Archív

NOW_6843

Ma is itt voltunk, jöttünk láttunk, és legyőztük a vihart, mint egy kecskebéka. Végre igazi napos fesztiválnap, ez az ami kell nekünk. A délelőtti semmittevés után már kezdődött is a Fatal Error koncertje, aki esetleg még nem ismerné őket, azoknak nagyon tudom ajánlani. A srácok összekeverik a hard-rock és a hair-metál elemeit és ebből elképesztő mi jön ki.  Amíg ők nyomták a durvulást, addig mellettük az Aurora csinált egy kis laza akusztik mókázást régi klasszikus számaikkal.

 

Ezek után úgy döntöttünk, hogy meglessük a magyar underground blokkot a No Wave sátorban, ahol a Wrong Side of the Wall nyomta az arcunkba a kegyetlen metált. A csapat már régebb óta pihenő pályán mozog, de most bemutattak nekünk rögtön két új dalt is. Őket a pszichedelikus rockot játszó Turbo követte, akik szintél isteni jó muzsikát szolgáltattak nekünk.  Azért a két banda között beugrottunk a nagyszínpad elé is megnézni Tarja-t, ez a csaj egyszerűen remek, azt viszont nem tudom hogy remek színész, vagy tényleg ennyire örült is a közönségnek, mint ahogy mutatta.  Nem hallgattam eddig a zenéjét, viszont élőben nagyon üt, a személyiségével megspékelve végképp.

 

Az este végpontja felé közeledve viszont, amit már egész este vártam, megérkezett a Firkin. Igaz, egy hozzájuk képest kicsi színpadra sikerült kerülniük, de annál nagyobb bulit csaptak. Volt lóhere, sörlóbálás, kamu akcentus, és persze sok ír “bunkó” is, persze a jó értelemben. Jó volt az este! Firkin, Fezen, Tarja!

 

Zsirmon Norbert

Képek: Zsiga Pál

Kapcsolódó:

FEZEN 2014 #1 – Mocskos egy eső volt. HELLYEAH!

FEZEN 2013 – összefoglaló

.

Megosztom.

Szólj hozzá