Archív

Sajnos csak nagyon későn jutott el hozzám a Capa Központ éppen futó kiállításának híre, de sikerült elszaladnom megnézni. A Bőrödön viseled – Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai című tárlat még november 2-ig látogatható, tessék sietni, mert nagyon jó!

A Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai című kiállítás azt a kérdéskört járja végig, hogyan építjük fel az egyéniségünket, melyet kifelé mutatunk környezetünknek; mit jelentenek a kényszerítő vagy szabadon választott társadalmi szerepek és a nekik megfeleltetett jelzőrendszerek; a testhatárok eltolása vagy kiterjesztése; a test, mint médium üzenetjellege. Hogyan épül fel kulturális identitásunk, hovatartozásunk, milyen jelentéssel ruház fel a többségi társadalom vagy egy szubkultúra bizonyos ruhadarabokat, teststilizálást, kellékeket. Hogyan teremt “egyenruhákat” meghatározott társadalmi rítusokhoz, melyek később eszközül szolgálnak az adott gyakorlat kritikájaként. A testtel, a genderrezsimmel, az intézményesült szerepleosztásokkal, közmegegyezéssel és divatokkal, szubkultúrákkal vagy tekintéllyel kapcsolatos konstrukciók történetiségét vizsgálja, azok változékonyságát, kikezdését, vagy éppen kiszolgálását a hazai vizuális kultúrában.  – Ezzel a szöveggel indítják a kiállítás bemutatását, ami, bár nem sugallja egy az egyben a tárlat anyagát, lényegében tökéletesen helytálló és megágyaz neki. Nem az általánosságokat, hanem az átlagostól eltérő, szélsőséges vagy szubkulturális jelenségeken át és azok tükrében vizsgálja korunk, az elmúlt 25 év identitás-megnyilvánulásait.

A kiállítás három, jól elkülönülő részből áll össze. Az első része a genderfüggetlen extremitások vagy kihajlások jelenségéből ad egy nagy szeletet. Ide Koronczi Endre Testnyomatok c. fotósorozata vezet be, ami a bőrbe nyomódott hétköznapi dolgokon keresztül – egy karóra, mobiltelefon, bevásárlószatyor – mutatja be, értelmezésem szerint, az élet általánosságait. Itt látható Urbán Tamás Pillangó c. 1989-es fotósorozata is, aki egy börtönviselt barátjáról készített képeket. A férfi bőrét tetőtől talpig tetoválások borítják, ha jobban megnézzük, java része tipikus börtöntetoválás. A fotók koncepciója teljesen hétköznapi, de ezekbe a hétköznapi helyzetekbe ezt a férfit helyezve különös hangulatú, meglepő, akár megbotránkoztató képeket kapunk. A háttörténete elolvasható a falon, de érdekes lenne többet tudni róla, mivel a rendszerváltás időszakában készültek, egy tetovált ember akkor még kiverte a biztosítékot, nemhogy egy ennyire sokféle mintát magán viselő férfi. Érdemes kiemelni még Mitro Lilla börtönruhákról készült fotósorozatát, ami bemutatja, hogyan tör felszínre egy szigorúan szabályozott és egységesített környezetben az ember különbözni vágyása és önkifejezési törekvései. Ez szorosan kapcsolódik a börtönben készült tetoválások világához is, a két említett sorozat jól illik egymás mellé.

A rendszerváltás körüli időszak underground világa mindig egy erősen misztikus töltettel jelenik meg a fejemben, és ezt csak alátámasztják az olyan képek, mint Bánkúti András Punkok (’80-as évek) és A Fekete Lyuk öt éves (1993) c. sorozatai. Ez utóbbi hely ikonikussá vált a magyar független, underground zenei életben, sőt, nemzetközi hírűvé nőtte ki magát. Mindössze ötéves működését állandó rendőri felügyelet alatt tartották, majd 1995-ben bezárták. Én akkor végeztem a második osztályt, de ez a világ vonz, lenyűgöz. Ráadásul Bánkúti fotóiban intenzíven él az időszak hangulata, témái nagyon jól megkomponáltak és átadják a pillanatot.

A kiállítás második része a női nemi szerepek sztereotípiáit világítja meg és facsarja ki. A főbb témák: házimunka, esküvő, divat, otthoni erőszak. Kissé sematikus és kiszámítható, de például Ujj Zsuzsi képei, a Készülődés egy esküvőre és az I love you kiugróan erős darab. Az előbbi néhány nagyon régi hatású esküvői fotó – csontvázakról, míg a második a domináns férfi és bántalmazott nő kapcsolatát tárja elénk, igen elgondolkodtatóan.

A harmadik rész ennek tökéletes ellentéte vagy kiegészítője, a maszkulin szerepkört járja végig, legtöbbször nagyon érdekes szemszögből. Hajdú D. András Brits behave badly sorozata a teljesen aktuális és már hétköznapi jelenséget mutatja be; hogyan csinál hülyét magából egy maroknyi angol legénybúcsús társaság a számukra misztikusan kelet-európai fővárosunkban. Ebben a teremben van kiállítva Bánkúti András 1992-es A pátyi skinhead riportsorozata is, aminek néhány darabja már ismerős volt. Egy nagyon beszédes sorozatról van szó. Közvetlenül e mellett Kurucz Árpád Millitary Camp sorozata, ami Bánkúti képeihez képest sokkal nagyobbak, szebb színekkel, jobb minőséggel (2009-es sorozat), ellentétben Bánkúti képeivel viszont hatásvadász és szájbarágós. Illetve az egész kiállítás egyetlen, számomra tökéletesen érthetetlen sorozata is itt kapott helyet, Barakonyi Szabolcs To do c. képei. Akár én is fotózhattam volna a balatoni nyaralónknál a pocakos, félmeztelen szomszéd bácsit fűnyírás, flexelés, locsolás közben. Értem én, hogy a tipikus női főz-mos-takarít háromszöget hivatottak ellensúlyozni, de sem a fotók beállításai, sem maga a téma nem mondott semmit.

A hab tetején a cseresznye Fabricius Anna Magyar Szabvány c. sorozata volt, megmosolyogtatott. Összességében egy érezhetően nagyon átgondolt és jól megkomponált kiállításról van szó, ami témaválasztásában jeles, és tökéletesen bemutatja azt, amit szeretne, talán egy kicsit többet is. Könnyed, akár szórakoztató is, de mégis elgondolkodtat. Sikerült eltalálniuk azt a mennyiségű képanyagot, ami még egészségesen befogadható, úgy mentem volna még tovább, de elég is volt. Az 1500 Ft-os behopp tökéletesen megéri az árát, mindenképpen fizessetek be egy körre!

Décsy Eszter

képek: Capa Központ

Megosztom.

Comments are closed.