Archív

maxresdefault

A38 (ráadásul szerda este) és Zola, elég jó párosítás. Nem beszélve arról, hogy a hajó a kedvenc koncerthelyszínem. Bármely stílusról van szó- legyen az, elektronikus, vagy akár HC- nagyon ott van, mind a feelinget, mind a hangosítást, hangzást tekintve. Most sem csalódtam.

 

Az estet nyitó Anez kellően megalapozta a hangulatot. Az experimentális elektronikát és kortárs/avantgárd zenét popkeretbe foglaló együttes, azaz Szalai Anesz és Demeter Zoltán duója egyszerre volt meditatív, lírai, illetve monotonon, erőszakos , vagy nevezhetjük gépiesnek is. Elektronikusan alternatív kategóriába sorolják őket, habár ezt a besorolást többszörösen újraértelmezték. Valójában nem a klasszikus értelemben vett elektronikus tánczene, sokkal inkább sajátos ötvözete az új technikák alternatív felhasználásának, egyedi hangzásvilágot teremtve. A dalok hangulatilag abszolút helyén vannak, akad nagyon eltalált nóta is, viszont a számok nagy részében nem elég fogósak a dallamok. Leginkább Björk és Kari Rueslatten zenei világát idézik. A színpadkép rendben volt, egységes, stílusos előadást láthattunk. Mindenképpen érdemes követni további munkásságukat, nemzetközi szintű produkcióról van szó.

 

 

Az electro-goth dalszerző Zola Jesus fellépését nagyon vártam, miután az énekesnő ötödik nagylemezét, a 2014-ben megjelent Taiga-t agyonhallgattam az elmúlt napokban. Kíváncsi voltam, hogy egy alapvetően popzene kategóriába sorolt előadás mennyire üt az A38 színpadán. Hát, ütött.

 

Az Emile Zola és Jézus Krisztus nevének kombinációjából született művésznév sokkal inkább egyszemélyes női zenekart takar, mint szólóprojektet. Az orosz származású, Amerikában nevelkedett Nika Roza Danilova zenéjében többek között Kate Bush new wave-je, az r’n’b és a szintipop egyes elemei érvényesülnek. Lemezén az összes hangszeren saját maga játszik, valójában csak a turnézáshoz van szüksége zenészekre. A Zolára mégis együttesként tekint. Az énekesnőre nem jellemző, hogy rádióba tervezett zenét alkot, ezzel szemben legutolsó lemeze, a Taiga lett a legpopposabb albuma, amely jó értelemben vett slágerekből áll. Központi témája a természet és az ember kapcsolata. “Hiába próbáljuk kontrollálni a körülöttünk lévő világot, mindig lesznek olyan helyek, amelyeken nem fog sem ember, sem az idő.“ – mondta egy interjúban.

 

 

Megbizonyosodhattunk arról hogy a pop alatt nemcsak a kommercializált rádióbirodalmat érthetjük, hanem a minőségi, gótikus, mélyfekete elegancián alapuló könnyűzenét (is). Esetünkben Zola kellő színpadi borultsága, extravaganciája mélységet, súlyt adott a sokszor már a mainsream határmezsgyéjén mozgó (pop)daloknak. Szerencsés egyensúlyt tartva a mondanivaló és zenei eszköztár között. Azt már a lemezen hallani lehetett, hogy kivételes személyiséggel van dolgunk, aki ugyanúgy megfogja az underground egyes irányzataiból érkezőket, mint a mainstreamben mozgolódókat. Közönsége ezáltal meglehetősen eklektikus. Kedvencem a Sigur Rós felvarrót viselő srác volt, aki barátaival békésen álldogált a „valamely popkoncertről idecsöppent“ kinézetű társaság mellett. Nagyon bírtam, hogy hozzám hasonló „elvetemültek“ (értsd: a metál egyes irányzatait kedvelők) is felfedezték Zola egyedi világát, sőt jelen is voltak, hiszen ezáltal a koncert hangulata is nagyon rendben volt, a tetszésnyilvánítás nem okozott gondot. Olyannyira nem, hogy már csak a metálvilla hiányzott. :)

 

Nem is kell mondanom: a színpadkép, az előadás, Zola hangja, a hangosítás jeles. Valami ilyesmit vártam. Izgalmas, popköntösbe bújtatott őrületet.

 

Libus Ágnes

Kapcsolódó:

Avantgárd elektronika – Itt az ANEZ új lemeze!

Egy teljesen más dimenzióban lebegve – Archive @ A38, 2015.03.16.

 

galéria

 

Megosztom.

Comments are closed.