Archív

Még mindig áll az a február elején félve leírt fél mondat, hogy a Jazzékiel harmadik lemeze, a Másokat szeretni (kritika itt) számomra az idei év legjobb hazai albuma, pedig már július van. Most egy szokatlan dologhoz nyúltak. Azaz nem is ők, hanem mások. A magyar elektronikus élet néhány különlegesen izgalmas képviselője gondolta újra az album dalait: itt a Masokat_REMIXEK, hallgassuk meg!

Az utóbbi pár évben egyre gyakrabban futok bele olyan elektronikus zenébe, ami az én kis rockhoz szokott gyomromat nemhogy nem fekszi meg, de kifejezetten tetszik is. Sőt, nemrég odáig merészkedtem, ami már-már istenkáromlással ér fel, hogy megtetszett a Pink Floyd Dark Side of the Moon-jának újragondolása. Guilty pleasure… (Ha érdekel, itt találjátok) És akkor jött a Masokat_REMIXEK első dala, az [iamyank]_Atkoto. Valami bizarrul hasonló érzés futott rajtam végig.

„Amikor a Másokat szeretnit írtuk, volt egy pont hogy a közös próbatermi munka megakadt. Úgyhogy a lemez nagy részét szerkezetileg egy pc-n raktuk össze, dobokat vágtunk innen-onnan, layeresen hangszereltük a dalokat is – legalábbis demo szinten. Sokkal közelebb állt egy elektronikus lemez munkálataihoz, mint egy klasszikus rocklemezhez – még ha a végeredményen ez nem is hallatszik. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy szeretném egyszer meghallgatni a dalainkat egy ilyen környezetben. – mesélte Jakab PéterNyilvánvalóan a gondolkodó, okos elektronika volt a csapásirány, úgyhogy azokat az alkotókat kértük fel, akiknek a világa vagy nagyon közelálló hozzánk, vagy nagyon rá tudna érezni az adott dal hangulatára.”

Nagyon kíváncsi lettem a többi dalra is, és félelem nélkül csaptam bele. Különös, de kifejezetten kellemes élmény volt végigmenni a már ismert dalokon, mintha valami furcsa inszomniás álomban lennék, ahol minden egy kicsit más, mint valójában. A dalokat futurisztikus, Dick-féle cyber–punk hangulat lengi körül, ez alól enyhén kivétel a [Krizso]_Kitty, amiben folkos elemeket is érzek. Úgy érzem, tökéletes munkát végeztek, a hangulatok nagyon eltaláltak.

jazzekiel_masokat_tracklist

Igazi kritikát itt most mellőznék, az elektronika számomra ingoványos talaj, tele még felfedezésre váró zónával, úgyhogy ítéljetek magatok. Egyet mondhatok: érdemes többször is meghallgatni! Nekem bejön. ;)

Masokat_REMIXEK beharangozója az iamyank által megpiszkált Átkötő és a hozzá készült klip volt, amit Jakab Péter énekes rendezett Andrej Tarkovszkij 1972-es Solaris című klut-sci-fijének egyik jelenete alapján. Lessétek meg alább ezt is!

Décsy Eszter
kezdőfotó: Zsiga Pál

Kapcsolódó:
“Egy jó fekete-fehér Hitchcock thriller” – Jazzékiel: Másokat szeretni kritika
Nincs mentség! – Jazzékiel interjú Jakab Péterrel és Hegyi ÁronnalLegyen még! – Wattican Punk Ballet és Jazzékiel lemezbemutató @ RoHAM, 2015.04.18.
Féregjárat, napfelkelte, szabadság! – Fishing on Orfű 2015

Megosztom.

Comments are closed.