Archív

1966791_840446445975519_7049851458822782944_n

A Crobot az a banda, ami már az első számával megfogott. A pennsylvaniai csapatban akkora energia lakozik, hogy az egész földet le tudnák vele tarolni. A banda négy tagja Brandon Yeagley (ének), Chris Bishop (gitár), Jake Figueroa (basszusgitár) és Paul Figueroa (dob) úgy tudják összekeverni a funky, a blues és a rock különböző árnyalatait, ahogy kevesen a mai világban. 2012-ben The Legend of the Spaceborne Killer néven mér kiadtak egy albumot, idén pedig megjelent a Something Supernatural című új korongjuk. A szörnyek, koponyák és az űr esszenciája árad a lemezből, igencsak király lett!

 

A csapat ezen a lemezen igazi mocskos és tökös amerikai rock ‘n roll zenét játszik. Elméletük szerint olyan muzsikát próbálnak összehozni, amit a hetvenes és nyolcvanas években nyomtak a nagy legendák, mint Jimi Hendrix vagy a Deep Purple. Úgy érzik manapság hiányzik az igazi rock. Ebben egy kicsit én is igazat adok nekik, viszont ők nem csak beszélnek róla, hanem hozzák is azokat a klasszik témákat. A Something Supernatural ennek a  lenyomata, tökéletesen egyben van, energikus és hihetetlenül profi. Mondhatni ez az album egy igazi amerikai rádió-rock lemez lett.

 

Az első szám a The Legend of the Spaceborne Killer, elég pöpec pszichedelikus zajokkal indul, és viszi tovább az űr hangulatát. Kicsit ott van benne a space rock és a blues szájíz is. Nagyon jó kezdés, lüktet és darabokra szed. Szeretem benne azt a tróger retro gitársoundot. Az utána következő Nowhere to Hide pedig egy igazán bulis-pörgős szám. Reggel erre kocogtam, mondhatni isteni volt hozzá. ;) Egyébként ez volt az első szám az albumról, amihez videó készült, érdemes meglesni, nagyjából elég ha annyit elárulok, hogy zombik és vadászok elől menekülnek több-kevesebb sikerrel. A The Necromancer is ezt a vonalat idézi fel nekünk és még szerencse, hogy nem a halottakat. Ebben a számban külön tetszik a szájharmonika, valahogy mindig is imádtam. Visze bele egy kis déli country fűszert. Zseniális! A La Mano de Lucifer már egy lassabb és sötétebb szám. Úgy látszik az ördög keze az ő hangszereiket is megfogta és segített egy iszonyatosan húzós blues-rock számot alkotni. Ez a nóta koncerten az a klasszikus derékból bólogatós darab lesz, már látom a lelki szemeimmel. Az indián vonalat követő Skull of Geronimo visz el minket a békepipák, az álomcsapdák és koponyák világába. Ez a darab is a mocskos blues alapjain mozog, némi effektezéssel. Geronimo egyébként egy magas rangú apacs törzs szellemi vezetője volt. Meglátszik a csapat indián kultúrához való kötődése, mégiscsak Pennsylvania a hazájuk.

 

 

A Cloud Spiller és a Fly on the Wall is ugyanazt a technikát alkalmazza: erős majd lágy dallamok. Tökéletes Led Zeppelin hatás. Ahogy többen  is mondják a Rival Sons a mai megfelelőjük, viszont én melléjük sorolnám még őket is a Zeppelin mai megfelelőinek. A vérszívó szörny, a Chupacabra pedig már kissé a funk-rock univerzumába kalauzolja el a hallgatót. Remek kiállások, rohadtul ütős és táncos üteme van. Nekem azt hiszem eddig ez lett a kedvencem az albumról. A Wizards is marad ennél a jó funkys groove témánál. Imádom! A Queen of the Light a lemez leglassabb és egyben a legszebb száma is. Tuti hogy nő van a dologban… Aztán hirtelen el is érkeztünk az utolsó számhoz, ami a Tap Dancin’ on a Tightrope nevet viseli. Az ide-oda mozgó dallamok táncoltatják meg még utoljára ebben a számban az embert. Kicsit talán western és lovagló tempó hangulata van. A végén pedig külön ki kell emelnem azt a tust, imádom amikor albumon is megjelennek ilyen dolgok.

 

Hát azt hiszem én végigpörgetem ezt az albumot még egyszer, nem volt elég belőle. Valamiért van egy apró hiányérzetem, de talán csak kevés a jóból. A lemez tökéletes volt, a srácokban akkora az energia, hogy elképesztő. Remélem minél hamarabb beteszik a lábukat a mi kis hazánkba is. ÁMEN!

 

Zsirmon Norbi

 

10646826_816798815006949_5058962424357451606_n

Megosztom.

Comments are closed.