Archív

Az utóbbi egy évben, egyre többször futottam bele az iamyank névbe. Először azt gondoltam, micsoda hülyeség ez, aztán egy ismerősöm ajánlására belehallgattam, és… és ennyi. Megvett. Egyedi elektronikus zenei világa éppen olyan, ami számomra nem csak emészthető, de fülben maradó és hosszútávon szerethető. Volt szerencsém a júniusi Nagyvásártelepen élőben is meghallgatni, ráadásul nemrég remixet készített a Jazzékielnek, úgyhogy itt volt az ideje, hogy egy kicsit elbeszélgessünk… :)

Márciusban jelent meg a harmadik kislemezed, a Lost Sounds, úgyhogy már érett egy interjú. Végighallgatva az EP-ket ez már egy sokkal komplexebb zenei világnak tűnik, mint az első kettő. Ez egy tudatos irány, vagy természetes fejlődés?

iamyank: A Lost Sounds-ot én is fejlettebbnek érzem a többihez képest, de végül is ez normális. Ahogy telik az idő egyre több mindent megtanul az ember. Főleg az elektronikus zenében nagyon fontos, hogy folyamatosan újabb technikai szinteket lépjen az ember, egyre újabb soundokat tudjon létrehozni, egyre jobban meg tudja közelíteni, ami a fejében van. Az első EP még nagyon keresgélős, de a Lost Sounds-nál már nagyjából 95%-ban tudatos volt minden. De maga a játék miatt is sokkal tudatosabb volt, párhuzamosan készültek, így volt egy elég erős koncepcionális gerinc hozzá.

Szóval egyszerre íródott a játékkal együtt? Hogy működött ez a folyamat?

iamyank: Igen, abszolút párhuzamosan készült. Írtam egy alap loop-ot, vagy csak egy kidolgozatlan dob meg basszus témát, és azt elküldtem a grafikusoknak és a pályadizájnereknek, ők ezen elmélkedtek egy kicsit, aztán mutattak egy félkész pályát, amit én beraktam magamnak monitorra és úgy csináltam tovább, hogy én az alapján építettem tovább a zenét, amit ők reagáltak vizuálisan az én ötletemre. És így ment oda-vissza, amíg el nem készült a játék is és az album is. (A játék oldala itt)

Ez nagyon izgalmasan hangzik! A játék végül nyert díjakat is, ha jól tudom…

iamyank: Azt hiszem 21 vagy 22 díjat nyert összesen különböző fesztiválokon. A legnevesebb a Bronz Oroszlán a Cannesi Fesztiválról, kreatív Mobile / Games kategóriában, de Ukrajnából, Amerikából is kapott díjat, és az itthoni Arany Pengén is elhoztunk 3 aranyat, egy ezüstöt, egy bronzt és a Grand Prix-t is.

Nagyon izgalmas a zenei világod, de rád milyen stílusok, zenék hatnak? Nekem az elektronikus műfajok jó része szürke zónába esik, így inkább személyes kíváncsiságból kérdezem.

iamyank: Én sem vagyok régóta az elektronikában, alapvetően élő hangszeres arc vagyok. 10-11 éve dobolok, és még most is van egy progresszív rockzenekar, amiben játszom az iamyank mellett, a Sunrise Circus. Eddig egy EP jelent meg tavaly, és most dolgozunk a következőn. Ez egy ilyen nagyon nehéz, tört, instrumentális zene, de pont ezért vagyok még mindig benne. Vonz ez a fajta gondolkodás, ez a fajta kompromisszummentessége, hogy nem érdekli, ha nem lehet rá ugrálni vagy énekelni a szöveget.

