Archív

HAW - Soundtrack of Our Friendship - cover

A HAW emlékeim szerint utoljára 2009-ben hozott ki új anyagot és azóta sok minden történt. Jöttek új csapatok, maradtak a régiek, és velük is biztos rengeteg dolog esett meg. A Binder Gáspár (dob), MRC (gitár), Pó bácsi (basszus) és Makó Dávid (ének) alkotta négyes, már akkor is egy nagyon nagy elismerést érdemlő csapat volt a groove/stoner palettán. No, de idén februárban új anyaggal leptek meg minket, amiről sajnos én még csak most szereztem tudomást az új videójuk kapcsán. Elnézést érte! Viszont, fasza lett!

 

Egy korábbi cikkben már egyszer írtam róla, hogy most divat nálunk a sludge/doom/stoner vonal és nem is hiába lett az. A legjobb dolog, hogy ezekben a stílusokban több nagyon jó, igencsak nemzetközi szintű csapatunk van, amik között a HAW is erősen ott van. A tagok is nagy hazai stoner zenekarokból származnak, hiszen van két Stereochrist zenész, és a fél Igor is jelenleg itt lézeng. Így nem csoda, hogy egy ennyire szerethető és zsigeri anyagot sikerült nekik összehozni. Az új lemezt, a Soundtrack of Our Friendship-et többször is meghallgatva azt hiszem bátran állíthatom, hogy megvan 2014 második legjobb lemeze számomra. Hallatszik ezen a korongon, hogy sok idő telt el az utolsó lemezük óta. Sok fejlődés látszik rajta, az ének mérföldekkel jobb, egyszerre őszinte és érzelmes, de mellette ott van benne az elsöprő energia. A zene annyira árasztja a new orleansi hangulatot, hogy lassan egy mocsár közepén érzem magam egy faházban. Nem lett hosszú anyag, viszont a maga 26 percével teljesen kerek, szuper át- és felvezetések vannak benne, a hat szám tökéletes összhangban van. Röviden jellemezve, a lemez nagyon ott van a szeren!

 

Első dalként a We Breath This Out igencsak keményen indítja az albumot. Ez egy igazi arconpörgős őrület lett. Tökéletes koncertkezdő nóta. Ezt a hirtelen durvulást nagyon jól kiegészíti az inkább doomfelé húzó Watch Me Fall, Watch Me Rise című dal. Ebben az tetszett nagyon, hogy benne van az a nagyon húzós doom riff, viszont a refrén kicsit dallamosabb, ettől változatos lett. Bár ez az egész lemezre igaz, az egysíkúság morzsáit sem lehet benne fellelni. A My Name refrénje nagyon fülbemászó lett. Itt inkább a groove-os témák kerültek előtérbe, ezzel igen tempósra sikerült megírni ezt a számot. A Black Horse High is erősen ezt a vonalat viszi tovább. Itt a két szám között beépített átvezető már inkább egy kis country érzést visz be. A 7 Crows There engem nem győzött meg annyira. Nem rossz, de nekem valamiért kicsit hiányzik belőle az a tűz, ami az előzőekben megvolt. A gitárt itt viszont ki kell emelnem, mert ebben a dalban egy iszonytatóan remek riffet hoz, az nagyon tetszik. A kedvencem egyértelműen a What We Call Home a húzós, néhol nyújtott énektéma miatt. Elég erős, de mégis slágeres annyira, hogy csak szimplán benyomd egy délutáni sör mellé. Be kell valljam, még bírtam volna hallgatni pár számot, de pont annyit sikerült erre az albumra rakni, hogy ne legyen az embernek nagy hiányérzete. Biztos, hogy többször is hallgatni fogom ezt az albumot, nektek is ezt tanácsolom. Le is tölthető a banda Bandcamp oldaláról. Ja, és lesz ma egy koncertjük a The Mighty Manlifter és a Mangani 888 társaságában az Instant-ban. Érdemes menni! Szakáll, metál, na meg a kockás ing!

 

Zsirmon Norbert

Megosztom.

Comments are closed.