Archív

10547911_960362517349640_2610138431098878480_o

A Kozmosz zenekar 2010 augusztusában alakult, és a felállás azóta sem változott: Pál Zsombor (gitár, vokál), Beke Dániel (basszus, vokál), Huszlicska Dávid (gitár) és Veres Attila (dob). 2012-ben egy-két aktuálpolitikai és közéleti daluknak köszönhetően nagyobb figyelmet kaptak a hazai sajtótól is, nem csak a punkoktól, majd ez 2013-ra szépen elült. A srácok viszont nem tűntek el, koncerteztek és dolgoztak, hogy most megjelenhessen Nyugalom, a helyzet változatlan címre hallgató első nagylemezük.

 

A punk stílus maradt, de talán egy kicsit visszafogottabbak lettek, ami szerencsére nem a dinamikában érezhető, hanem leginkább a szövegekben. A lemezen 11 dal hallható, egy része régebbről már ismerős lehet, egy része azonban most hallható először. Érződik is a lemezen, hogy hosszú időszakot foglal magába, ez nem egy x hónapra stúdióba zárkózós lemez, nem egy konkrét koncepciót építettek fel, hanem a dalok különböző időkben, hangulatban és stílusban íródtak.

 

A nyitó dal, a Volt már ígéretes gitár riffekkel indít, és ebben a későbbiekben sem kell csalódnunk. Hozza a punk dinamikát és hangzást, ami érdekessé és egyedivé teszi a gitárszólók. A szöveg pedig ezúttal inkább önvallomás semmint társadalomkritika. Az Azt mondták témáját tekintve követi elődjét: önelemzés némi önbátorítással. Itt is helyet kaptak a zúzósabb gitárdallamok, amiket a basszusgitár kiemeltebb szerepe erősít fel. Nem vagyok benne biztos, hogy az Otthont a maga 41 másodpercével lehet-e dalként kezelni, viszont az a negyvenegy másodperc olyan jó kis pörgős és a szöveg is kellően ütős hozzá, hogy én még bőven bírtam volna hallgatni belőle néhány másodpercet vagy akár perceket is. Az Ez a város részeg inkább egy hangulatot próbál meg átadni, ami a címből egyértelmű, és ami működik is. Hozzátéve, hogy a dal szövegének kicsit kevesebb értelme van, mint a lemezen hallható többi dalszövegnek, de ez egyrészt illik a részegséghez, másrészt azért még ide is sikerült egy kis társadalomkritikát csempészni, hiszen majd „Az összes hipszter megdöbben, hogy mi vagyunk megint a legtöbben.”

 

Az Összedől jóval lágyabb dallamokkal kezdődik, mint az őt megelőző számok, azonban már az első mondatból kiderül, hogy itt bizony visszaköszön a régebbi aktuálpolitizálás, még ha nem is olyan direkt módon mint 2012-ben. Kevesebb düh, de annál több cinizmus jellemzi ezt a dalt. A Maradok tisztelettel stílusát tekintve kicsit olyan mintha félúton megállt volna a mostanában menő dallamos hiphop és a rapcore vagy rockrap között. Ettől végig olyan, mintha nem találták volna vagy a dallamot, vagy a megfelelő szótagszámot. A refrén nem elég zúzós, a verse nem elég rapes – kivéve a harmadik versét, ahol megtalálták a dallamhoz a megfelelő mennyiségű mondanivalót. Kár érte, mert a szöveg egyébként zseniális. Az Üzensz-e bármit? igazából semmi extra: zúzós punk-rock, személyes hangvételű, talán érzelmesnek szánt szöveggel. Az régóta tudható, hogy a zenekartól nem állnak távol a versfeldolgozások, de pont az egyik leginkább ismert József Attila vers feldolgozását, a Tudod, hogy nincs bocsánatot feltenni egy lemezre azért bátorság. A vezérdallamot tekintve nem hoztak semmi váratlant, vagy formabontót, de ezzel nincs is semmi baj, ellenben belepakoltak nem kevés dinamikát, némi zúzást és gitárszólót, ettől lett a sajátjuk. Az Üzenet a parasztban dallamát tekintve visszatér a klasszikusabb punk stílushoz az elő számok kalandozásai után. A Valami előtt kezdése tartalmát tekintve nem egészen kapcsolódik a szám későbbi mondanivalójához, mintha nem is oda tartozna az első egynéhány sor. Ha a punk zene kedvelői közül valaki egy olyan számot keres, ami egy kicsit segíthet neki és vigaszt nyújthat a tanácstalanságban és kilátástalanságban, akkor ezt a dalt ajánlom neki. A lemez záró darabja, az Egy ócska hang a zenekar saját bevallása szerint is tekinthető egyfajta ars poeticának. Ennél talán nem is érdemes bővebben fejtegetnem a tartalmát, magért beszél.

 

Az album, bár 11 dalos, igen rövid, alig fél óra. Mind zeneileg, mind mondanivalóját tekintve igen változatos, nem estek abba a hibába, amibe sok punk zenekar, hogy ugyanazokat a gitár riffeket ismétlik a végtelenségig, amelynek köszönhetően képtelenség az egyik dalt megkülönböztetni a másiktól. Van, ahol inkább a szöveg dominál, van ahol a dallam; van klasszik punk és kicsit félresikerült hiphop/rapcore; van versfeldolgozás és saját ars poetica is.

 

Nagy Andrea

 

 

10547911_960362517349640_2610138431098878480_o

Megosztom.

Comments are closed.