Archív

Második alkalommal ad otthont a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a tavalyi év legjobb magyar sajtófotóit bemutató kiállításnak. Szigeti Tamás, a tárlat kurátora újításának köszönhetően pedig igazán látványos és befogadható lett a kiállítás annak ellenére is, hogy rekordmennyiségű kép kerül bemutatásra.

Be kell vallanom, hogy ez volt életem első Magyar Sajtófotó Kiállítása, korábban csak a World Press Photo kiállításain jártam, de azok sem lettek a kedvenceim. Felkeltette viszont az érdeklődésemet az újfajta elrendezés, ami megpróbálja a fotókat visszahelyezni „természetes környezetükbe”. Önálló, keretezett képek helyett tulajdonképpen egy hatalmas falon futó újságot „olvashatunk”. A nagyjából egy méter széles papírcsíkon pontosan úgy vannak elhelyezve a fényképek, mintha csak egy folyóirat fotóriport rovatát látnánk, rövid történeti összefoglalóval és képaláírásokkal. Ez az elrendezési mód pedig abszolút a kiállítás előnyére vált, sokkal hatásosabb és feldolgozhatóbb volt számomra, mint például a már említett World Press Photo-k, ahol a kínosan tökéletes képeket sokszor óriásplakát méretben nyomják az ember arcába. Persze nyilvánvaló, hogy az itt található képek is szakmailag kifogástalanok, de nem a hibátlanságuk volt a figyelmem középpontjában, hanem a történetek, amiket elmeséltek. Nem volt igazán fontos számomra az sem, hogy esetleg melyik fotó melyik médiához tartozik, csupán azok az emberi sorsok, történetek, tragédiák vagy éppen sikerek, amiket megörökítettek. Mindez talán annak is köszönhető, hogy jobban megérintettek a képek, hiszen mindaz, amit láttam Magyarország történetét mesélte el.

NOW_8350

Külön örömömre szolgált, hogy meglepően kevés politikai fotóval találkoztam. A többség társadalomábrázolás volt, legalábbis ezek gondolkoztattak el a leginkább. A Társadalmi szekcióban jórészt a tanyavilág, a cigányság és a menekültek témakörét járták körül a képek, de például a holokauszt, a Márkushegyi Szénbánya bezárása, a Római-parton levő csónakházak kabinjai és a Domonkos nővérek mindennapjai is helyet kaptak. A Művészet kategóriában főleg színházi darabok, koncertek, előadások fényképei kaptak helyet, de itt látható Az így készült a Kossuth szobor című sorozat is, ami a szoborkészítés munkálatait mutatja be. A Hír és Esemény blokkban természetesen szerepelt a netadó és a polgármesteri választások is, de itt látható az egyik kedvencem A pannonhalmi főapát esete a kosárlabdával című pályamű is. A Sport szekcióban látható a veterán fedett pályás atlétikai világbajnokság megörökítése, a Téli olimpia, de Erdei Zsolt utolsó bokszmeccse is. A Bulvár/Humor részlegnél szerencsére inkább a humor dominált és nem a bulvár. A Természet és tudomány valamint a Portré kategória fotói kissé kiesnek a kiállítás egészéből, ugyanis egy kisebb teremben kaptak csak helyet, összezsúfolódva. Kár értük, hiszen itt is kiváló alkotásokat láthatunk, például fácánvadászatot vagy éppen a Nagybani piac életét. Szintén kilógnak egy kissé a kiállítás egészéből a két nagydíj – André Kertész Nagydíj és Múosz Nagydíj – fényképei, amelyek ellentétben a kényelmesen szemmagasságban futó papírszalaggal, önállóan és zavaróan magasan vannak elhelyezve az egyik falon. Úgy vélem nem tévedek nagyot, ha ezeket a helyhiány számlájára írom, de akkor is egy picit megbontották a tárlat egységességét. Pedig jó lett volna ezeket a képeket is jobban szemügyre venni, hiszen mind Béli Balázs Úton Európában című sorozata, mind Balázs Attila Egy hajléktalan Karácsonya című sorozata megérdemelte volna.

NOW_8346

A kiállítás további különlegessége a „mozi szoba”, ahol maguk a fotók készítői mesélnek a képek történetéről. Például az egyik menekültüggyel foglalkozó fotósorozat kapcsán megtudhatjuk a kisfilmből, hogy honnan érkeznek hazánkba a menekültek, milyen okokból és milyen céllal, merre mennek tovább, milyen törvényi szabályozások vannak hazánkban a menekültek befogadásával kapcsolatban, és ez hogyan változott meg a tavalyi évben.

Összességében egy formabontó, színvonalas sok helyen súlyos témákkal foglalkozó kiállítást láthatunk. A legjobb értelemben véve ez nem az a kiállítás, ami kikapcsolja és megnyugtatja az embert, hanem olykor megmosolyogtatja, olykor pedig bizony elszomorítja. Valódi történetek ezek, amelyek némelyike megdöbbentően kevés nyilvánosságot kapott korábban. Igazán tanulságos tárlat, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Nagy Andrea
fotó: Zsiga Pál

Kapcsolódó:
Bőrödön viseled – Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai ( Ez volt 2014 legizgalmasabb kiállítása! )
Berlin bhf. – Tihanyi Anna kiállítása nyílt tegnap a Capa Központban
Mini New York Pest szívében – Új kiállítás nyílt hétfőn a Capa Központban

Megosztom.

Comments are closed.