Archív

 

Emlékeztek még az áltsulis/gimis korszakra? Amikor a csapból is Blink182, Sum41 és Green Day folyt, na, meg az utánuk gombamód szaporodó hasonló bandák? Folyton nyár volt és rohadtul miénk volt a világ. Ilyesfajta nosztalgia szállt meg, ahogy az Evansville zenekar bemutatkozó, Eroded Youth című EP-jét hallgattam. Érzitek a címben az iróniát?
Hallgassunk bele!

Az az igazság, hogy egy bizonyos kor felett a punk-rockkal már nem feltétlenül tud mit kezdeni az ember. Úgy értem zeneileg. Habkönnyű nyári nosztalgia. Viszont ha jól csinálják, a hitelességét az adja, hogy nem is akar több lenni ennél. Az Evansville pedig jól csinálja. A dorogi-esztergomi zenekar (Anda Richárd – gitár, ének; Farda Ákos – ének; Lévai Tibor – dob; Paltineanu Loránd – gitár, vokál)  2013 tájékán bújt elő, kezdett formálódni, hogy végül összeálljon a mostani felállás, és elkezdjenek saját dalokon dolgozni. Ennek az eredménye ez a mostani kislemez, ami a napokban jelent meg.

Mindössze három dalt vettek fel a Wonder Stúdióban, az utómunkálatokért Simon István volt felelős a No Silence Sound Stúdióból. Igen rövid kislemezről van szó, de mielőtt a fentebb leírtakat bárki félreértené: stílusában valóban jól összerakott dalokról van szó, egyáltalán nem bugyuta szövegekkel. A zene jól szólal meg, van lendülete. Az első dalban (Within Reach) egyébként a fentebb említett stílusú zenekarok mellett mintha még egy kis Shell Beach vonalat is éreznék.
Szóval, ha már itt a nyár, hallgassátok körbe-körbe!

Décsy Eszter

Kapcsolódó:
Sallangmentes poprock “ujjdonság” – New Finger interjú

Megosztom.

Comments are closed.