Archív

Március 30-án már negyedszerre lép magyar színpadra, ezúttal az A38-on főzenekarként az ausztrál sleepmakeswaves, a poszt-rock műfaj egyik legfrissebb, legenergikusabb képviselője, erről már személyesen is meggyőződhettem. A nagy izgalomban és várakozásban egy kicsit ássunk mélyebbre a zenekar munkásságában, és magában a műfajban is.

A sleepmakeswaves 2006-ban állt össze Sydneyben, jelenlegi felállásban Jonathan Khor és Otto Wicks-Green gitárral, Alex Wilson basszusgitárral, és Tim Adderley a dobok mögött tavaly megjelent második, Love of Cartography c. nagylemezükkel érkeznek hozzánk. Első lemezük 2011-ben jelent meg, ez volt az  …and so we destroyed everything. Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor először hallgattam bele, nagyjából egy évvel a megjelenés után. Szinte sokként ért. Szerelem volt első hallásra. Sziklakemény riffek, gyönyörű dallamívek, és legfőképpen mérhetetlen energia jellemzi a zenéjüket. Ez volt az a lemez, ami inspirált, hogy az addig csak felületesen érintett poszt-rock/instrumentális zene világába minél jobban belemásszak. Ahogy a legtöbb műfajnak, ennek is mélyre nyúlik a gyökere és mára rendkívül szerteágazó…

A ma poszt-rocknak ismert műfaj vagy stílus inkább funkcionál gyűjtőnévként, mintsem hogy élesen behatárolható legyen, de van egy elég jól átérezhető fő csapásiránya, amibe sok minden belefér. Alapvetően a progresszív rockzenéből táplálkozik, erős hatásai érezhetők a poszt-punk, space rock, ambient, elektronika, experimentális stílusoknak, de ugyanígy beleivódtak a jazz egyes válfajai, és korai időszakában a német eredetű krautrock is (Kraftwerk, megvan? :) ). A tipikus “rockszám”-struktúrát lazán, vagy egyáltalán nem követik, a szabályosság helyett a hangképeken, dallamíveken van a hangsúly, az ének és a szöveg is háttérbe szorul, gyakran nincs is (instrumentális poszt-rock), vagy olyan értelmetlen halandzsa lesz belőle, mint sok Sigur Rós dalban, ahol az énekhang mint “hangszer”, és nem mint szövegközlő elem épül a zenébe. Ahogy a progresszív rocknál, itt is jellemzően hosszabbak a számok a megszokott 3-4 percnél.

Néhányan a metál vonalon is rájöttek, milyen jó is ez, és bumm, így lett a poszt-metál, pl. Russan Circles, Cult of Luna, hogy csak a legismertebbeket említsem, de ez egy másik cikk témája lehetne.

A stílusirányzat keletkezését az okos és hozzáértő zenetörténészek egészen a 70-es évekig vissza tudják vezetni, bár inkább a 90-es évek első felére datálható az erőteljesebb megjelenése. A 70-es évekre mégis kitérnék pár mondat erejéig, személyes felindulásból és magyar vonatkozás miatt is. 1978-ban a Sex Pistols végleg befejezte pályafutását, de az énekesük, Johnny Rotten (igazi nevén John Lydon) nem tétlenkedett sokáig. Énekelni ugyan az elkövetkező évtizedben sem tanult meg, de még ugyanebben az évben megjelentette első lemezét új zenekarával, a Public Image Ltd-del (PiL). A Pistols után meglepően átgondolt és merészen kísérletező zene az első poszt-punk megnyilvánulás, ami végül elvezetett a Joy Division irányába, és tovább. Minket azonban most jobban érdekel az 1979-ban megjelent második lemezük, a Metal Box (és ’81-ben a The Flowers of Romance). Az NME erre a lemezre hivatkozik a poszt-rock elindítójaként. És itt jön a magyar vonatkozás is: a tavaly visszatért Sexepil 1982-es megalakulásakor bevallottan Lydon két zenekarának nevét gyúrta egybe, és a PiL zenei hatása sem vitatható el. Ha jobban belehallgatunk a lemezbe, a “koszos” dobhangzás a poszt-punk revival és sok indie zenekarnál visszaköszön (a már említett Joy Division mellett mai haza bandák közül pl. a S O N Y A bemutatkozó EP-jén, vagy ott az angol Editors több dala is). A poszt-rock gyökereit felfedezni viszont nem olyan könnyű ezen a lemezen.

