Archív

Február 27-én este újra kettes villamosra szálltam, ami nekem gyakorlatilag egyenlő azzal, hogy koncertre indulok. Ebből kiviláglik, milyen gyakran is használom az említett járművet. Mivel azonban a nyári szezon még oly messze, ezúttal nem közlekedtem a végállomásig, hamarabb lepattantam, és irány a Vágóhíd. A menü pedig Future of the Past Psychedelic Party, R33, ColorStar, Óperentzia.

Kapunyitás nyolctól, de mivel az első fellépő, név szerint az Óperentzia csak 21.30-ra volt kiírva, és erre persze még egy bő félórát rá is húztak, így mindenkinek volt bőven ideje a megfelelő mennyiségű tudatmódosítót magához venni, hogy érezze a future of the past érzést. A sokat tapasztalt nézőközönség persze tudta mi a dörgés, meg persze hideg is volt, esett is, szükség volt az érzékszervek behangolására.

A mesés hangzású Óperentzia várt odabent, ám meg kell, hogy mondjam, amit láthattam-halhattam az számomra korántsem volt mesébe illő. Legutóbb egy Freak Fusion Cabaret alkalmával volt szerencsém látni és hallani őket, ahol még egy egészen más Óperentzia volt jelen. Én valami ilyesmit vártam volna most is. Kiderült, hogy ezzel igencsak mellényúltam, mivel – az én régi emlékeimmel ellentétben – a zenekar immár mindösszesen Bánházi Gáborból (dobok, elektronika) és Domokos Tiborból (szintik, vokál, melodika) áll. Cserébe Dimanovski Natalie, akit a mikrofonhoz vártam volna, csapolta nekem a sört… Nah, ez baromi fura volt, és nem jó értelemben.

IMG_0531

Sebaj, jött a ColorStar az új, 2012-ben kialakult felállásban, cserébe a régi számokkal. Visszatérés a gyökerekhez jelleggel, ugyanis az első három albumra fókuszáltak igen erősen,  majdhogynem kizárólag, de azért akadt egy-két szerzemény az új albumról is, amolyan kóstoló jelleggel. Szóval had szóljon a Heavenicetrip!, Via la musica, és a Komfort. Jómagam amúgy is ezeket az albumaikat hallgattam meg, eleddig nem kevésszer. A ColorStar pedig szólt, az R33 telt. Kevesen mondjuk nem voltak, cserébe lehettek volna többen is. A zenekaron is éreztem, hogy ugyan érzik a színpadot, és láthatóan élvezik a bulit, meg amit csinálnak (a basszeros arcára például öröm volt ránézni), mégis úgy éreztem, hogy tudtak volna ennél nagyobb bulit is kerekíteni ebből. Szó nem érheti a ház elejét, odatették magukat az urak, és egy élmény volt a régi számkora beleveszni a pszichedelikus vizualizációba. Egy Six Steps on the Moon vagy egy Aalomadalom pedig mindig öröm a fülnek és a testnek is, midőn vonaglani kezd a ritmusukra, hogy a Waterfrontot már ne is említsük. Őt még nem volt alkalmam eddig élőben hallani, de most sikeresen bepótoltam ezt az elmaradásomat. Egy-két szám még akadt a képzeletbeli listámon, amit meghallgattam volna az este folyamán, mint ahogy mondjuk az említett, furcsa változáson átesett Óperentziától is szívesen vettem volna, ha mondjuk egy Music God lemegy, de ahhoz kellett volna Dimanovski Natalie is, akit viszont ezen az estén csak a pult mögött láthattam. Nem egészen tudtam még ezt az élményt feldolgozni. Záró számnak a Freak Circus Combo albumukról választottak egyet. Ezt értékeltem.

A végére pedig egy jó tanács. Ne, ismétlem, ne, és soha ne használjátok a ruhatárat az R33-ban, ha jót akartok magatoknak. Nem más az, mint a káosz maga.

Szabó Tamás
fotó: Goldgruber Katalin

Kapcsolódó:
Mindenki a szakállas nőt akarja, avagy Freak Fusion Cabaret
Nagymarosi Művésztelep nyitófesztiválja az R33-ban – 2014.04.03-04.

.

Megosztom.

Comments are closed.