Archív

A kertész utcai Klub Vittulát 2004 februárjában nyitotta Timothy Etherington Green. Tim európai körútja során jutott el először Budapestre, majd, ahogy ő fogalmaz, sorozatos visszatérések után úgy esett, hogy ide is költözött. A klub korai éveiben nem volt különösebb koncepciója azon túl, hogy a művészet legyen a vezérfonal: a szomszédos galériával együttműködésben kiállítások, előadások, koncertek kaptak helyet a Vittulában. Bárki lejöhetett a kedvenc lemezével, és berakhatta, Tim szerint erre a közvetlenségre fogékony társaság – elsősorban a képzőművészeti egyetemisták – alakította ki szinte organikusan azt, amit ma a Vittula képvisel. A klub két csaposával, Fekete Vicával és Török Dániel ’TD’-vel beszélgettünk.

NOW_9720

Mióta dolgoztok itt?
Vica
: Most én vagyok a rangidős. Én négy és fél éve kezdtem, TD pedig két évvel utánam jött.

Hogy emlékeztek, hogy lett a Vittula az, ami most?

Vica: Eleinte még Tim is pultozott, akkor szokott ide a képzős társaság, és akkor elszabadult a pokol. Előtte tök máshogy nézett ki a hely. A szép berendezés akkor sem volt szempont, tehát már akkor is volt egy ilyen underground jellege.
TD: A képzősöknek köszönhető, hogy tele van festve a fal.
Vica: A mai napig így van, hogy ha itt hagynak dolgokat, akkor azok idővel a hely részeivé válnak. Utána persze rákerültek a tagek, plakátok meg matricák, hátul pedig a finnek irkálnak az „üzenőfalra” (a vittu a finn szlengben a női nemi szervet jelenti, a -la pedig helyiségnévképző).

A művészeti galéria ötlete Tim fejéből pattant ki, mert ő tanult ilyesmit. Ez Chinese Characters Gallery néven futott. A képzős társaságokból szedték össze a kiállítási anyagokat.
TD: De például a Plutonak készült itt egy videoklipje. Őket Tim támogatta, nem egy videoklipjükben szerepel. A korai időkben Klub Vittula címmel jelent meg albumuk is. A koncertezés egyébként olyan 6-7 éve kezdődhetett.

NOW_9716

Hogy foglalnátok össze, mit képvisel a Vittula ma?

Vica: Nem szeretjük az underground szót eregetni, mert bár ez közel áll hozzánk, nagyon kezd elcsépelt lenni. Alapvetően egy barátságos kocsma, és nem is csak a rétegzene meg kultúra miatt érdekes, hanem ha lejön az ember, akkor nem érzi magát kirekesztve a társaságból. Nyilván mindig olyan pultosok dolgoztak itt, akik nagy hangsúlyt fektettek a zenére, vagy általában a művészetekre.
TD: Nekem azért tetszik, és azért szeretek itt dolgozni, mert próbálunk minél többféle dolgot befogadni. Én még mindig azt érzem, hogy akkor kötődik valamilyen kultúrához ez a hely, ha olyan emberek vannak lent. Tehát például akkor punk-kocsma, amikor abból a szubkultúrából vannak itt. Ettől tud minél sokszínűbb lenni, hogy mindenféle karaktert megtalálsz, mindenki próbál valamit hozzátenni.

Akkor mondhatjuk, hogy a programok magukat szervezik ide?

TD: Igen. Nem kell nekünk ebbe nagyon beleszólni.
Vica: Én mediálom a programokat, és azért egy-másfél havonta megjelennek azok a DJ-brigádok akik amúgy is jönnének. Ha meg véletlenül még sincs program, akkor is biztos, hogy lesz, mert megkeressük valamelyik barátunkat, aki gyakran jár ide, vagy inkább úgy mondom, hogy olyan törzsvendégeket, aki azért barátunk, mert gyakran jár ide, és közösen kitalálunk valamit.