Ugorjunk is gyorsan közel egy évtizedet, egészen 1988-ig, amikor is egy fontos lemez született meg. A londoni Talk Talk első albuma 1982-ben jelent meg, még erősen new wavesynthpop és krautrock hatásokkal, amit az évek során egyre jobban levetkőztek magukról, és szép lassan eljutottak az igazi fordulópontjukig, az 1988-as Spirit of Eden lemezig. Füstös ének, blues-os szájharmonika, de ott van a klasszikus poszt-rock/prog-rock hangzás, a kísérletezés, az elnyújtott dallamok. Óriási zene, és úttörő a maga módján. Ezt 1991-ben követte egy másik nagyon fontos LP, az amerikai Slint második lemeze, a Spiderland. Ellentétben a Talk Talkkal, ők a poszt-hardcore és matek vonalról építkezve jutottak idáig, a Spiderland jóval nyersebb, zajosabb is a Spirit od Eden-hez képest, de semmivel sem kevésbé jó példa arra, amit ma poszt-rockként aposztrofálunk. Hát, ennyi. Ez volt az áttörés, ami után a stílus elindult szépen a maga útján. Angliában berobbant a Stereolab, a Moonshake, Pram és a többiek, míg Amerikában egy leheletnyivel más színezettel, talán kicsit jazzesebben a Stars of the Lid, a Tortoise és társaik. Ez utóbbi chicagoi banda második, 1996-os Millions Now Living Will Never Die c. lemeze a műfaj egyik legnagyobb klasszikusává vált, hallgassatok bele:

Az előbb felsorolt zenekarok már egy letisztult, komplett hangzásvilágot hoztak létre. Az irány és fejlődés a ’90-es évek elejétől napjainkig folyamatos és homogén, nincsenek különösebben nagy hullámai, stabilan működik. A teljesség igénye nélkül, az igazán nagy nevek a Mogwai, a This Will Destroy You, Unwed Sailor, Sigur Rós, Explosions in the Sky, 65daysofstatic, Maybeshewill, az And So I Watch You From Afar (akik szintén érkeznek hozzánk a Dürerbe májusban), de mivel úgyis kihagynám valaki kedvencét, itt egy egész kellemes lista.

Magyarországon a műfaj nem igazán van szem előtt, ehhez képest relatíve számottevő, stabil bázisa van. Az utóbbi pár évben egyre többször érkeznek hozzánk nagy külföldi poszt-rock bandák, és itthon is akadnak elképesztően izgalmas zenekarok. Az egyik legrégebbi banda a 2004-ben alakult Sonar, akik inkább a kísérletezősebb, space rockosabb vonalon mozognak, illetve a máig egyik legnépszerűbb Képzelt Város, akik “klasszikus” értelemben vett poszt-rock zenéjükkel 2005 óta dobogtatják meg a szívünket. Énekesük, Kovács Ákos a 2009-12-ig létezett marionett ID frontembere is volt, ott progresszív rockot hallhattunk poszt-rock hatásokkal színesítve.

A Képzelt Város mellett érdemes megemlíteni a 2009-10 környékén aktív félpercet, és két fiatalabb zenekart is, a The Hostages Went Home, illetve a Deley hozza ezt a poszt-rock vonalat. Ha ehhez egy kis stoner rockot adagolunk, ott a dunaújvárosi Band in the Pit húzós, izgalmas zenéje.

