódik szorosan, igazán pörgős bulikat tudna csinálni közösen, ahol én biztosan törzsvendég lennék. Ja, és köszönöm a pengetőt! ;)

 

Décsy Eszter

fotó: Zsiga Pál

Kapcsolódó:

Pannónia Fesztivál 2014 – Beszámoló, videó és Offspring miniinterjú

Supernem videó interjú – Túl a frekvencián lemezbemutató

Supernem – Irány a Parkba be! – 2013.05.10.

Újra Dobos Gergely az Ozone Mama basszusgitáros posztján – Interjú Székely Marcival

Háborúba vitt az Ozone Mama @ Gödör Klub, 2014.02.28.

HAJDIHÓ F*SZTIVÁL @ ZP, 2013.08.31.

.

Megosztom.

Szólj hozzá

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu