Archív

Hosszú volt a nyár, a fesztiválok, a magazin, a munka, és be voltam már sózva, hogy úton legyek és egy kicsit megfeledkezzek mindenről úgy igazán. Azerbajdzsánról lemondtam, majd máskor. Hogy jött akkor Belgium? Hmmm… A fene tudja. Én is láttam az In Bruges-t. Zegzugokat akartam, megnézni pár Bosch festményt, jó sört és csokit, sokat sétálni, dolgozni a kéziratomon és a kötetemen. Jó ötletnek tűnt.

Először is a parfümillatú Brüsszel. Úgy éreztem, hazaértem. Brüsszel ugyanis sokban emlékeztetett London egyes részeire; a sárga és vörös téglás keskeny sorházak, régi és modern épületek ellentéte és harmóniája, török és paki kebabosok és kisboltosok, ízlés, elegancia, kiegyensúlyozott arcok. Na, meg a turisták.

Amélie, akinek a kanapéján a macskájával osztoztam, nem sok mindent tudott Brüsszelről, cserébe főzött egy jó zöld levest (alga, brokkoli és cukkini) és a kezembe nyomott egy kulcsot, hogy szabadon garázdálkodhassak. Ezek után elment dolgozni, én meg elindultam a központba, lényegében tervek nélkül. Annak ellenére, hogy össze-vissza kanyargó dimbes-dombos utcák hálózzák be a várost láthatóan minden logikát mellőzve, egyszer sem sikerült eltévedni, pedig térképet ritkán láttam. Sőt, a Királyi Szépművészeti Múzeumot egyből sikerült megtalálni, ezzel ki is pipáltam a ‘kötelező látnivalók’ listám első (és egyben utolsó előtti) tételét. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy akkor mit fogok csinálni az elkövetkezendő 8 napban, de megrántottam a vállam és bementem. Hieronymus Bosch egy képét kerestem, ami éppen nem volt ott, helyette egy másik, sokkal izgalmasabb képét sikerült megtalálni. Elképesztő, hogy cirka 400 évvel Dalí előtt majdnemhogy tökélyre fejlesztette a szürrealizmust az emberi bűnök legmocskosabb manifesztációján keresztül.

Mivel a 15-16. sz.-i festészet amúgy tökéletesen hidegen hagy és a nap is szemtelenül gyönyörűen sütött, addig mászkáltam a városban, míg már végképp nem tudtam állni a lábamon. Sikerült olyannyira elkerülnöm a turistákat, hogy (bár a Grote Markt, a főtér közelében volt) a helyiek által is alig ismert és tökéletesen rejtett kocsmánál lyukadtam ki. Két csokibolt között egy jelentéktelen kapualj és egy alig méter széles sikátor vezetett az alig nappali méretű kocsmához. Festett ólomüveges régi ablakok és ajtó, kandalló, nehéz fa bútorok, mintha visszamentem volt 2-300 évet az időben. És persze kellemesen nagy sörválaszték, amiből egyszer sem sikerült 8%-osnál gyengébbe belenyúlni. A legjobban egy Blonde de Brugge nevű nagyon világos, enyhén savanykás és édes búzasör tetszett, ezt fagyasztott kis füles korsóban adták, míg az apátsági sörökhöz talpas üvegkehely jár.

A reggeli kávé mellett pont ezt a részt olvastam, és mivel továbbra sem volt tervem, elhatároztam, megkeresem a nagy brüsszeli temetőt. Parkra vágytam, hogy olvasgassak tovább és a temető nem is volt messze. Nem túl különleges régi, mohával benőtt sírok között sétálgattam az árnyas sírkertben tökéletesen egyedül. A nap átsütött a hatalmas fák levelein, minden nyugodt volt és csendes, és a mókusokon kívül csak két fickóval találkoztam. Az egyik sírásó volt, a másik egy 50 pluszos forma forrónaciban, aki itt intézte a délelőtti karbantartó kocogását.

Olvass tovább! – még több kép – egy kis Brugge és zegzugok

Décsy Eszter

fotó: Décsy Eszter

 

Brugge

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu