Archív

NOW_9885

Hallottatok már lakáséttermekről? „Föld alatt” bujkáló titkos gasztronómiai csodákról? Állítólag egész sok ilyen van. Diát nemrég ismertem meg egy felolvasóesten, beszélgetni kezdtünk és meghívott ebédelni. Nem is akármilyen ebédre. Az elképesztően sokoldalú és kreatív építész lány ugyanis imád főzni, jókat, sok emberre. El is mentünk hozzá egy vasárnap délután, apró lakásában már minden asztalnál ültek barátok, ismerősök. Előkerült az étlap, amit bármelyik étterem megirigyelne, nem volt könnyű választani. Ő pedig a miniatűr konyhájában tüsténkedett.

 

Először is egy bazsalikomos meggykoktélt kaptam, amíg vártunk a fogásokra. Az ötlet tavaly pattant ki Dia fejéből, akkor hallott először a nemzetközi Restaurant Day-ről, amikor az emberek meghívják a barátaikat egy jó ebédre. Megtetszett neki a dolog, és úgy gondolta, megmutatja mit tud. Évek óta ugyanis rendkívül kreatívan főz, nagyon válogatós és rákényszerült, hogy a legegyszerűbb ám egészséges alapanyagokból valami nem szokványosat készítsen, olyat, ami nem unalmas, de ő is megeszi. Rengeteg recept gyűlt fel neki az évek alatt, mindet maga kísérletezte ki. Ahogy beszélgettünk, rengeteg párhuzamot húzott az építészet és az étkezés között. Mindkettő kreatív és mindkettő befolyással van a mindennapokra, az ember közérzetére. Egy szépen berendezett lakásban jobban érzed magad, ahogyan egy szépen tálalt és finom ételt szívesebben eszel, jobban érzed magad tőle. Ilyen egyszerű. És ahogyan az építészetben, az ételeknél is a jelmondatához híven, igyekszik a minimumból kihozni a maximumot. „Szeretném, ha ösztönzően hatna az emberekre, hogy ők maguk is elkészítsék ezeket otthon. Volt egy srác, aki ugyan így főzni kezdett a barátainak, egy másik pedig a nagymamája szakácskönyvét kereste elő, mert rájött, arra emlékeztette az egyik íz, amit nálam kóstolt.”

 

NOW_9890

Közben megérkezik az első fogás, én gazpacho-t kértem. A hideg spanyol paradicsomleves nagyon finom volt, nem az az autentikus spanyol íz világ, de jó volt. Szerintem egy kicsit csípősebb is lehetett volna és talán édesebb egy kicsit, de eltűnt nagyon hamar. Mivel nem ismertem senkit, az első percekben furcsa volt egy rakás ismeretlennel egy asztalnál enni, de valójában ez adja az egyik varázsát. Pillanatok alatt megismerkedhetsz mindenkivel és nagyon családias, barátságos a hangulat. Dia azt mondja, sokan jönnek egyedül is, tudják, hogy úgyis jól érzik majd magukat.

 

A következő fogásom zöldségcsíkokkal töltött pulykatekercs volt rukkolával. A zöldségcsíkok enyhén pikánsak, fűszeresek, minden falat lágyan omlik szét, a pulyka egyáltalán nem száraz. A rukkola íze pedig tökéletesen odasimul a többihez. Valóban nem bonyolult étel, mégis valahogy nem jutna eszembe ilyet főzni otthon. „Az extra én vagyok benne.” – mondta Dia – „Nem kutatok receptek után, de kreatív vagyok, és ez sokat számít. Egyébként sosem kóstolok, mindig az illatok alapján főzök. Az orrom nagyon érzékeny és szeretem is az illatokat.” Amikor először tartott ilyen vendégséget, egy barátnője segített be neki mosogatni, felszolgálni, de akkor éppen csak annyi pénze volt, hogy vegyen néhány tányért, az alapanyagokhoz kölcsön kellett kérnie. Azóta sem megélhetésért csinálja, haszon sincs rajta, hanem szívből. Azt mondja, sokat számít, hogy a barátai támogatják ebben, nélkülük nem is nagyon tudná csinálni. „Szeretnék egyszer egy saját éttermet, ahol összeköthetem a gasztronómiát más művészetekkel; zenével, tánccal, performaszokkal, kiállítással, ami összhangban van az ételekkel. Közelebb hozni az embereket a művészetekhez az ételeken keresztül.”

 

NOW_9893

Eközben megérkezett egy adag sajttal töltött Dim Sum, ami félig szintén Dia találmánya. Az eredetileg kínai tésztabatyuhoz a tölteléket ő kreálta és keverte, és ezzel meg is vett. Amúgy is a sajt a gyengém, de ez valami olyan fantasztikusan eltalált, enyhén sós, intenzív ízű sajtos töltelék lett, amitől azt hittem, menten elsírom magam. Ezek után még jött egy apró desszert is, limeos étcsoki mousse mentalevéllel, ami bármennyire krémes és fantasztikus volt, azt a sajtos tölteléket semmi nem tudta űberelni.

 

Az elején, ahogy mindenki, én is meglepődtem az apró adagokon, és meggyőződésem volt, hogy bármennyire is finomak a fogások, bizony ha hazaérek, rámegyek a hűtőre. De nem így történt. Lassan azért a kis adagoktól is jól lakik az ember és még egészségesebb is, mintha tíz perc alatt dugig esszük magunkat. Mikor két és fél óra után felálltunk az asztaltól mosolyogva, éreztem, hogy ettem. Jókat és eleget. A közösség, a baráti hangulat és a finom ételek teljesen feltöltöttek. És az a romantikus kép, hogy ez egy titkos társaság titkos lakomája, óriási pluszt adott neki. Nem lesz könnyű rátalálnotok Diára vagy a hozzá hasonló vendéglátókra, de keressétek, a nyomok ott vannak mindenhol. És mindenképpen megéri egy kis keresgélés!

 

Décsy Eszter

fotó: Zsiga Pál

M2Mgasztro.design.kult

.

Megosztom.

Comments are closed.