A Sonar zenéjét egy kicsit továbbgondolva a jóval lágyabb, elszállósabb space rock stílusjegyei erősödnek fel. Ezen a téren az alig több mint egy éve alakult kétszemélyes projekt, a musicformessier bemutatkozó lemezét fontos kiemelni, ami tavaly jelent meg Saturnitical Mercurism címmel, és megkapta a postrock.hu 2014-es Év legjobb lemeze kitüntetését. (A lemezről itt írtunk)

Ha viszont más irányba kanyarodunk, a lágy, végtelenbe nyúló dallamívek helyett egy másik izgalmas, és egyre zajosabb, koszosabb, experimentálisabb zenei világba áshatjuk bele magunkat. Ezekre a zenekarokra már nehezebb is ráhúzni a poszt-rock jelzőt, maradjunk annyiban, hogy fel lehet benne fedezni, hol jobban, hol kevésbé. A sort nyissa a 2007-ben összeállt Rosa Parks, illetve egy személyes kedvenc, a Kamikaze Scotsmen. Mindkét zenekar erősen kötődik a poszt-rockhoz, de már egy keményebb, akár nyersebb, néhol art-rockba és pszichedelikus rockba hajló zenét játszanak. Lazán, de azért még ide sorolható a jóval fiatalabb Puma Danger is. Az instrumentális zenét játszó makrohang nemrég jelentette meg második kislemezét, erőteljesen progresszív hatásokkal, egyre távolodva a klasszikus poszt-rock vonaltól, de ha igazán fülelünk, felfedezhető benne. A végére egy másik érdekességet szeretnék megemlíteni, a már erőteljesen noise-pszichedelic-experimental Fauno Perát. Hát, náluk aztán van min agyalni.

Egy még átfogóbb hazai körképért érdemes meghallgatnotok egy picit lejjebb a már említett postrock.hu 2013-as válogatáslemezét. A blog közel 4 éve jött létre abból a célból, hogy specifikusan összeszedje a magyarországi koncerteket a lelkes hazai poszt-rock közeg számára, de időközben egy komoly és összetartó közösség alakult ki, és vele együtt az egyik legpezsgőbb zenei facebook csoport is összeverbuválódott (nézzétek meg itt). Céljuk leginkább a szcénán belüli zenék gyűjtése, kvázi cseréje, hogy mindenki meghallgathassa, ki-mit talál a világ bármely pontjáról.

Ezúton szeretném megköszönni a segítséget Varga Péternek, a postrock.hu egyik alapítójának. Hallgassatok poszt-rockot, mert jó! ;)

Décsy Eszter

Kapcsolódó:

Ausztrál őserő és progresszív rock – sleepmakeswaves járt a Dürerben
Régi vagy új? Az indie margójára, 1. rész: cipőorrnézegetés kinn
Régi vagy új? Az indie margójára, 2. rész: cipőorrnézegetés itthon
némi JOY DIVISION

Zenei legenda tér vissza, ma jelenik meg a Sexepil új lemeze
Sötét dalok egy titokzatos francia hölgyről – S O N Y A: Celine Gibassier
Színekkel játszva – The Hostages Went Home: Naturalies
Kamikaze Scotsmen – interjú Fülöp Bencével
DESERT… SPACE… CALIFORNIA… FEELIN’ – BAND IN THE PIT
Jazz for metalheads – itt a második makrohang EP és egy rövid interjú
Friss klip: Képzelt város – Mégis, mindent / és egy bónusz akusztikus EP
Jelenések estéje: Alba Hyseni Project és Fauno Pera @ Gödör, 2014.04.17.

Glass Echoes & Cozy Cabanas – a Puma Danger bemutatkozó EPje

Kétszemélyes projekt az űrből – MUSICFORMESSIER: Saturnitical Mercurism

Megosztom.

Comments are closed.

A lájk felmelegít, és tele van C-vitaminnal.

Kövess minket facebookon!

 

 NOWmagazin.hu