Archív

Az idei Szegedi Ifjúsági Napokról kissé rendhagyó beszámolót közlünk, ugyanis fotók helyett rajzos illusztrációkat készített nekünk Evelin, de aggodalomra semmi ok, a fesztiválszezon végére készülő nagyvideónkban a SZIN-en készült felvételek is láthatóak lesznek!

Idén a szervezők egy merész húzással hat napossá bővítették a fesztivált, mi azonban sajnos csak szerda estére tudtunk megérkezni, így fájó szívvel ugyan, de ki kellett hagynunk a hétfői napon a Scooter ezerötszázhetvenkettedik magyarországi fellépését, ráadásul Ákosra és Wellhellora sem jutottunk el, ami nagyon szomorú. :((((( Azért az Újszegedi Partfürdő területére belépve örömmel tapasztaltuk, hogy utóbbi ismét minden kocsmában percenként felcsendül, akárcsak az EFOTT-on, folyamatosan próbára téve az egyszeri fesztiválozó idegrendszerét. Szerencsére később a Fish! dobosa, Dáci és az egyik road, Bálesz felfedte a Wellhello-Halott Pénz-szindrómával küzdő lelkem számára a megküzdési stratégiát: sokkal könnyebben elviselhetőek ezek a dalok, ha a “Van valami a hereszőrben” / “Hozzám érsz, és már viszketsz is” szövegekkel dúdolgatjuk őket, amikor meghalljuk. Róluk még a későbbiekben is lesz szó, ne szaladjunk előre!

IMG_00722

Első este csak arra volt időnk, hogy gyorsan feltérképezzük a fesztiválterületet, és egyből szembetűnő volt a különbség a többi fesztiválhoz képest, miszerint sokkal kevesebben vannak, ellenben rengeteg kocsma van, valamint egy egész borfalu, ennek köszönhetően az egész szezonban itt lehetett a pultoknál a lehető leggyorsabban italhoz jutni. A közönség méretére valószínűleg a nyár végi időpont és a nem különösebben érdekes headlinerek adják a magyarázatot, az viszont nagyon érdekes, hogy nem teljesen megszokott az összetétele: feltűnően sokan vannak a 15-18 körüli korosztályból, illetve a 40 fölöttiekből is, így egy kicsit az egész fesztivál egy nagyra nőtt szegedi falunapnak hathat.

DJ Fresh volt a szerencsés nyertes, aki megadhatta nekünk az első koncertélményt, mi meg a szerencsétlen nyertesek, hogy ő adta az első koncertélményt. A srác egy nagyon divatos, térdig érő H&M-pólós, sapis MC-vel érkezett, aki különösen tehetségesnek bizonyult, hiszen három perc után sikerült lejegyzetelnem a teljes szövegi repertoárját:

  • Everybody scream!
  • Somebody make some noise!
  • Hands in the air!

Nem, tényleg nem vicc. Lehet, hogy a srác csak ennyit tud angolul. Reméltük, hogy ennek ellenére legalább a jóféle suttyóveretős DJ Fresh-számokra eltáncikálhatunk, de ő úgy látszik, mindenképp szerette volna megcsillogtatni, milyen jól kever, úgyhogy összesen kemény egy saját számot sikerült a szettben lenyomnia. Hát, csalódtunk kicsit. Szerencsére kárpótolt valamennyire a Péterfy Bori, akiket bár nem szeretek különösebben, mégis tök jól ellötyögtem most rajtuk.

A koncertek utáni éjszakai rekreációs célú italozást nagyjából 3-4 helyszínen lehetett folytatni, miközben változatos DJ-k szolgáltatták a többnyire elég szar talpalávalót, a silent disco helyszíne mellett elsétálva egyszer például hallottuk, ahogy a tök kussban lévő tömeg Ocho Machot kezd el énekelni, ami bőven elegendő élmény volt ahhoz, hogy a fesztivál hátralévő részében messziről elkerüljük. A koliban, ahol laktunk, hajnalban valami beköltözős egyetemista buli volt, már majdnem konstatáltam, hogy de vicces, hogy itt találom meg a legjobb DJ-t, nem a odabenn, de aztán megszólalt az Emlékszem, Sopronban, én meg hirtelen úgy gondoltam, ennél jobb módja is van a VOLT fesztivál felidézésének.

