Archív

A sok fesztiválozás és a nyaralás után végre itt egy jó budapesti koncert is. A tegnapi buli apropója, hogy a bandákat nem nagyon fogjuk látni már az ősz végéig Budapesten. Úgyhogy tegnap még egyszer lezúzták a fejünket a miheztartás végett.

Az estét az Apey and The Pea kezdte. Nem titok, nagy kedvencek számomra, így biztos voltam benne, hogy nem hagyom ki a bulit. A korai kezdés ellenére is már igen sokan eljöttek a srácok koncertjére. Mostanában azt vettem észre, hogy ők is eléggé kinőtték már a showbarlangos időket, aminek nagyon örülök, de egy picit mégsem, hiszen ott voltak az igazi hardcore másfél, illetve majdnem két órás bulik. Ott nem volt hiánya a koncert végére egy rajongónak sem az tuti. Tegnap is hozták a formájukat. Egy kis gitárgerjedés kezdésnek, és mehetett is a zúzás ezerrel.

NOW_0871

Ahogy észrevettem, egy kicsit alakítottak a műsoron, hiszen olyan számok dörrentek folyamatosan, ami a fejünket is leszedte. A koncert elején már el is lőtték az Abraham című eposzt, aztán jött még a Pothead, a Judas. Iszonyat jó döntés volt a Late Great Satan-nak csak az igazán durvulós részét becsempészni a buli közepe felé. Ott már meglátszódott a teljes megőrülés. Aztán ezt még sikerült fokozni az utolsó számmal, ami nagy kedvencem a Reverenge Green, igazi táncos foxy lady. Ezt a számot nem nagyon játszották még koncerten, pedig hihetetlenül nagy feeling. Összességébe mit is lehet elmondani? Király volt és kész!

NOW_0950

Az este főzenekara a Leander Rising volt. Nekem ez a magyarul éneklős dolog annyira nem jön be, viszont tisztelem és becsülöm mindazt, amit letettek az asztalra. Hiszen nem sok zenekarnak van itthon ekkora rajongó tábora, és nem sokan jutnak el ilyen kevés idő alatt ekkora sikerig. Kevés hazai rockzenekar mondhatja el magáról, hogy az augusztus 20-i tűzijáték alatt az ő daluk szól…

NOW_1072

A koncertet rögtön egy régebbi klasszikussal az Ördög naplójával indították, aztán jött még egy-két régebbi szám, majd az új albumról is, mint az Öngyötrő, a Hóvirág és a Szerelmes dal, ami előtt még egy leánykérés is történt a színpadon, roppantul meghatva a közönséget. A romantika után pedig jöhetett újra a darálás a Nyolcadik főbűn, a Lőjetek fel és a Szívidomár társaságában. Azt hiszem, ez a zene koncerten fejti ki igazán a hatását, itt sikerült azért egy kicsit bólogatnom is. Lezárásként pedig egy kicsit lassabb vizekre eveztünk a Nem akarok és a Viharom tavaszommal. Őszintén, a vége felé már tetszett a buli.

NOW_1227

Mind a két zenekar nagyon odatette magát ezen az estén. Ha jól tudom, még videó is készült, szóval a későbbiekben is vissza lehet majd nézni. Éljen a metál meg a rocker csajok! A többiről pedig beszéljenek a képek!

Zsirmon Norbi
Képek: Zsiga Pál

Sok-sok írás és minden az Apey & The Pea-ről itt!
Még több minden a Leander Risingről itt lelhető fel!

Megosztom.

Comments are closed.