Archív

Múlt héten bemutattuk nektek az Anton Vezuv bemutatkozó videóját, amit a Bird c. számhoz készítettek. Nos, ideje, hogy egy kicsit bemutassuk a zenekart a most megjelent Into the Sea című lemezükkel együtt. Ők “power melankóliaként” aposztrofálják a zenéjüket, én inkább azt mondanám; shoegazing egy nagy bögre kávé után, fűszerezve egy kis Beatlessel, korai Oasissel/Blurrel. Tökéletes kora őszi zene: kicsit napsütéses, kicsit esős, megfelelően melankolikus és elringató. Ráadásul meglepően jól van összepakolva. Hallgassuk is meg…

De előtte még a zenekar. A tenger és halak köré épülő koncepció agytrösztje Sztív, azaz Gyulai István, aki a zenekarban az ének mellett a zongoráért felelős. Kalmár Tibor (basszusgitár), Csé (gitár), Stéger Tamás (billentyűk) és Kocsis Szabolcs (dob) társultak mellé. “Ez az óceán-halak téma egy nagyon mély dolog nekem, a dalok egy nagyon befelé fordult, kitaszított végtelenben íródtak, ezért a téma sokszor szerelem, sokszor magány, nagyon sokszor búcsúzás” – mondta el Sztív a lemez koncepciójáról. A koncepció mellett maga a lemezfelvétel is érdekes, néhány számban feltűnik spanyolgitár, trombita, harmonikát, glockenspiel, bendzsó és egy 25 tagú gyerekkórus is. A keverés elsősorban Schram Dávid munkája, de egyes számokon Csé, valamit Rupert Coulson dolgozott. Coulson korábban kevert már az Oasis-nek, a Portishead-nek és Robbie Williams-nek is, bár ez utóbbi kevésbé releváns az Into the Sea szempontjából.

Az Into the Sea első hallgatásra elringat és ahogy vége lett, kellemesen szomorkás űrt hagyott maga után, úgyhogy el is indítottam újra. A kezdő Far Camp Song bevezet egy kicsit Beatleses vintage melankóliába, ez vonul végig az albumon. A tenger és halak szimbolikájára a legjobban a harmadik dal, a Fishes erősít rá, sirályok hangjával, hullámok zúgásával indít, és ahogy belépnek a hangszerek, alámerülünk a végtelen óceánba, ahol nyugalom, magány és csend uralkodik. Lágyan ringatnak az áramlatok, keveredik egy kis szomorúság is körénk, de mégsem keserű. A Moment of Bliss, amiben a már említett 25 tagú kórus hallható, nekem egy kicsit egyhangú. Nem lassú, csak olyan töltelékféle a lemezen. Ennek ellentéte a következő tétel, a Mr Horsefly, ami az egyik kedvencem lett a lemezről. A dalt hallgatva valahogy úgy képzelem el, hogy egy hatalmas kandalló mellett ülök egy apró vidéki angol cottage-ben, kint a kora őszi eső zuhog, de a felhőkön még átsüt a nap, minden zöld és burjánzik. A másik kedvencem a Sunny Days, amiben érzek egy kis Editors vonalat is. A hangulata és a szövegvilága miatt talán inkább ehhez forgattam volna a klipet a Birds helyett. Az I’m Sorry nekem, ahogy az angolok mondják, túl cheesy. Nyúlós, túl könnyed, elsőre át is tekertem volna. Viszont az ezt követő Seven Seas abszolút visszahozza a lemezt, nagyon tetszik benne a harmonika és a bendzsó, ettől van benne egyfajta kalózromantika. Az utolsó két dal lágyan, kedvesen vezeti le az albumot.

Az albumon belül és a dalokon belül is lágyan hullámzanak a hangulatok, a gyorsabb-lassabb témák, ahogyan a nyugodt tenger is lágy, lapos hullámokkal ringat lágyan. Sokszor hallok ki belőle, ahogy már említettem, Beatlest, Blurt és Oasist, de ez abszolút nem baj, mert egy nagyon jó szövetbe ágyazva kerülnek elő. Kedves, melankolikus britpop hatások. Abszolút napsütéses, kora őszi, azaz kellemesen melankolikus hangulata uralja az egész lemezt, két apró döccenőt leszámítva ez egységessé is teszi az egészet. Mélázáshoz, sétálgatáshoz, ablakon át esőt bámuláshoz, ágyban olvasgatáshoz , tél elől meleg szobába bevackolódáshoz tökéletes, de hogy mennyire éri meg a tavaszt, azt még nem tudom. Mindenesetre per pillanat tetszik. Dőljetek hátra és hallgassátok meg ti is.

Décsy Eszter

Kapcsolódó:
Friss klip: Anton Vezuv – Bird

SONY DSC

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu