Archív

A zombi kétségkívül örök túlélője (elnézést, rossz poén) a horror műfajának. Népszerűsége napjainkban is töretlen, hódít a képregénypiacon (Robert Kirkman kiváló, Élőhalottak címen részben magyarul is olvasható The Walking Dead-je), a televízióban (a képregénysorozat mozgóképes verziója hazánkban is komoly rajongótábornak örvend) és a mozivásznon egyaránt (legutóbb maga Brad Pitt szállt szembe a vérontás nélkül, szigorúan PG 13-as keretek között támadó CGI – zombisereggel a Z Világháborúban). A népszerűség okai számosak: az élőhalottak szimbólumként tökéletesen alkalmasak társadalomkritikus mondanivaló prezentálására, a bambán, kiüresedett tekintettel csoszogó véglények vonulása eleve garantálja a fogyasztói lét kellemetlen aspektusait boncolgató többlettartalmakat, ezen felül a némán, engesztelhetetlenül előrenyomuló tömeg látványa önmagában is zsigeri félelmeket generál – a zombi nem feltétlenül igényel különösebb maszkmesteri truvájokat, bőven elég, ha megindul, és nem akar leállni. A számtalan módon és formában megjelenített horror-ikon népszerűségének ellenére a nagyközönség tagjai pont azon alkotók elévülhetetlen érdemeivel nincsenek tisztában, akik lefektették a műfaj alapjait, akik nélkül zombifilm úgy, ahogy ma ismerjük, egyszerűen nem is létezne: Orosdy Dániel és Schreiber András kiváló dupla-portréja láthatóan e mostoha helyzet orvoslását tűzte ki célul – de többet vállal egyszerű ismeretterjesztésnél.

A könyv már küllemében is figyelemfelkeltő: a Napirajz hasábjairól ismert, kiváló Merényi Dániel, alias Grafitember által tervezett, minimalizmusában is hatásos borító vonzza a szemet, a hátoldal és a kötet gerince szép, kompakt egységet képez.

A kötetben tárgyalt két alkotó közül egyértelműen az Orosdy Dániel által elemzett olasz Lucio Fulci munkássága van méltatlanabb helyzetben, ahogy a magukat mozirajongónak valló nézők (mint e sorok írója) is. A leginkább horror-rendezőként ismert Fulci 56(!!!) címet számláló filmográfiájában szatirikus hangvételű erotikus vígjátékot (The Eroticist), sötét, pszichedelikus giallót (Lizard in a Woman’s Skin), egyedi stílusú westernt (The Four of the Apocalypse), kosztümös drámát (Beatrice Cenci), ifjúsági kalandfilmet (Fehér Agyar) és kőkemény, erőszakos krimit (Contraband) egyaránt találunk.

Fulci "A pokol hét kapuja"

Fulci “A pokol hét kapuja”

A 1996-ban, 68 éves korában elhunyt Fulci megítélése finoman szólva is ellentmondásos.Olyan rendezők rajonganak érte, mint Tim Burton, vagy Quentin Tarantino, miközben pályatársai gyakran kontárként emlegetik, a gore-filmek mocsarába süllyedő, lelketlen iparosként utalnak rá. A szerző érezhető tisztelettel, de a kevésbé sikerült munkákat kíméletlenül kritizálva tárgyalja a teljes életművet, a forgatások körüli nehézségekről szóló anekdotákkal sem fukarkodik, betekintést engedve a filmkészítés gyártási folyamatait befolyásoló, gyakran megmosolyogtatóan kisszerű emberi konfliktusok világába is.

Orosdy Dániel magabiztosan utal előre-hátra a filmtörténeti korszakokban, tágabb kontextusba helyezi témáját, Fulci munkásságának tárgyalásával párhuzamosan ma is tapasztalható hatásairól is értekezik, a pályaképet a maga teljességében tárgyalja, de a fontosabb munkákról hosszabb elemzésekbe is bocsátkozik. A töméntelen mennyiségű információ ellenére a szöveg nem nehezedik el, abszolút olvasmányos és izgalmas, ráadásul kiváló ajánlóként is funkcionál: megtudhatjuk belőle, Fulci mely filmjeit érdemes megnéznünk (garantálom, hogy az olvasók nagy része még csak hírből sem hallott a címek tetemes hányadáról), illetve afelől is tájékozódhatunk, melyeket nem (kivéve, persze, ha rajongunk a rossz filmekért – időnként Fulci sikerületlenebb munkái is képesek szórakoztatni).

jelenet Fulci "Zombi" című opuszából

Jelenet Fulci “Zombi” című opuszából

A Schreiber András által elemzett George A. Romero némiképp szerencsésebb helyzetben van, mint az olasz mester: zombifilmjeinek köszönhetően a szélesebb tömegek előtt is ismert és szeretett alkotó, nevét legalább hallomásból ismerhetik azok is, akik szerint a Holtak Hajnala Zack Snyder-féle remake-je jobb, mint az eredeti (halkan jegyzem meg: nem, nem az). A szerző a pályakép kimerítő bemutatása mellett külön fejezeteket szentel a „zombielmélet” tárgyalására, az élőhalottak evolúcióját a társadalmi mondanivaló szempontjából is vizsgálja, tudományos igényességgel tér ki a legapróbb részletekre is.

Bár Romero „Holtak…” filmjei népszerűek, a lehető legritkább esetben olvashatunk róluk ilyen alaposságú és értő prezentációt, Schreiber András nem pusztán szórakoztató horrorokként kezeli őket, inkább filmtörténeti jelentőségű, súlyos kérdésfelvetésektől sem tartózkodó, drámai elemektől sem mentes, „komoly” alkotásokként analizálja a mozikat. A szerző a kezdetektől egészen napjaink vígjátéki miliőbe helyezett, komikus zombi-filmjeig (Haláli hullák hajnala, Zombieland), illetve a turbótempóban közlekedő, modern mutációkig (28 nappal később, Rec) figyelemmel kíséri az élőhalottak fejlődéstörténetét, kimerítő alapossággal mutatja be a kultikus figura alakváltozásait és rendkívüli gazdagságú mitológiáját.

jelenet Romero "Holtak napja" című filmjéből

Jelenet Romero “Holtak napja” című filmjéből

Bár Romero (Fulcival ellentétben) joggal nevezhető elsősorban horror-rendezőnek, pályája távolról sem egysíkú, a műfaj keretein belül meglehetősen változatos hangulatú filmeket forgatott (mint a Stephen King regényéből készült Halálos árnyék, vagy a különleges vámpírmozi, a Martin), a rémületes kulisszák között azonban mindig magáról az emberről, gyengeségeiről és félelmeiről mesél.

A horrorfilmek méltatlanul alulreprezentáltak hazánkban, a nézők általában nem tudnak mit kezdeni a műfajjal, enyhe lenézéssel kezelik, mintha készítőit kizárólag alantas szándékok vezérelnék legbelsőbb félelmeink felszínre hívásakor – Orosdy Dániel és Schreiber András könyve már csak ezért is hiánypótló vállalkozás.

Alapos, precízen szerkesztett, informatív munka – az csak külön öröm, hogy ráadásként kitűnő szórakozást nyújt.

Nemes András

Romero "Az élőhalottak éjszakája"

Romero “Az élőhalottak éjszakája”

Megosztom.

Comments are closed.