Archív

Sosem voltam annyira oda a glam metálért, de ez a finnországi csapat nagyon megtetszett nekem. Igazi tökös hard rock, glam és pici modern metál beütésű zenéjük porig aláz elég sok ilyen más ilyen stílusú zenekart. Az előző lemezükhöz képest a mostani Santa Cruz címet is viselő korong sokkal tökösebb és odacsapósabb lett. 

A Steel Panther megvan? Biztos, hiszen melyik rock szerető ember ne hallott volna akár csak egy számot is ettől a csapattól. Ott van benne a szexualitás és a glam-korszak férfiideálja: a nő. A Santa Cruz szerencsémre nem ezt a vonalat ragadja meg, persze itt is vannak szaggatott cuccok meg hosszú haj, de a femininség messze van a srácoktól, ők inkább amolyan igazi hard rock banda. Összességében azt szeretem az ilyen zenékben, hogy valahol mélyen bennük van az a stadionrock feeling, tele van ez a lemez is ilyen nagy együtt éneklős harmóniákkal. Nem nagy megfejtés, csupa négy akkord, de nem is ez a lényeg, király és kész! No, de nézzük is magát a lemezt!

Első számként a Bonafide Heroes kezd egy jó zúzós gitártémázással, majd jöhet is a jól bevált hard rock riffelés, és az igazi kemény, néhol üvöltős ének. Erős bólogatós nóta lett. Aztán ugyanazzal az erővel csap oda a Velvet Rope is, mint elődje. Valahogy az ilyen zenéknél mindig az a gondolat motoszkál a fejemben, hogy nem értem hogyan tudnak az északiak ennyire jó zenéket összepakolni, pedig a finnek nem a hard rockról híresek. A zenekar facebook oldalán stílusként ezt adták meg: “Pure Fucking Adrenaline” – már értem miért. A My Remedy kezdése egy iszonyatosan jó koncert számnak hangzik, pörgős, dögös. Imádom! Aztán jön is egy 6 (66) Feet Under című érdekesebb darab; néhol kicsit rapcore hangulat, nagy belekeverések és persze egy elmaradhatatlan gitár szóló. A Bye Bye Babylon már inkább a korai kétezres évekre emlékeztet, ott is inkább az ater-metálos időkre. Egy igen jó középtempós, néhol jól együtt dalolós szám lett. Egy nagy sikítás után pedig robog is a We Are The Ones To Fall, itt éreztem igazán a stadionrock hangulatot, igazi süvítős rock himnusznak is jó lenne. Ebben benne van rendesen a Mötley Crüe utánérzés, a gitárszóló pedig egyszerű, de a maga nemében zseniális. Amikor az első pár másodpercet hallottam a Wasted & Wounded című számból, elkezdtem kételkedni a csapatban, de utána rögtön bele is csapnak rendesen a húrokba. Erre a számra készült el az első videó is.

A Let Them Burn megint visszavisz minket a pörgős, zúzós számok világába, itt fel lehet fedezni egy kis modern metalcore beütést is. A Vagabonds (Sing With Me), ahogy a szám címéből is érezhető, egy éneklős, üvöltős szám lett. Nekem ez egy igazi derékból bólogatós tétele lett a lemeznek. Utolsóként pedig érkezik is a Can You Feel The Rain egy kis vihar szerű intróval egybekötve. Tökéletes levezetője ennek a pörgős korongnak, laza és lassú, pont ahogy kell. Az egész album egybevéve tökéletes, nem fejti meg az élet rejtelmeit, viszont arra jó hogy egy hosszú fárasztó nap után kikapcsold az agyad, és tolj egy nagy adag adrenalint. Lejátszóba be, hangerőt fel, és mehet is a glam, a csajok, és a többi…

Zsirmon Norbi

10523556_10155024722935251_1809281960593892212_n

Megosztom.

Comments are closed.