Archív

Sör, metál, Balaton, avagy fesztivál a Balaton partján rock-metál őrülteknek. Ez a RockPart 2015!

Bár a három napos rendezvény  infrastruktúráján van mit fejleszteni, amint az ember fia/lánya belép a fesztivál területére, azt érzi, mekkora jóság van itt; isteni környezetben megy a metál. Nyaralással egybekötött fesztiválozás. Kell ennél több?

A szervezők nem bonyolítják túl a dolgokat, az esemény a zenéről szól. Nincs multikultizás, egyszerűen van két nagyszínpad, egy sátor és megy, aminek mennie kell. A fesztivállátogatók java része “agykikapcs” állapotba kerül és szeretne is így maradni, legalábbis erre a rövid időre. :) Esténként kedvenc zenéire tombol (és sörözik), napközben meg lubickol a Balatonban (és sörözik).  Ez azért nem is olyan rossz összetétel, ha jobban belegondolunk. Ha nem agyaljuk túl, milyen is lenne az ideális fesztivál a zenei kínálat és szervezettség terén, akkor egy nagyon király három napot tölthetünk el a tóparton. Sőt, azért még fellépőket is találunk szép számmal, akiket érdemes látni-hallani, elég erős headliner fellépőket sikerült összehozni a szervezőknek. A pozitívumok között van továbbá, hogy a két nagyszínpad nagyon jól szólt, bár egykét bandát cserélgettem volna a színpadok között, illetve volt olyan, akit szívem szerint a nagyszínpad valamelyikére tettem volna a sátorból. Egyébként megvolt a  megfelelő étkezde és sör sátor,  na, és toi toi mennyiség, az árak nem szöktek az egekbe, a kínálat meg olyan közepesnek mondható.

NOW_8892

Az első nap felfedező útjai, vagyis a szállás-, illetve fesztiválhelyszín-keresés után a tikkasztó melegben és természetesen az elmaradhatatlan sör kíséretében megterveztük aznapi koncertkörutunkat, mely bandákat érdemes mindenképpen megtekintenünk. A Pepsi színpadon a délutáni ultra melegben az Apey and the Pea kezdett. A többnyire Anselmo, Crowbar, Alice in Chains jegyeiből merítő Apey nem volt túl meggyőző zenei téren. Színpadon nem rossz, de hiányzik sajnos az előremutatás, valami egyedi jelleg úgy összességében. Léptünk is tovább a Borsodi színpadhoz, ahol viszont a Subscribe zúzott. Nagyon rutinosan nyomták, meg is volt a törzsközönség, a hangulat is rendben volt. Mielőtt végleg elbúcsúznának, a banda sorra veszi a nyári fesztiválokat. Mindeközben, illetve az este folyamán a Fesztivál Aréna néven futó sátorban fellépett a New Friend Request, a Rózsaszín Pitbull, Watch my Dying, Nevergeen, Omen és az Akela.

Az aznapi headliner a Clawfinger viszonylag pontos kezdéssel indított. Igazából nagyobb nézőseregre számítottam. Nem azért mert manapság a Clawfinger annyira eredeti bandának számítana, hanem inkább azért, mert a hazai közönség általában mindig ráharap a kicsit idejétmúlt nevekre és töltik meg szép számmal a koncerthelyeket. Tény, hogy a 90-es években nem volt olyan fesztivál, ahol a sörsátraknál ne szólt volna valamelyik slágerük és ne tört volna asztal az össznépi duhajkodástól. :) Mint ahogy a színpadon is láthattuk a kiírást: since rapmetal 1993. Stílusteremtés ide vagy oda, a zenekar nagyjából ugyanazokból a zenei elemekből építkezik több mint 20 éve és pont ez az a stílus, amely megújulás nélkül nem nagyon tud izgalmas lenni.  A színpadon viszont szép teljesítményt nyújtottak, rendben volt a produkció. Főleg ugye az elmaradhatatlan slágerekkel.

DSC_1437

Elérkeztünk a várva várt My Dying Bride fellépéséhez. Na, ők valóban a death/doom metál alap bandái közé tartoznak, természetesen a Paradise Lost és az Anathema mellett. Tizenkét  stúdió albummal a hátuk mögött Aaron Stainthorpe bandája még mindig tud újat mutatni és ezt a rockpartos fellépés is bizonyította. Az újra kiadott 1993-as Turn Loose the Swans kezdőtaktusaival meg is dörrentek rendesen. Nagyon vártam a zenekar fellépését, és nem is csalódtam. Vagyis mégis, mert a beharangozott dedikálás valamilyen oknál fogva elmaradt. Pontosabban véletlenszerűen néhány szerencsés bejuthatott a backstage-be. Szóval arról lemaradtam. Ettől eltekintve a koncertre nem lehetett panasz. Abban biztosan sokan egyetértenek, hogy hatalmas élmény a Balaton partján súlyos riffeket hallgatni. Szívet melengető volt, remélhetőleg hamarosan visszatérnek hozzánk. Kezdeti lelkesedésemnek tudható be, hogy aznap még az  ∅rd∅g nevű formációba is belenéztem a Pepsi színpadon, de gyorsan el is iramodtam onnan, mint ahogy éjfél után is, amikor az Akela csapott a húrokba. Úgy éreztem, hogy bele kell kuksiznom a koncertbe a sátorbeli teltház láttán, de csak szigorúan röviden. Ezúton is elnézést kérek az Akela-fanoktól :)

NOW_9217

Másnap, azaz szombaton már rutinosan „kibalatonoztuk“ magunkat a nap folyamán. A hazai kisebb fesztiválokhoz hasonlóan a dög melegben csak a kempingben lakók lézengenek a sörsátraknál és a kajáldáknál. Ráadásul 17 órakor még nagyon kevés nézőt vonzanak a fellépő zenekarok. Ilyen volt a Pepsi Színpadon a Rómeó Vérzik, vagy a Borsodi Színpadon a Kowalsky meg a Vega. Igazából egyik zenekar sem mozgatott meg különösebben, sőt, az őket követő Dalriada sem. Ez van, szerintem akadnak azért a hazai színtéren ennél sokkal izgalmasabb zenekarok is. A 20 órakor fellépő Tankcsapdára (lehet ilyet is, olyat is mondani) már nem a régi fényében tündököl, viszont még mindig elkapnak egy-egy nagyon jó pillanatra. Fílingben, életérzésben mindenképpen. Az azért megjegyzendő, hogy sok feltörekvő zenekar a csapdára hajaz és egyben magyar headliner bandának érzi magát. Ez valahol szomorú, a Tankcsapda szempontjából viszont mégis azt jelenti, hogy valamit alkotott.

DSC_1943

A külföldi fellépők közül az izraeli Melechesh legyalulta a fejünket rendesen, nem beszélve a svéd Mardukról. Jó kis black metál est volt, nem vitás. A Melechesh a 2015-ös Enki albumát is bemutatta, ami  a feszt előtt lement nálam jó párszor, elég ütősre sikeredett! :) A hangosítás rendben volt, csakúgy, mint a Marduk esetében, akiket legutoljára a 2010-es Metalfesten láttam Csillebércen. A banda nem sokat koncertezik és dicséret a szervezőknek, hogy sikerült a RockPartra elhozni őket. A black metál második hullámával kerültek színre, és mára a stílus egyik legismertebb és legelismertebb alakjává nőtték ki magukat. Szóval mindenképpen érdemes volt a koncertjüket megtekinteni, hiszen kuriózum értékkel bírt. A sátras fellépők közül a Leander Rising-ot emelném ki, akik igazán megérdemeltek volna egy nagyszínpadot. A Köteles Leander vezette csapatban elsősorban a hozzáállást és az ebből fakadó őszinteséget bírom. Leander nagyon nagy forma, kiváló dalszerző, ráadásul a szöveg is nagyon jó. Néhol túlzottan eklektikus, viszont összességében nagyon előremutató. Akár a magyar Devin Townsend is lehetne. :) Devin is a kreativitás nagymestere, melyet számos projektje bizonyít. Szóval legközelebb a Leander Rising-ot a nagyszínpadra:)

DSC_2092

Nos, a fesztivál húzó napja egyértelműen a vasárnap volt, tekintettel a Suicide Silence és a The Dillinger Escape Plan fellépésre. A közönség összetétele is valamelyest javult, ha szabad így fogalmazni, vagyis feltűntek a “trendibb” arcok is, mely egyáltalán nem rossz tendencia, sőt, jót is tenne a fesztiválnak, ha a metál kedvelők minél szélesebb rétegeihez szólna. Csak így tovább szervezők!

NOW_9016

A Suicide Silence oda is csapott rendesen Hernan Hermida énekessel, aki 2013-tól van a csapatban. Valójában a vele készített 2014-es lemez nem a szívem csücske, mivel elhajoltak a groove-os témák a monoton riffek irányába, mely véleményem szerint kissé egysíkúvá teszi a számokat. A színpadon azért odatették magukat és a kellő őrület is megvolt, csakúgy mint a Dillinger esetében. Ők a mathcore igazi fenegyerekei! Bár a rockpartos fellépésnél nem vadultak úgy be, mint pár elég húzós fellépéseik alkalmával, azért izgalmas előadást kaptunk tőlük. Tökéletes színpadi munka és egyben tökéletes zárása is volt ez a fesztiválnak, már ami a külföldi fellépőket illeti.

NOW_9413

A Pepsi Színpadon fellépett még a finn folk metált játszó Turisas. Igazi „csürdöngölős“ hangulatot varázsoltak, majd a Blind Myself boldogította a jó népet még éjfél után. A sátorban elég szerencsétlen időben játszott a Don Gatto HC brigád, nevezetesen a Dillinger-rel egy időpontra kerültek. Pedig ők is kiemelkedtek a sátorbeli mezőnyből és megérdemeltek volna egy szerencsésebb szervezést.Hát, ez van, majd talán máskor lesz erre is alkalom. Végezetül a bulizni vágyók és aki még bírta a kiképzést, a rock diszkóban zárhatta a három napos rendezvényt. Megjegyzendő, hogy az étel-ital árusok között volt olyan, aki bezárt a nagyobb koncert után. Ez nem igazán csábító, már ami a fesztivál területén tartózkodást illeti.

NOW_9159

A szervezők elmondása alapján, a fesztivál a zenét szeretők, hallgatók fesztiválja és ez rendben is van így. Meglátjuk, mennyire tud nyitni még a fellépők összetételét tekintve, vagyis mennyire lesz meg benne a progresszivitás. Mindenesetre az elgondolás jó, csak így tovább!

Libus Ágnes
fotó: Zsiga Pál, Steiner Niki

Kapcsolódó:
Rockpart 2014 – Az első nap
Rockpart 2014 – Milyen Magyarország legjobb dobosát birtokolni?
Rockpart 2014 – Megint viháncoló tinik voltunk 
Rockpart 2014 – Az ország legmázlistább fesztiválja
Még több Apey and the Pea itt
Akadnak Tankcsapdás cikkeink is, erre keresd!
Még több Leander Rising itt

NOW_9469

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu