Archív

Utolsó; főpróba; előadás; Rába Roland; Trafó

A Trafó 2014/’15-ös évadát Rába Roland Utolsó című darabjával nyitotta szeptemberben. A Proton Színház berkeiben most először fordult elő, hogy nem Mudruczó Kornél rendez egy darabot, hanem egyik kiváló színésze, aki egyébként máshol szerzett már releváns tapasztalatokat ezen a poszton is.

 

Egy hipermarketben vagyunk. Amint belép a néző és helyet keres magának, kapcsolatba lép vele az egyik alkalmazott és vízzel kínálja (az áruház saját márkás palackozott ivóvize). Mindenki a helyére kerül: a takarító személyzet takarít, az árufeltöltő árufeltölt, a pultos áll a pultban, a biztonsági őr őrt áll, a néző ül. Minden annyira hétköznapi, annyira elaltatja a közönséget a férfi és férfi, majd nő és nő között lejátszódó szellemesen okvetlenkedő vita a párkapcsolati problémákról, hogy kezdjük egy limonádén érezni magunkat. Aztán egy még mindig hétköznapi drogfüggő kerül a színre (Ficzere Béla), aki új anyagot próbál ki, aminek hatására zavarodottan kezd viselkedni. Ő is kap a vízből, amiből néhány pohárral le is húz, mondván, hátha jobban lesz tőle, és itt még mindig nagyon nevetünk a tag viselkedésén. Egy perccel később azonban vérrel hányja le az öltönyét, és kezd feleszmélni, majd pánikba esni. Hamarosan kivetkőzik magából a „vizeslány” is, és ráveti magát az öltönyösre, hogy megharapja, mint valami vámpír. Az előadás műfaja nagyon hirtelen vált át horrorba.

 

A támadás után átrendezik a színpadot és kiderül, hogy karantén lett a boltból, az ajtót kívülről bezárták, mivel fertőzöttek tartózkodnak bent. Ettől kezdve egy dinamikusabb Walking Dead epizódot idéző cselekménysor pörög le, ahol a fertőzött és egyre gyarapodó zombik csapatával szállnak szembe az egészségesen maradtak.

 

 

Apropó, egészség! Kapunk ugyan egy közhelyes, társadalomkritikus monológot az öltönyöstől az előadás első felében a silány élelmiszerekről és napjaink átlagemberének a természettel szembemenő életmódjáról, de ennél sokkal eredetibb mondanivalót tartogat számunkra a mű. Hadd éljek azzal a képzavarral, hogy a siketségre helyeznek komoly hangsúlyt a darabban. Adott ugyanis egy siket nő (Mázló Tímea), akinek az egyik szereplő a párja (Herczeg Tamás), a másik a testvére (Bánki Gergely). Ezek ketten a háta mögött próbálják eldönteni a sorsát. Amikor leülnek hármasban átbeszélni, mire jutottak, a nő, aki láthatóan nehezen ért szót a halló emberekkel, dühös lesz, és nem hagyja magát lebeszélni a színésznői karrierről. Siketsége itt még fogyatékosságként tűnik fel, több ponton lassítja is a darabot a nő értetlenkedése, akinek szerettei azzal próbálnak érvelni, hogy ők csak meg akarják menteni őt a csalódástól. Azonban megjelenik a betegség, ami mintha az elmét támadná meg először, és sorra hullanak az emberek, akik tüneteikkel kapcsolatban mind arról számolnak be, hogy furcsa hangokat hallanak („annál jobb itt, minél rosszabb”). Olyan is akad, akit még csak levadászniuk sem kell a zombiknak, mert magától áll közéjük, mondván, hogy vonzó a nyugodt és erős közösség, amit alkotnak. Kiderül, hogy a siket nő az egyetlen, akit nem veszélyeztet a fertőzés, hiszen ő nem hallhat semmilyen hangot, ezáltal védett. Erre lassan a testvér is rájön, aki kiszúrja a saját füleit és együtt menekülnek ki a karanténból.

 

Utolsó; főpróba; előadás; Rába Roland; Trafó

Az Utolsó nem sok töprengenivalót hagy maga után. Még mielőtt bármi történhetne a színpadon, a narrátor (Rába) nem egyszerűen leírja az alapszituációt, de rögtön konkrét értelmezést is ad az előre vetített eseményekhez. Ez a gesztus főleg azért billeg a szájbarágás határán, mert a később megelevenített cselekményben minden szóvá tett részlet egyértelműen kibontakozik. Felesleges tehát előre tudnunk, hogy járvány terjed Európában, amit az „együttműködés” nevű vírus okoz, és amely vírus a liberális demokráciát váltó új korszakot teremt társadalmi szinten, és ezzel elpusztítja az együttműködés elvével szembeszállókat, vagyis a demokrácia védelmezőit, hiszen látjuk, értjük. Közben pedig azzal is tisztában lehetünk már, hogy a Proton Színház nem riad vissza az ilyen fajta agresszivitástól. Itt nem a túlhangsúlyozott politikai üzenetre gondolok, emellett az eseményeket is erőteljes lendülettel, direkt effektekkel jelenítik meg a színpadon. Emlékszem például, hogy a Bárka konténerében láttam jó pár évvel ezelőtt a Frankeinstein-terv c. előadásukat, ami ugyanolyan erős idegeket igényelt a nézőktől, mint ez a legfrissebb produkció. A legszélsőségesebb viselkedésig fokozódó színészi játék mellett talán a nyugtalanságot ébresztő világítás- illetve a sötétségtechnika az alapjai a társulat eszköztára által kiváltott jellegzetes hatásnak. Ennyiben mondjuk nagyon jól illeszkedik a Proton profiljába az Utolsó.

 

Az előadást egyébként végig feliratozták a nagy számban jelenlévő siket és nagyot halló nézők számára.

 

Nagy Detti

képek: Trafó/Orosz Bálint

.

Megosztom.

Comments are closed.