Archív

Néha még én is belefáradok a nagy megfejtős szövegekbe, a hosszabb, 8-10 perces, komolyan felépített szerkezetű prog/poszt rock dalokba, vagy a lélek sötét oldalát cirógató brit post-punk/indie vonalba, és olyankor néha nagyon nehéz megtalálni a hangulatnak megfelelő zenét, ami könnyed, mégis igényes. Fran Palermo cím nélküli első nagylemeze remek időzítéssel jelent meg, hallgassuk is meg!

A kilenctagú zenekar életében két kislemez után egy hosszabb szünet következett, amit a frontember, Henri Gonzalez Londonban töltött. Hazatérve aztán megjelent harmadik kislemezük is, majd most májusban az első nagylemez, melynek keverését Zwickl Ábel készítette. Tizenhárom dal fért rá a digitális korongra, ezeket veszem most sorba.

A Requiem n°21 indítja a lemezt, azonnal hat, nyári, vízparti naplementés bulihangulatot teremt. Tök jó nyitás, mert az egyik legerősebb, de nem a lemez legjobb dala, és egyből megszeretteti magát. A lemezre óriási zenei kavalkád jellemző, ahogyan ezt a nyitódalból is sejthetjük, de ez a sokszínűség csak előnyére van. A Engrossing hangulat dal, monotonabb ritmikával, de nagyon pörgős, lüktető darab. Tetszik, hallgattam volna még (ugyanis rövid, 3 perc alatti), de kevésbé eredeti, mint a számok nagy része. Az ezt követő Marc O’Polo szintén egy kellemes darab, de könnyen felejthető, és többedik hallgatás után sem tudtam megszokni a váltást a két dal között. Nyugis, belassult karibi hangulat, pálmafák, kókuszhéjból koktél, lágyan ringatózunk a hullámokon. A Blue Lobster szintén lassabb, de még tropikusabb hangulata van. A cím és a szöveg is tetszik, kicsit bánatos, mint egyedül sétálgatni a lemenő napban.

Egy kis stílus- és hangulatváltás a következő dal, a Yolanda. A dal eleje még mindig egy kicsit az előző dalokhoz igazodik, aztán lassan spanyolosabbá, folkosabbá válik. Innen már inkább az Andok hegyei jutnak eszembe róla, a napon legelésző lámák, hatalmas kalapok, lovak, folyók, messzi dzsungelek. Bár a hangszerre ez nem jellemző, a háttérben megbújó szaxofon is ezt az érzést erősítette bennem. Ezt a Tiger, Tiger követi. A cím a Dzsungel könyvét juttatja eszembe, egy régi illusztrációval, a dallamvilág a gitár és szaxofon miatt viszont inkább folk-pop-jazz vonalon mozog. Hasonlít az előzőhöz, és ez is megtetszett már első hallásra, elsősorban a gitártémák miatt. Ezután pedig jön az abszolút kedvencem, az Extravaganza. Nagyon érdekes, indie-s gitártémával és ritmussal indít, egy kis világzenével, egy kis afropoppal benne. Begyorsít, a szaxofon megjelenésétől meg felpezsdíti az ember vérét. Mennél, táncolnál, mert magával ragad, körbe forgat. Nagyon könnyed, bulizós, jó értelemben vett slágeres dal. A !Vengo! szintén egy tempósabb dal, kicsit nyersebb, mint a többi, jobban előtérbe kerülnek a gitárok, és ez jól áll neki. A Mustangs-nál még marad a pörgés, a lendület, fülbemászó, a ritmusa kellemes, táncolós, de nekem egy kicsit túl könnyed. A gitárok itt is erősebbek, ami viszont abszolút előnyére válik. A vége felé a kis perkás kiállás kellemes.

A Sun in Splendour-t hallgatva egy spanyol/mexikói matador jut eszembe, aki szomorúan kullog a kietlen tájon, tűző napon, árnyék sehol. Izgalmas dal, kicsit hosszabb, mint a többi. A második perc környékénél a trombita kifejezetten mexikói-western hangulatot ad, és ez nagyon tetszik. Szintén erősebb, érdekesebb dal. Az ezt követő Monsoon-tól viszont még inkább belassul a lemez, vagy talán inkább leül. Kicsit melankolikusabb is, de valahogy inkább olyan semmilyen. Nem rossz, csak az előző dalokhoz képest alig váltanak ki érzéseket, és erre akkor döbbentem rá, mikor véget ért a lemez. Valahogy nem éreztem úgy, hogy rákattintanék a replay-re. Viszont nyilván többször meg akartam hallgatni, így muszáj volt, és tegyetek ti is így; sokkal inkább feltűnik majd, hogy a lemez eleje mennyivel jobb, és mennyire eltalált az indítás.

Mit is mondhatnék még a végére? Kavalkád, csapongás, mégis érezhetően kialakult stílusunk belül, ami abszolút pozitívum. Annak ellenére, hogy a lemez vége leül, és néhány dal nem túl maradandó, vannak nagy erősségei, legalább 3-4 olyan dal, amit későbbiekben is hallgatnék, és bármelyikből lehet vérbeli egynyári sláger. Mindenképpen meg fogom nézni őket élőben is, nagy valószínűséggel a Bánkitó Fesztiválon, ahol a tószínpadon fognak játszani – kívánhatnak-e jobb miliőt egy hazai fesztiválra? :) Összességében kellemes érzések maradtak bennem a lemez többszöri meghallgatása után is. Nektek hogy tetszik?

Décsy Eszter

Megosztom.

Comments are closed.