Archív

IMG_2910.2.small

Tegnap este a magyar népzene, a funk, a blues és a rock elemeit ötvöző Szabó Balázs Bandája játszott az A38 hajón, ahol bemutatták a pár napja megjelent EP számait.

 

A zenekart 2009-ben Szabó Balázs alapította, aki két album erejéig Fankadeli Ferivel vitte a Suhancos nevű formációt. Még ebből az időből hozta magával Radnóti Miklós Bájoló című versének a feldolgozását, amit három év után áthangszerelve végre rögzítettek is és felkerült az EP-re.

 

A banda első lemeze Megcsalogató címmel 2009-ben került a polcokra, második albumukat 2011-ben jelentették meg (ekkor szerződtek a Lovasi féle Megadó Kiadóval), ez volt az Átjárók. A sikerek ellenére nem sikerült a tagoknak megegyezniük, hogy milyen vonalon haladjanak tovább, idén januárban elváltak útjaik. Balázs újraszervezte együttesét, nagyon képzett és tehetséges zenészeket talált maga mellé, akik főleg a komolyzene, a jazz és a népzene felől érkeztek, a mostani felállásban: Szabó Balázs (gitár, hegedű, ének, kaval), Harangozó Sebestyén (gitár, ének), Hock Ernő (basszusgitár, nagybőgő), Ölveti Mátyás (cselló), G. Szabó Hunor (dob, ének) és Földes Gábor (nagybőgő).

 

szabobalazs2-szab01

 

Camera
Canon EOS 550D
Focal Length
148mm
Aperture
f/5.6
Exposure
1/200s
ISO
3200
Camera
Canon EOS 550D
Focal Length
148mm
Aperture
f/5.6
Exposure
1/200s
ISO
3200

 

Az elkészült Közelebb című kislemezt már teljes egészében az új felállásban játszották fel és kizárólag digitális formában jelenik meg. A dalok meghallgathatók a bandcamp-en és megvásárolhatók a dalok.hu-n. Az EP-re négy szám került, ebből a már említett Bájoló az egyetlen, amit már ismerhettünk. Az új dalokat legelőször pénteken játszották Pécsett, majd tegnap este az A38 hajón.

 

Teltház ugyan nem volt a hajón tegnap, de nagyon sokan jöttek. És mint mindig, Szabó Balázsék zenéje hatott. Már többször láttam őket az új felállásban és minden alkalommal meggyőződtem róla, hogy a változás nagyon is előnyére vált az együttesnek. Mégis, elég sokat vártak az új dalokkal, hogy tökéletesen összeérjenek a zenészek. Ügyesen csepegtették a három új számot, amik már elsőre is belopták magukat a fülembe. Pontosan olyan különleges elegye a zenei stílusoknak, ami miatt szeretem őket. Szabó Balázs ezt így fogalmazta meg: „Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a funky, a vér, a szív…”

 

DE
képek: Zsiga Pál

Megosztom.

Szólj hozzá