Rengeteg egymástól nagyon távoli stílus hat rám. Egy napon belül is sokszor van, hogy reggel mondjuk valami dubot hallgatok, délután mondjuk Mars Voltát, este meg akár valami technót. Az elektronikus zenével való ismerkedésem arra tanított meg, hogy nem a hangzás, a műfaj vagy a stílus ami meghatározza, hogy nekem tetszik-e vagy sem, hanem a hangulata. Úgy érzem, hogy az élő hangszeres zenékben már nagyon szűkek a hangzásbeli határok, amiket lehet mozgatni. Már mindent kipróbáltak. Egyes gitársoundok még tudnak érdekesek lenni, de a dobok szinte mindenhol ugyanolyanok, és ha szintit is belevisznek, az nagyon sokszor műanyag. Persze van egy-két ilyen elbaszottabb dolog, mint mondjuk Jack White, vagy az ilyen new wave psychedelic rock történetek, ahol a 70-es évek hangzása jön vissza. De az elektronikában azt érzem, hogy még nincsenek meg ezek a határok. Folyamatosan jelennek meg olyan új eszközök, amikkel olyan hangzást lehet létrehozni, ami nem létezett korábban. Ez izgat engem igazán.

Ha élőzenével kezdted, mégis mi terelt az elektronikus zene irányába? Hogy fedezted fel, hogy másztál bele?

iamyank: Először is fel kellett ismernem egy tévedést. Tévedésből kezdtem el 15 évesen dobolni. :) Előtte csak hip-hopot hallgattam és le is néztem azokat, akik hangszeren tanulnak vagy zeneiskolába járnak, mert aki igazán menő, az minimum graffitizik vagy rap szövegeket ír. :) Aztán egyszer egy lányt kísértem, azt hittem haza, de helyette zeneiskolába, és meghallottam, ahogy a dobtanára játszik egy kurvajó hip-hop beatet dobon, és nagyon ráflesseltem. Rögtön be is iratkoztam, és öt évig az volt a célom, hogy rohadt jó dobos legyek, csak sajnos elég lusta voltam. Sose érdekelt az, amit gyakorolni kellett volna. Ha éppen Blink 182-t hallgattam, csak azt akartam játszani.

8-10 évvel később ismertem fel, hogy valójában nem azért vagyok élőzenész, mert az akartam lenni, hanem egyszerűen csak így alakult. Ez megmagyarázta azt az állandó problémát, ami a zenekaraimban volt mindig. Sokszor untam dobolni, eljátszottam, amit kellett, de sosem voltam az a szétfigurázós arc, inkább ilyen egyéb zenei ötleteim voltak a hangszereléssel, vagy a zenésztársaim témáival kapcsolatban, de én nem fogadtam be semmilyen ötletet. Ez egy idő után mindenhol konfliktusokat szült. Osztottam a lapokat, de semmilyen kompromisszumra nem voltam hajlandó a dobtémákkal kapcsolatban. Egy idő után rájöttem, hogy a többieknek sem jó az, ha állandóan ezen kell nyűglődni. Egy ügynökségnél, ahol dolgoztam, az egyik kollégám zenei produceri képzésre járt, és úgy voltam akkor élőzenészként, hogy a zenei producer eléggé nagyképűnek hangzik, de ha van ilyen iskola, végül is nem lehet rossz, és akkor jelentkeztem az Impro Schoolba. Ott megtanultam, hogy egyedül gépen hogy lehet megírni, megdizájnolni a saját ötleteimet, és igazából ez vezetett ide. Valójában mindig is egyedül akartam dolgozni, csak erre egy óriási kerülővel jöttem rá.

És most mégis visszakanyarodtál az élőzenéhez, ugyanis nemrég állt össze az iamyank Live Band. (tagok: Bognár Szabolcs, Mohácsi Matyi, Somló Dániel – a szerk.) Mégis akkor miért érezted úgy, hogy zenészeket gyűjtenél magad köré?

iamyank: Ez lényegében ugyanebből a körútból ered. Nagyon sok koncertet játszottam, és kurvára szerettem magát az egész színpadi flesst, és azt is, hogy doboltam, az izzadást, erőkifejtést. Ezek mind összeforrtak a színpadra lépéssel ezalatt a 10 év alatt. Viszont amikor elkezdtem kiállni az egyszemélyes Live Act keretében a sok elektronikai kütyüvel, egy ideig fun volt, aztán elkezdett hiányozni, hogy nem szétizzadva, lihegve jövök le a színpadról. Idegesített, hogy ilyen technológiai környezetben nincs olyan, hogy egy kicsit jobban megütöd, erősebben odarakod, mert épp annyira fel vagy pörögve, hogy zúzni kell. Az embereknek tetszett, de nem éreztem, hogy úgy belehaltam volna az egészbe. Úgyhogy az egyetlen út, hogy zenekarral játssza el az ember, a gép által játszott sávokat kiváltod zenészekkel, és amikor összenéztek, és mindenki érzi, hogy rohadt jó, akkor ott van az a plusz.

fotó: Talabér Géza

fotó: Talabér Géza

Hány koncertetek volt eddig, és azok hogy sikerültek? Összecsiszolódtatok már?

iamyank: Most volt a harmadik két hete. Nagyon sok buktatója van, több szempontból is. Az első, ami a legjobban zavar, az technikai. Amikor írtam a dalokat eszem ágában sem volt, hogy valaha egy zenekarral fogom játszani, ezért a hangulatok esszenciája olyan kis vékony, díszes, apró kiegészítő rétegekből, atmoszférákból van összerakva, hogy ha mindent el akarnék játszani, kellene legalább tíz ember. Úgyhogy azzal kellett kezdenem, hogy kilyuggattam, kipucoltam a számokat, és csak a legfontosabb elemeket tartottam meg. Energia és erő szempontjából nyertünk, sokat ad hozzá, de részletgazdagság szempontjából veszítettünk. Ez nehéz kompromisszum, pedig meg lehetne oldani fél-playbackkel, hogy rájátszunk az alapokra, de nem akartam félmegoldást. Ha már zenekar, akkor mindent élőben játszunk és annyit, amennyit két kézzel, két lábbal tudunk. A harmadik koncerten már nem izgultunk annyira, de az első a Mary PopKids előtt volt a hajón és nagyon be lett reklámozva, ráadásul olyan közönséggel, aki nem feltétlenül erre nyitott, mégis tökre működött. A visszajelzések tök jók, és behúzott új embereket is.

Egyre gyakrabban találkozom az iamyank névvel, ráadásul a Soundon is játszottál idén. Hogy látod ezt a szcénát, mennyire népszerű, mennyire nyitottak rá az emberek?

iamyank: A Soundon 14:30-kor játszottam, és csak ilyen 5-10 emberes csoportok cserélődtek a színpad előtt, igazából csak páran ismertek, akik meg akkor talpon voltak a legsuttyóbb, legigénytelenebb cuccokra hüppögtek. Valójában az van, hogy a sajtóban és Pesten elég jó a híre az iamyanknak, jó a kisugárzása, de nem tudok még olyan sok embert megmozdítani. Nem véletlenül nem csináltam még önálló bulit, mert abban sem vagyok biztos, hogy egy Gozsdut meg tudnék tölteni. Nem képzelek többet annál, mint ami van, hogy ez egy nagyon durván rétegzene, és ez a nagyon vékony réteg elsősorban Pestre koncentrálódik. Nem akarom magamat becsapni, tudom, hogy kevesen vannak, ráadásul csak klubokról beszélhetünk, és csak Pesten. Vidéken diszkók vannak, ahol csak a slágerzenék mennek, talán még a hip-hop működik, de a haladó elektronika egyáltalán nem, főleg ha nem tánctempó, hanem egy kicsit lassabb. Ha jön valaki külföldi, aki hasonló stílusban játszik, mint én, akkor tuti engem hívnak, mert nem vagyunk sokan. És abban bízom, hogy ha a nagy nevekre el tud menni 700 ember például a hajóra, akkor az azt jelenti, hogy van legalább 700 ember Magyarországon, akiket érdekel ez a zene, csak még nem ismernek engem. Az a jövőbeni cél, hogy ezek az emberek eljöjjenek rám is, vagy megismerjenek. Egyesével kell összeszedegetni őket :)

