Archív

Négy koncert sűrű egymásutánban nem kevés, főleg nem azzal a szándékkal, hogy minden fellépőre kellően odafigyeljünk.  Egy jó 5 órás koncertsorozat a hosszán túl már csak azért is necces, mert csak rockzenekarok esetén komolyan fenyeget az unalomba fulladás veszélye, ha a szervező nem válogat elég széles spektrumból. Ráadásul, ha a közönség nem abból a zeneturkáló fajtából való, mint mondjuk én, akkor igen nehéz lehet rádumálni őket, hogy meghallgassák a főszereplőn kívüli, általuk ismeretlen bandákat is.

Akárhogy is, én pénteken a Dürer Kertben egyszer sem kívánkoztam el a nézőtérről. A Junkie Jack Flash, az Uzipov, az IHM és a Néhai Bárány a vártakon felül olyan változatos műsort adott elő, hogy egész megfeledkeztem arról, hogy órák óta, szinte folyamatosan ugyanazt a színpadot bámulom. Ez pedig ugyanannyira a zenekarok érdeme, mint a szervezésé.

A Junkie Jack Falsh részemről annyira ismeretlen volt, hogy a koncertre érkezve újra meg kellett néznem a line-upot, hogy mi is lesz a kezdő banda. És így persze nem is vártam tőlük igazából semmit, és mégis, valami igazán érdekeset kaptam: nem azért mert a zenéjük annyira forradalmi lenne – egyáltalán nem az – hanem mert vissza tudták hozni az igazi, ’80-as évekbeli klasszikus rock and rollt úgy, hogy az se nem avíttas, se nem koppantós, és egyáltalán nem ciki. Ez pedig teljesítmény akkor, amikor a rockzene olyan karaktereinek fénye, mint mondjuk Axl Rose vagy Angus Young már igencsak megkopott. A JJF pedig ezt hozza: Rose már-már sámánisztikus előadásmódja, és az AC/DC puritán féktelensége Deák Bill-szerű bluesos hangzással és magyar szövegekkel. A szájharmonika és a szaxofon pedig élményszámba ment és elgondolkodtatott, hogy a legtöbb aktuális zenekar miért feledkezett el ezekről a hangszerekről.

06-2

Az Uzipov már nem volt ismeretlen és nem is változtatta meg első benyomásaimat; rettenetesen egyszerű, erős, jó húzású rockzene és ennyi. A közönség láthatóan élvezte, a zenekar jól meglovagolta a JJF által keltett hullámokat és ügyesen megágyazott az Isten Háta Mögöttnek is. Funkcióját betöltötte, és jó hangulatot csinált, de engem továbbra sem győzött meg arról, hogy hallgatnom kellene őket, vagy csak miattuk koncertre járni. Az Uzipov érzésem szerint azoknak való, akik nem kíváncsiak nagy megfejtésekre, nem érdeklődnek a progresszív irányzatok iránt, csak rock and rollt akarnak – nem többet, nem kevesebbet.

Az Isten Háta Mögött aztán hozta a jól bevált formát, és bár időérzékem addigra már kezdett megbízhatatlanná válni, a koncert elég hosszúnak érződött – pozitív értelemben. A Dürer remek hangtechnikája az IHM koncertjét már-már pszichedelikus szintre emelte, és láthatóan a zenekar is élvezte annyira, hogy újabb és újabb számokat vegyen elő. Természetes, hogy ekkor telt meg a Dürer nagyterme, hiszen az este csúcspontja mindenképp ekkor volt.

IMG_0130

A záró Néhai Bárány aztán továbbvitte az IHM lendületét, és jó végjátékot hozott, bár addigra már csak a közönség igazán elhivatott tagjai maradtak ott.

Visszagondolva nyugtáznom kellett, hogy az alapvetően hasonló elemekből építkező négy zenekar mennyire máshogy közelítette meg a zenélést, és milyen sokszínű bulit tudtak összehozni. És ez mindenkinek jó: aki háttérzenére vágyott, aki új zenekarokra volt kíváncsi, aki a klasszikus, és aki a modernebb rockzenét szereti, mindenki megtalálhatta a számítását. Sok ilyet szeretnék még, és ha az Isten Háta Mögötthöz hasonló húzónevek köré lehet szervezni ilyen zenekarokat, akkor máris találtunk egy jó módszert a rockzenei élet felpezsdítésére.

Bertalan Balázs
fotó: FeLLhő, és Benke Hunor

Kapcsolódó:
Uzipov – Bazaltkockák
Óriás, Grand Mexican Warlock, Uzipov @ Corvintető, 2013.12.28.
Uzipov, Planet Void @ RoHAM, 2014.03.20.
Újra itt a nyáj! – Néhai Bárány lemezkritika
Gyapjúkotont mindenkinek! – Néhai Bárány lemezMEGmutató & The Punch, (Middlemist Red) @ Corvintető, 2014.05.23.
Ihletett állapotban – Néhai Bárány koncertbeszámoló és interjú (2013.12.06. GMK)

Megosztom.

Szólj hozzá