Archív

 

Az Oscar-szezon közepette emlékezzünk meg azokról a filmekről, melyekkel kapcsolatban azóta is vegyes a megítélés, hogy egykoron tényleg a „legjobbnak” számítottak-e. Igaz, ez a kérdés minden díjátadó után felmerül, azonban akadtak igencsak kirívó esetek. Ezek közül fogunk most szemezgetni. A sorrend az átláthatóság kedvéért szimplán kronológiai.

10. Átlagemberek (Ordinary people) – 1980

Az Akadémia döntéseiben mindig is lehetett fogást találni, de most csak 1980-tól vesszük górcső alá a kérdést, ugyanis ekkor jött az Átlagemberek. Hogy nem ismerős a film címe? Talán nem véletlen, ugyanis ennél unalmasabb és vontatottabb drámát ritkán látni. A főszereplő egy testvérét gyászoló egyetemista fiú, és az ő szociális problémáit boncolgatjuk. Ahogy ő szenved, úgy szenved vele együtt a néző is, csak éppen nem úgy, ahogyan azt a készítők remélhették. Ez a győzelem már önmagában is elég dühítő, főleg ,ha még a figyelembe vesszük a versenytársait is: Roman Polanski a Tess-szel, Martin Scorsese a Dühöngő bikával és David Lynch az Elefántemberrel is kevésnek bizonyult. Egészen elképesztő.

9. Forrest Gump – 1994

Ezt követően „helyre állt a rend” a díj  kiosztásainál, aztán 1994-ben bekövetkezett egy keserédes győzelem. Félreértés ne essék, meglehetősen jónak és kreatívnak tartom Zemeckis művét. Sőt, a jelölésével is egyetértek, de hogy ez a mese jobb lenne a Ponyvaregénynél vagy a Remény rabjainál? Mert ez nem több egy felnőtteknek szóló mesénél, amiben az együgyű főszereplővel csupa mókás dolog történik és akaratlanul is részese lesz Amerika történelmének. Végtelenül naiv és emiatt hazug is. Romantikusnak akarja beállítani azt, hogy a főhős örök szerelme mindig visszaél annak jóságával. Ezzel szemben a másik két említett versenytársa megmutatja az élet sötétebbik oldalát, nyers, naturista és színvonalas módon. Persze egyik sem éppen családbarát…

8. Az angol beteg (The English Patient) – 1996

162 percnyi tömény unalom. Ha ilyen a szerelem, akkor azt kár tovább erőltetnie az emberiségnek. Hiába nyert 9 Oscar-díjat is, nyoma sem maradt az egyetemes popkultúrában. Mindenki igyekszik elfelejteni, ami igazából nem is nehéz, hiszen nincs egy darab emlékezetes pillanata sem. Ellenben a ringből kiütött Fargonak annál inkább. Utóbbi kultstátuszát mi sem fémjelzi jobban a tavaly bemutatott és hatalmas népszerűségnek örvendő sorozatváltozata, közel 20 év után. Ezt nevezem én maradandó alkotásnak!

7. Szerelmes Shakespeare (Shakespeare in Love) – 1998

1998 a legsötétebb éve volt az Oscar-történelemnek. Ennek a könnyed, kosztümös, tucatromantikus fércműnek sikerült a lehetetlen, és maga alá gyűrte az Elizabethet, Az élet szépet, A Ryan közlegény megmentését és Az őrület határánt egyszerre. Ha vakon akármelyikre bökök, már az jobban megérdemelte volna a győzelmet, mint ez a szirupos maszlag. Erre aztán már tényleg nem találni szavakat!

6. Chicago – 2002

Ha egy látványos, monumentális musical készül, akkor csont nélkül megkapja az Oscar-jelölést. Ez rendben is van, hiszen Hollywoodban a mai napig nagy népszerűségnek örvend a műfaj, aminek megvannak a maga okai. De akkor az tényleg legyen emlékezetes, telis-tele fülbemászó dallamokkal. A Chicago egyáltalán nem ilyen. Egyetlen daltöredéket sem tudnék felidézni belőle. Pedig valamit tudnia kellett, ha már egyszer ilyen mezőnyből tűnt ki: Az órák, New York bandái, A zongorista és A Gyűrűk Ura –  A két torony.  Richard Gere legalább ezzel örökre letett arról, hogy komolyan vehető színész legyen.

5. A tégla (The Departed) – 2006

Martin Scorsese egy rendezőzseni. Még idős korára is meg tudja lepni az embert, és előállni egy olyan súlyos vígjátékkal, mint a Wall Street farkasa. Rengetegszer jelölték már Oscar-díjra és a legtöbb esetben meg is kellett volna kapnia. Ezzel az Akadémia tagjai is tisztában voltak és talán féltek, hogy öreg barátjuk már nem éli meg a következő filmjét, vagy ennél már úgysem fog jobbat forgatni. Akárhogy is, megkapta az egyik leggyengébb művéért, ami mellesleg egy 2002-es hongkongi film, a Szigorúan piszkos ügyek feldolgozása. Igen, az a rendező, aki olyan filmekkel mint a Taxisofőr forradalmasította a mozit, az most hajlott korára megkapja a szobrot egy remake-ért. A legcinikusabb elismerés. Kár érte, mert helyette a Bábel, vagy a Levelek Ivo Dzsimáról is jobban megérdemelte volna.

4. A bombák földjén (The Hurt Locker) – 2009

A gettómilliomoson azért siklottam át, mert az az év amúgy is rendkívül gyenge felhozatallal rendelkezett, de ennél már nem mehetek el szó nélkül. 2009-től kezdve a legjobb film kategóriának a jelöltjeit tízre maximalizálták, lett is egyből kilenc győzelemre ácsingózó darab. Köztük olyan merészebb alkotások, mint a Becstelen Brignatyk, a District 9, a Precious – A boldogság ára, vagy animációs filmként először ebben a kategóriában, a Fel!.  Hiába volt nagy a választék, a döntést megint más tényezők befolyásolták. Egyrészt vélhetően kínosnak érezhették a bírák, hogy 82 év után sem találtak olyan rendezőnőt, akinek a filmje megérdemelte volna a legnagyobb elismerést. Ezzel kezdeni kellett valamit és pont kapóra jött Kathryn Bigelow háborús, pátoszokkal teli mozija. Elviekben az Irakban harcoló amerikai katonáknak kellene szobrot emelnie, de helyette egy viccet csinál az egészből a cowboy-szerű főhőssel, aki merő lazaságból védőruha nélkül hatástalanít bombát. Nem véletlen, hogy a hadseregnek nem nyerte el a tetszését… (Meglepő módon az amerikai nézők is csak a jelölés után kapták fel rá a fejüket.) Bigelow ezek után természetesen vérszemet kapott és következő mozis rendezése a szintén Oscar favoritnak tartott, hasonló kaliberű Zero Dark Thirty lett.

3. A király beszéde (The King’s Speech) – 2010

Mindig is léteztek kifejezetten Oscar-szezonra készült filmek, megélhetési célzattal. Azonban A király beszédében csúcsra járatták a sterilitást. A látszattal ellentétben üres, mint a pénztárcám hó végén. Ugyan tele van szerethető karakterekkel, de mindegyiket láttuk már valahol korábban és ez nem véletlen. Laboratóriumi körülmények között dolgozták ki azokat a tényezőket, amelyek képesek voltak elhitetni a nézőkkel azt a tévképzetet, hogy egy dadogásból való kigyógyítás izgalmas és érdekes lehet. Nem, nem az. Egyszer talán érdemes megnézni, másodjára azonban már semmi izgalmat nem találni a cselekményekben. Nem úgy, mint a szerencsétlenül járt vetélytársak többségénél: A harcos, A félszemű, Eredet, Fekete hattyú,  és még lehetne sorolni. Tipikusan „nem akarunk mi senkit bántani” biztonsági játékkal operáló alibi mozi. Fúj.

2. A némafilmes – The Artist (2011)

1998 után a második legsötétebb éve volt az Oscar történelemnek, amikor mindkét nagy favorit magának a filmművészetnek, mint olyannak írt nyelvcsapkodástól hangos szerelmes levelet. Nem is tudom, hogy melyik próbálkozás volt siralmasabb: ez vagy Scorsese Leleményes Hugója. Mindenesetre A némafilmes megnyerte a rangosabb kategóriákat, ellenfelének jóformán a technikai díjak jutottak. Ez a legnagyobb trollkodás, amit valaha láttam. Leforgatnak száz éves technológiával egy filmet és azt mondják rá, hogy művészet. Jó-jó, tudom én, voltak szép kikacsintásai és emlékezetesebb pillanatai. Ettől függetlenül nem volt több egy kifejezetten unalmas némafilmnél. Rövidfilmként még én is meghajoltam volna az ötletessége előtt, így viszont túl hosszúra és fárasztóra sikeredett. Miközben A segítség, az Utódok vagy az Éjfélkor Párizsban jóformán hoppon maradt (persze mind kapott egy-egy szobrot valamiért, de többet érdemeltek volna).

1. Merida, a bátor – Brave (2012)

A végére pedig jöjjön egy animációs film a saját kategóriájából. Mert bár mind az Argo-akcióba, mind pedig a 12 év rabszolgaságba bele lehet kötni, de a Meridának a győzelme sokkal jobban felháborított. A Pixar az az animációs stúdió, ami minden egyes meséjével valami újat tudott mondani, méghozzá mindig egy meglepően egyedi főszereplő segítségével. Gondoljunk csak a zsémbes öregúrra, a szerelmes robotra, az életre kelt játékokra vagy a fiát kereső bohóchalra, ötletek terén sosem szenvedtek hiányt. Aztán egy napon ők sem tudtak ellenállni a pénz csillogásának és behódoltak a Disneynek. Ennek eredménye egy hagyományosnak mondható hercegnős történet lett, amiben a hercegnő fiúsan viselkedik. Vele szemben ott volt a fekete-fehér Frankenweenie, a zombikkal merészkedő ParaNorman, a nosztalgiára vágyó felnőtteket is megszólító Rontó Ralph és a az Aardman stúdió méltó színvonalát hozó Kalózok! – A kétballábas banda. De nem. Az nyert, amelyik a legtöbb bevételt termelte a moziknak, amelyik a legkönnyebben befogadható, emészthető. Mintha ez lenne a legfontosabb…

Kis Szabolcs

Nálatok melyik Oscar-díjas film verte ki a biztosítékot? Mondjátok el kommentben!

UPDATE:
A 2015-ös Oscar Legjobb film és Legjobb rendezés díját a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) kapta.

A filmről itt írtunk, olvassátok el!

Megosztom.

Comments are closed.