NOW_9721

Hogyan írnátok körül a törzsközönséget?

TD: Ők megint csak olyan sokszínűek, amilyenek a programok. Járnak hozzánk gimnazisták is és a skála Sheelával zárul be, aki 82 éves.
Vica: Ő az egyik törzsvendégünknek anyukája. Angliában él, és időnként meglátogatta a fiát. Az utóbbi időben már nem jön, mert már tényleg nagyon idős. Mindig itt ült a pultnál és borozgatott. Van valahol egy képünk, ahol Tim egyik haverjával, egy harminc centis piros tarajos sráccal mosolyognak. Egyébként meg van az old school törzsvendég brigád, ami úgy 10-15 fő.
TD: Szerintem a törzsvendégség nem azt jelenti, hogy valaki heti ötször itt van, hanem azt, hogy vannak olyanok, akik 11 éve havonta egyszer jönnek, és pontosan tudják, hogy mi történik itt.

Elég sok zenész is jár ide hozzátok…

Vica: A mostani zenészbrigád azóta jár ide, mióta TD itt dolgozik. Ők friss törzsvendégeknek számítanak. Mindig voltak zenészek a pultban, a 11 év alatt talán nem is volt olyan, hogy legalább egy ne lett volna. Ha nem is feltétlenül zenészek, de zeneközeliek voltak mindig.

Mik a legemlékezetesebb pillanatok?

TD: Az egyik legdurvább buli, amiről tudok, az az, amikor medencés partit csináltak a helyen.
Vica: Ez nagyon régi sztori, akkor még én sem dolgoztam itt. Tim fejéből pattant ki nyáron, hogy karibi bulit kell csinálni. Felszórták homokkal az egész helyet, és a lenti részen volt egy felfújható gumimedence. Ott ültek benne a félmeztelen emberek koktélokkal. Nem tudom, meddig takarítottak utána, de arra mindenki emlékszik. Ez a Sárga Föld fesztivál volt, ami itt zajlott.
TD: Akkoriban tartottak itt egy biokémiai előadást is, itt van a pult fölött az emlékplakett. A másik dolog most februárban volt, egy koncert: Tankcsapda ’92 (ebben Vica dobol – a szerk.), Simicska és Gecik (ebben pedig TD gitározik), Camp Koala, meg a szlovén barátaink, a Real Life Version. Halloween-bulik is rendszeresen voltak, ez az ide járó angolszász közegnek volt a heppje. Bukowski felolvasóest is van már minden évben, és sokáig ment a Panda Varieté, ami egyfajta divatbemutató-performansz volt, saját készítésű ruhákban. Volt Pimp my Convector nevű konvektor-tuning kiállítás is.

NOW_9717

Akkor nem csak zenére korlátozódik a dolog…

TD: Egyáltalán nem, próbálunk minél szélesebb körben programokat csinálni. Az a szerencsénk, hogy a szomszédban két bájos hölgy megcsinálta az Omnivore Galleryt, és ezzel visszahozták Tim nagy álmát, hogy működjön itt egy művészeti galéria. Volt képregény tematikájú buli is, Marvel vs. DC például, ott is különböző festőket és képzőművészeket kértünk meg, hogy állítsanak ki alkotásokat, például Soltis Miklóst vagy Pinczés Józsefet.
Vica: Egyébként meg a csütörtökök azok a napok, amikből bármi lehet. Megjön néhány ember, aki beindítja a bulit, ettől nekünk is megjön a kedvünk, mert ha nincs DJ, mi nyomjuk a zenét a pultból, és már úgy rakjuk a számokat, hogy húzzuk a hangulatot. Ilyenkor vesszük észre, hogy már rég be kellett volna zárni, de tele van a hely, lekapcsoltuk a villanyt, benyomtuk a stroboszkópot, a kávégépből jön a gőz, mert abból meg füstgépet csináltunk. Amikor még tartottunk abszintot, azt nyilván ki kellett borítani a pultra és meggyújtani, mert az az abszint tényleg csak arra volt jó. Már nem tartjuk.
TD: Persze a tűzvédelmi szabályok miatt a valóságban ilyet sosem csináltunk, vagy ha mégis, akkor mindig előrehoztuk a poroltót.

Ezek szerint valamennyire a sajátotoknak érzitek a helyet?

TD: A tulajdonos úgy áll hozzá, hogy nem szól bele a munkánkba, hanem próbál velünk együttműködni. Persze, megvannak az elvárásai, amiket nekünk teljesíteni kell, és amíg ezek megvannak, addig nagyjából szabad kezet kapunk. Szóval ebből a szempontból a sajátunknak érezzük. Ez fontos is, ha családias helyet akarunk csinálni. Az árakat is mi határozzuk meg, a Sopronit próbáljuk mindig lent tartani (360 a korsó), meg általában próbálunk odafigyelni arra, hogy mindenkinek elérhető legyen, akik ide járnak. Arra már rájöttünk, hogy nem ebből fogunk meggazdagodni, ha ez lenne a célunk, akkor nem a Vittulában dolgoznánk.
Vica: De ha egy este jó volt, akkor másnap úgy kelünk fel, hogy büszkék vagyunk, hiszen mi dolgoztunk azon, hogy itt jó buli legyen.
TD: Én nem csak a bulikra értem ezt, hanem azokra a hétköznap estékre, amikor végigülik a pultot a törzsvendégek, és nyugodtan elbeszélgetünk. Mindenkit évek óta ismerünk, és az a legszebb, hogy az itteni törzsvendégekkel a magánéletben is tartjuk a kapcsolatot.
Vica: Igen,én szereztem itt új barátokat. Csomóan úgy jönnek le, hogy nem beszélnek meg senkivel semmit, mert tudják, hogy úgyis lesz itt valaki.
TD: Nagyjából úgy néz ki itt egy hétköznap este, hogy ha valaki lejön, akkor az emberek hetven százalékát ismeri, de névről. Minket is. Péntek-szombat este azért lassú néha a kiszolgálás, mert mindenkivel kezet kell fogni. Viszont attól gyors, hogy pontosan tudjuk, hogy ki mit iszik.
Vica: De ez nem csak a mi érdemünk, hanem mindenkié, aki előttünk itt dolgozott. Nekik köszönhető, hogy ez egy ilyen hely lett.

NOW_9718

Melyik általatok szervezett programra vagytok a legbüszkébbek?

Vica: Talán az Oktoberfestre. Ez egy háromnapos fesztivál volt, német zenéket nyomattunk. Kockás abroszt raktunk az összes asztalra, de még a pultra is, és hoztunk kétféle kézműves sört is a csapra. Sramlira lehetett ugrálni, és kacsatánc is volt.
TD: Nekem megint a Real Life Version koncert jut eszembe vagy a Pisse Berlinből, amikor a nullából hoztunk össze egy színpadot. Egész pontosan két házilag barkácsolt dohányzóasztalból, téglákból, egy borosrekeszből, két raklapból, két osb-lapból és egy bontatlan A4-es nyomtatópapír-csomagból állítottuk össze. De a koncertet nem mi szerveztük, hanem megkerestek minket, hogy jönnének, mi meg bevállaltuk. Mindig az utolsó pillanatban jövünk rá, hogy ezt nekünk nem lenne szabad, bármennyire is szeretnénk, hogy minél több koncert legyen itt. De szerencsénk van, hogy van rengeteg barátunk, akik ki tudnak segíteni minket technikával, meg ötletekkel. Írunk is erről egy kézikönyvet, hogy lepukkant kocsmákba hogy varázsoljál színpadot, bár lehet, hogy túl sok McGyvert néztem gyerekkoromban.

Bertalan Balázs
fotó: Zsiga Pál

NOW_9719

Megosztom.

Comments are closed.