Most a Jazzékielnek készítettél az új albumhoz egy remixet, az Átkötőt. Hogy jött a felkérés, és hogyan nyúltál a dalhoz?

iamyank: A Jazzékielt nagyon régóta szeretem, de nem álltunk eddig kapcsolatban. Tavaly óta vagyok a BP Shop szponzoráltja, ahol Jakab Peti, az énekes grafikusként dolgozik, és gyakorlatilag így találkoztunk először, és amikor felvetődött benne a remixalbum ötlete, akkor megkeresett. Kurvára örültem neki, pláne, hogy választhattam dalt. Az Átkötőt választottam, mert nagyon-nagyon jó a zongoratéma, ami végigvonul benne. Nagyon durván megfogott, végig olyan érzésem volt, hogy bárcsak egyszer tudnék egy ilyet írni. Most erre a számra vagyok a legbüszkébb, nem csak a remixek közül, hanem általában is, mert olyan lett, amit mindig is akartam csinálni. Nem akar több lenni, nem akar bizonygatni semmit, nem fél, hogy esetleg nem elég izgalmas, szórakoztató, energikus vagy vidám, hanem egyszerűen csak úgy van, és ha valaki elfogyasztja, akkor az egy kurva jó élmény lesz.

A zongoratéma szippantott be, és azt meg is tartottam, az az alapja az egésznek. Ugyanazt az akkordmenetet kiegészítettem még egy-két szintivel, a gitártémából valójában csak erősítőgerjedés-zajok maradtak benne a stúdiófelvételből, és még rengeteg apró zaj került bele. Például üres kazetta, amire nincs semmi véve, csak susog. A közepén van olyan, mintha valami akadozna, az egy rosszul működő olvasóban pörgő CD, ami kívülről van felvéve, és ez van ritmusra vágva. Ezeket a hang-szeleteket úgy használtam, mintha valami perkusszív hangszer lenne. A zongora mellett ezt a rengeteg apró zajt szeretem benne, ezt a puha, összefonódó textúrát, meg hogy valójában négy körönként egy nyolcaddal rövidebb a kör. Érzed, hogy végig egyenes a lüktetése, aztán egy kicsit döccen. Szeretem ezeket a kis turpisságokat. Iszonyatosan hamar elkészültem vele, mert nagyon hozta az ötleteket.

És mit keresel a videóban? :)

iamyank: Ez Jakab Peti ötlete volt. Igazából nem is lett volna hozzá klip, ezt a Solaris jelenetet (Andrej Tarkovszkij ’72-es filmje- a szerk.) egy másik számhoz akarta, de aztán ehhez nagyon passzolt. Mutatott egyszer egy nyers vágott változatot, akkor még nem volt benne az autóbelső, csak az útképek, és az kurvára bejött. Aztán egy héttel a forgatás előtt felhívott, hogy mi lenne, ha a képeket autó mögé vetítve csinálnánk meg, és akár én is ülhetnék a kocsiban, nem úgy előtérben, csak kicsit elbújtatva. Én meg úgy voltam vele, hogy igazából miért ne. Kifejezetten szarul működök kamera előtt, de végül is ülni és nézni csak tudok már. :) Úgy-ahogy sikerült is.

Décsy Eszter

iamyankot legközelebb élőben a Live Banddel július 31-én a Margit-szigeten az EINFACH BERLIN-en nézhetitek meg naplementére időzítve, avagy augusztus 1-én a Művészetek Völgyében. Ne hagyjátok ki!

Kapcsolódó:
Masokat_REMIXEK, avagy újragondolt Jazzékiel dalok
Még több JAZZÉKIEL itt!

fotó: Soós Bertalan

fotó: Soós Bertalan

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu