Archív

 

A sorozatban magyar zenészekkel/zeneszeretőkkel fogunk végigmenni korszakalkotó, meghatározó lemezeken kortól és stílustól függetlenül. Hosszas fejtörés után szedtük össze a listát, fontossági sorrendet mellőzve, kizárólag a magunk örömére. Ezzel vitatkozni szabad, hátha tanulunk tőletek.

A mai részben Dr. Sándor Tibor írt nekünk a Traffic azonos című, 1968-as lemezéről. Sándor Tibornak „elég volt egyszer jó vételi körülmények között hallgatnia a Szabad Európa Rádió Teenager Party c. műsorát ahhoz, hogy beinduljon.” Hogy mi tette ezt vele?! A Beatles She Loves You című száma 1963 őszén. Azóta tart a zene őrülete, miközben diplomák, kényszer-szabadúszás, 10 év Filmintézeti munka, egyetemi, főiskolai tanárság tarkították életpályáját. Zenéről, filmekről és más dolgokról eddig kétszer írt hosszabb időn át, előbb egy külföldi rádiónak, majd egy rövid életű, itthoni internetes magazinnak, most pedig a NOWmagazinnak mesél…

 

Az élmény: Már túl voltunk az 1967-es Nashville Teens koncerten és hiába volt kemény a Tobacco Road, kamasz fülünk érzéketlenül fogadta a This Little Bird szépségét, Marianne Faithfull-ról pedig max annyit tudtunk, hogy Jagger csaja, nemhogy énekesnő, aki ugyanezzel a számmal válik híressé. Anglia sokáig legnagyobb független lemezkiadója, az Island egyik producere, Jimmy Miller szúrhatta ki Budapestet, mint a szoc. tábor „legvidámabb barakkjának” fővárosát. Még ’67-ben idehozta a Kisstadionba a jamaicai Millie Small-t és a később Spooky Tooth névre keresztelt dögös bandát. A koncert második részében pedig a Spencer Davis Group lépett fel. Az eredmény: tétova rendőrök és extázis. A ’68 júliusi koncerten léptette fel az ugyancsak jamaicai Jimmy Cliff-et, aki skaban utazott, és akkor láthattuk először és utoljára Pesten a Traffic-et. Fülledt idő, a szokásos délutáni napfény és por. A zenekar tagjai nem egymás mellett álltak, mint a Beatles, hanem elszórva a nagynak vélt színpadon. A közönség értőbb része már ismerte őket a Szabad Európa Rádióból. De talán Komjáthy György is nyomatta a Kossuthon a Csak Fiataloknak-ban a bandát, erre már nem emlékszem. A legbennfentesebbek pedig már vásárolhatták Czeglédi úr Rákóczi úti kapualjában, a tenyérnyi kis maszek üzletben azokat a bizonyos átlátszó, Bambi üdítőital színű hajlékony műanyag kislemezeket. Az Ifjúsági Magazin-ban Beatles kép jelent meg korábban. Ennyi állt rendelkezésünkre, de hiába a tiltás és a szelektív szűrés/tűrés szocialista dialektikája, annál inkább el voltunk varázsolva. Ami felhangzott, az maga volt a csoda. Melegem volt a Bécsből kapott Levi’s dzsekiben és farmerben, kitágult szemmel és füllel meredtem a színpadra. A közönség nagyobbik része őrjöngött, egy kisebb része pedig hangosan elégedetlenkedett a szaxofon és a fuvola miatt. A korabeli hivatalos könnyűzenei élet sokat gúnyolt zenekarát, a Stúdió 11-et emlegették megvető hangsúllyal.

 

A tények: Steve Winwood 15 évesen kezdte pályafutását a Spencer Davis Group-ban, olyan világsikerek fűződnek nevéhez, mint a Gimme Some Lovin’ vagy az I’m a Man. 1967 áprilisában kilépett az együttesből és létrehozta a Traffic-et. A Traffic a hatvanas évek második felében kibontakozó pszichedelikus irányzat meghatározó zenekara volt, a Jimi Hendrix Experience és a Cream mellett. Traffic című, második albumuk 1968 októberében jelent meg. A lemez elkészítésében egyenrangú szerepet játszott, a később külön utat választó két frontember, Winwood és Dave Mason. Zenei dialógusuk adja az album szerkezetét. A You Can All Join In igazi sophisticated, közönség/közösségteremtő nyitó szám, Winwood és Mason dallamos, felelgetős egymásba simuló gitárjátéka kiegészül Wood mindig jelenlévő szaxofon kíséretével, a végén a ritmust felpezsdíti a chicachica ének. Winwood szerzeményeiben kevesebb a humor, elmélyültebb, elégikus hangvétel jellemző rá. Ilyen a Pearly Queen, ami ugyanakkor kemény és határozott, tehát mindent kimerít, ami – ellentétben a Mason szerzeményekkel – minden, csak nem jókedvűen önfeledt muzsika. Egyébként rock örökzöld, köszönhetően annak, hogy az utóbbi években több Winwood/Clapton közös koncerten is hallható. További három kompozíció után felcsendül Mason emblematikus szerzeménye: Feelin’ Alright? Mindig ezzel a számmal kezdte a Winwood hatása alatt álló Orszáczky Jackie a Syrius koncerteket. Az egyik legismertebb Winwood/Capaldi szám a (Roamin’ Thru’ The Gloamin With) 40.000 Headmen. Egyrészt esszenciálisan pszichedelikus, mert Capaldi visszaemlékezése szerint a hasis szülte, másrészt mert az egyedi Traffic sound alapdarabja. A már slágerlistás együttes kislemezen is kiadta 68-ban, a gyönyörű No Face, No Name, No Number B oldalán. Személyes kedvencem a No Time To Live. Sajnos nem a legszebb verziója került az albumra. Akkor a legjobb, amikor a számot megelőző csendből Wood fuvolajátéka bontakozik ki először, ami egyszerű és fájdalmasan szép. Aztán lassan felerősödik Winwood, egyszerre az akusztikus zongorán és a Hammond orgonán, néhány erőteljes leütés és örökre elvesztél!

 

Dr. Sándor Tibor

 

1. You Can All Join In – 3:34

2. Pearly Queen – 4:20

3. Don’t Be Sad – 3:24

4. Who Knows What Tomorrow May Bring – 3:11

5. Feelin’ Alright? – 4:16

6. Vagabond Virgin – 5:21

7. (Roamin’ Thru the Gloamin’ with) 40,000 Headmen – 3:15

8. Cryin’ to Be Heard – 5:14

9. No Time to Live – 5:10

10. Means to an End – 2:39

 

Megjelenés: 1968. október

Felvétel: Olympic Studios, London, Record Plant, NYC, 1968. január-május

Stílus:  rock, folk rock, jazz fusion

Hossz: 40:24

Kiadó: Island, United Artists

Producer: Jimmy Miller

 

Eddigi korszakalkotó lemezek itt

 

traffic

Megosztom.

Szólj hozzá