Archív

Sokáig tartott, mire Korbucz Sonya és zenekara összerakta bemutatkozó kislemezét, de megérkezett, íme a Celine Gibassier a S O N Y A-tól. Egyszámos projektként indultak a Kitchenfloorral, de már akkor sem értettem, hogy gondolhatták ezt komolyan. Túl jól átgondolt és túl profin összerakott munka volt ahhoz, hogy utána csak úgy intsenek egy pát. Közel egy év kellett ahhoz, hogy összerakják ezt az 5 számos EP-t, hallgassuk meg, hogy megért-e ennyit várni.

A lemez folyamatosan készült el, meglévő és új ötletekből is dolgoztunk egyaránt, mindenki kivette a részét a dalírásból, mondhatni addig nem mentünk tovább egy témával, amíg azzal nem volt mindenki elégedett. Az EP címe Celine Gibassier lett, ami másfelől az egyik dalunk címe is, azé a dalé, amiből a következő videoklip készülni fog. A titokzatos Celine egyébként nem más, mint a jelenlegi lakásunk előző lakója, egy francia hölgy. A lemezhez annyi köze van, hogy róla neveztük el a szövegek beszélőjének alteregóját. Ez az alterego olyan tettekre készteti a beszélőt, amit normális esetben nem biztos hogy megtenne. A lemeznek nem volt koncepciója, mégis kerek egésznek érezzük így. Az ilyen dolgokat nagyon ritkán tervezzük meg előre, zsigerileg építkezünk. ” – mondta el az EP megjelenésekor Korbucz Sonya.

Először is vitatkoznék a lemez “kerek egészségével”, mert szerintem érezhető, hogy nem tudatos koncepcióra van felhúzva az egész, de ez önmagában még nem feltétlenül baj. A hangzása viszont eléggé egyben van, kicsit koszos vintage hangzás, nekem bejön. Ehhez jön végig egy nyegle énekstílus, ami jól áll a zenéhez. De lássuk dalonként. Az első dal a Piece of Mine. Először is a cím el van írva Bandcampen (én a lemezborítónak hiszek) és ez egy kicsit gáz. Viszont jó szám. Van benne valami rejtett düh vagy fenyegetés, a végén pedig egy húzósabb résszel zárul, ami eléggé ott van. A második darab a Kitchenfloor, amit már a videóról ismerünk, nem volt meglepetés. Viszont rossz helyen van. A borítót böngészve elvileg kezdőszámnak kéne lennie, és jobb is lenne ott, mert ez a legkönnyedebb, legfülbemászóbb tétel az EP-n, érdemes lenne fokozatosan a mélységek felé menni. Harmadikként a címadó Celine Gibassier következik, lágy, akusztikus hangulatú indítás beindul, egy egészen trash-es gitárra vált és ezután nagyon jó lüktetése van. Az Against viszont már egy vontatott, nyers gitártémával követi, az ének is egy kicsit más színezetű, talán egy kicsit post-hardcore-os hatások is vannak benne. Kicsit kilóg a többi közül, de izgalmas, sok rétegű szám. Ez okozza viszont a vesztét is, a második felére már annyi minden van benne, hogy sok a fülnek többszöri hallgatás után is. Túl sokat próbáltak belegyúrni. Záró dalként pedig ott van az In the Fear of the Vastness. Itt férfi énekhang kezd egy kicsit régebbi Mansonos torzítással, amitől nagyon kellemesen nyomasztó már az első pillanattól. Kicsit odamondogatós. És ez az egyetlen dal, ami biztosan jó helyen van a lemezen, tökéletes lezárás, a végén van valami monumentális felhang.

Hát, szóval van mit bogarászni a lemezen. Talán egy kicsit még érlelni kellett volna egyiket-másikat, és még egy hatodik számot is elbírna az EP, mert rövidnek érzem, de rendben van így is. Még egy dolgot megjegyeznék így a végére, az EP artwork Bödecs Adrás munkája, külön érdemel egy plusz pontot, benne van a lemez hangulata. Ha megnéznétek őket élőben, november 24-én a GMK-ban játszanak majd a Blahalouisiana előtt.

Décsy Eszter

Kapcsolódó:
Régi vagy új? Az indie margójára, 2. rész: cipőorrnézegetés itthon
Amerikai film OST, avagy Shell Beach a Gozsduban – 2014.02.22.

sonya vinyl back

Megosztom.

Comments are closed.

Itt zöldebb a fű és kövérebb a tavasz.

Kövess minket facebookon!