Archív

Nightcrawler-2014-Movie-Poster-Wallpaper

Jake Gyllenhaal elindult az év pondrója választáson majd jött, látott és győzött. Az Éjjeli féregben (Nightcrawler) ugyanis mindent megtesz azért, hogy megundorodjunk tőle és a médiától, újra, és aztán újra. Idevágó hasonlattal élve, filmbéli karaktere olyan, mint egy közúti baleset: szörnyű, de nem tudsz nem odanézni.

 

Dan Gilroy rendező és forgatókönyvírótól ugyan túl sok mindent nem láthattunk még, de azért egy Zuhanás már ott szerepel a neve mellett. Testvérnek, Tony Gilroynak pedig már több jelentősebb címhez is köze volt, mint ahogy az Éjjeli féreg esetében is felkerült a neve a stáblistára. Jake Gyllenhaal pedig maga címadó antihős, a modern éjszaka teremtménye, a negatív példa és az említett szerencsétlenség egyben, akiről sehogy nem tudjuk levenni a szemünket. Itt van nekünk ugyanis a Louis Bloom nevezetű pitiáner senkiházi, akinek a karakter- és karrierfejlődését követhetjük nyomon a filmben, miközben alámerülünk a los angelesi éjszakában, és a televíziózás mocskában.

 

A film elején Lou haverunk épp vasazásban nyomul, illetve gyakorlatilag bármiben, amit meg tud fújni, például a vasúti biztonsági őr óráját, amiért nem rest akár ölre is menni. De már a kezdő képsorokban feltűnik, hogy nem kifejezetten illik ebbe a közegbe, mondhatni többre hivatott, hisz a szöveget is oly gátlástalanul és bizarrul üres mosollyal a képén nyomja, hogy az szinte fáj. Egy véletlen folytán csöppen a híradóknak dolgozó filmes hiénák világába egy autóbaleset szemtanújaként. Lou pedig, ahogy a filmben többször el is mondja, igen gyorsan tanul, mindemellett igen ambiciózus és célratörő, nem mellesleg pedig kb. immúnis minden emberi érzelemre, nem is beszélve az egészséges morális értékrendről. Gyorsan kamerát ragad hát maga is, és szépen lassan levedli eddigi kisstílű irháját, hogy egy kifejlett éji féreggé változzon.

 

Amellett hogy soha nem láttam még Gyllenhaalt ilyen összezuhantnak, számomra élete eddigi legjobb alakítását nyújtja. Mert bár volt már egy-két értékelendő filmhez köze (lásd Donnie Darko, Forráskód), de eddig valahogy soha nem éreztem benne kiemelkedő teljesítményt, az említett filmeket sem kifejezetten az ő színészi munkája miatt tartom jónak. Ám itt olyan hitelesen hozza az undorító patkányt, hogy az szinte ijesztő. Látványosan sokat fogyott ezért a szerepért, illetve gondolom a sminkesek és a világítás is rátettek egy lapáttal a hatásra, és persze az is jót tesz neki, hogy legnagyobbrészt éjjel, lámpa és szirénafényben láthatjuk a beesett tekintetét. Tényleg kevés jobb szó van rá, mint hogy ijesztő. Egy hideg és gátlástalan törtető, aki összelopkodott, ám jól elhelyezett szövegeivel tör a csúcsra, miközben megmutatja nekünk, hogy milyen zavarba ejtően kegyetlen is tud lenni olykor a valóság. Ahogy kamerájával zsigereli ki az áldozatokat és használja fel a szerencsétlenségüket a saját gyarapodására, gyakorlatilag egy modern hullarabló. Egy igen profi hullarabló.

 

A többi színészről sok mindent nem lehet elmondani, ezt a filmet egyértelműen Gyllenhaal viszi a hátán. Rene Russo öreg. Bill Paxton hozza, amit kell, de nem mondhatnám, hogy ez túl sok lenne. Talán még Riz Ahmed (Rick szerepében) az, akit meg tudnék említeni, aki mint asszisztens próbálja a morális értékrendet képviselni ebben a vérre és velőre éhes környezetben. De természetesen egy film nem csak színészekből áll össze, és bizony a látványvilág, valamint a történetvezetés is kellően magával ragadó. Los Angeles hidegfényű éjszakája, ahol a vízparti lazulásnak nyoma sincs, a nap fénye mintha soha nem akarna felkelni, és az egyetlen melegséget a szirénák fénye, valamint az emberi vér gőzölgése biztosítja.

 

Mindemellett vannak részletek, amikkel nem feltétlenül tudtam együtt érezni. Ilyen például az ordító vörös Dodge, ami annyira logikátlan választás, hogy azt még szóvá is teszi az egyik szereplő. Viszont cserébe szépen megmutogatják minden oldalról, hogy jól lássuk, kinek a gyermeke is eme izom. Illetve a rendőri intézkedéseket sem éreztem teljesen helytállónak, olykor olyan volt mintha ott sem lennének, avagy nem látnák a főszereplőt, aki közben persze valami égbekiáltó pofátlanságot művel. Ahogy azt is be kell látnunk, hogy a story sok újat nem mond, hisz tudjuk/láttuk már, hogy a nézettség feletti harcban mindent szabad, az emberséget legyőzik a számok, a valóság pedig csak kamerabeállítás kérdése. De mindezt jelen esetben elnézhetjük, hisz egy remekül megformált karakter vezet végig minket a filmen, amiben, még ha tudod is, hogy mi fog történni, akkor sem tudod nem nézni, mert oly hideg és kegyetlen. Ez a média ereje egy éjjeli féreg kameráján keresztül.

 

Szabó Tamás

Képek: facebook.com/NightcrawlerMovie

 

Megosztom.

Comments are closed.