A második nap sem kecsegtetett túl sok érdekességgel, egyedül a Dubioza Kolektiv nevű banda volt, akik egészen szórakoztató műsort nyomattak. Vicces, hogy én végig azt hittem, szerbek, mivel több szellemes megjegyzést is tettek pl. a határon felhúzott kis kerítésünkre (pl. “Tök jó lenne, ha közelebb tudnátok jönni ott az első sorban, kár, hogy köztünk van ez a kerítés“), de most, hogy itthonról utánanéztem a bandának, kiderült, hogy bosnyákok. A politizálás amúgy sem áll messze tőlük, ez például egy egészen mókás dal:

A Dubioza koncertje után ért minket a szürrealizmus, az egyik színpadon ugyanis minden éjfélkor fél órát játszott valami kilencvenes évekbeli borzalom, ezen a napon ez pont az UFO zenekar volt. Full playback, semmi saját szám a Szerelemdoktoron kívül, rengeteg ember 9-99 éves korig, és tényleg Boris Viannak kéne lennem ahhoz, hogy erről szemléletes képet tudjak festeni. Mindenesetre annyira meghatott a dolog, hogy ezt a programot innentől beiktattuk a napi rutinba.

Pénteken vettem a fáradságot, és kilátogattam a fesztiválra már délután, hogy szétnézzek, milyen akkor a hangulat. Sajnos valamiért idén le voltak zárva a medencék, pedig ez nagy erőssége volt a SZIN-nek, gyakorlatilag napközben egy óriási strandolós buli volt az egész, idén viszont csak a Tiszában lehetett fürdeni egy szűken kijelölt sávban. Kár érte, mert amúgy a szokásosan kánikulai időjárás egy tök jó strandolás-élménnyel párosulhatna egy alapvetően nagyon praktikus és szép helyszínen. Így viszont maradt a nem túl érdekes civil falu, a végtelenül elszórtan lézengő emberekkel. Kb. egy órán keresztül, ha lekötött, hogy teszteket töltsek ki kitűzőkért, közben ráadásul berángattak egy Schiffer Andrással való beszélgetésre is, ahol konkrétan én voltam az egy szem civil közönség. Estére sem tartogatott sok meglepetést a program, a 30Y a szokásos volt, az egyetlen érdekesség ismét a szürrealizmus-félóra volt közvetlenül utána, ahol a Groovehouse-ról megtudhattuk, hogy egy holland lemezboltról kapta a nevét, kivételesen az énekesek legalább nem playback-ről mentek, és többen voltak rajtuk, mint a 30Y-on. WTF?!?!

Az utolsó napot alvással töltöttük főleg, de hogy felpörgessem magam, felültem az extrém körhinta nevezetű vidámparki látványosságra, ami tök jó kezdőlöketet adott az esti partizáshoz. Ezt amúgy minden este elején megtettem, így a harmadik alkalommal sikerült már fapofával végigülni az utat, jött is az ötlet, hogy jövő nyáron egy GoPro-val a fejemen ilyen cuccokon fogok interjúkat csinálni a fellépőkkel. Volt egy fura népszokás is itt: a kevésbé sikítozó srácok a himbálózás közben mindig elkezdték üvölteni a nemzet kedvenc Scooter-dallamát, ez megihlette illusztrátorunkat is:

 

IMG_00742

Aznap már tényleg konkrétan csak egyetlen koncert volt, ami érdekelt, az pedig a Fish! A srácok köztudottan tökre bírják Szegedet, és ismét sikerült a legnagyobb házibulit összehozni, volt itt minden a szokásos guggoltatástól kezdve a keverő körüli circle-piten át biztiőr-táncoltatásig. A koncert után összefutottunk Dácival, a dobossal, aki főzött nekünk már nagyon fincsi halakat is, ezután pedig hamar a backstage-ben kötöttünk ki, ahol eléggé elszabadult a pokol, meg az agymenés, és gyorsan kiderült, hogy nem kell a szomszédba menni a hülyeségért. Mindenesetre inkább ide is csak egy rajzot tennék, bőven elég, hogy a facebook-ismerőseink látták azokat a fotókat, amik ott készültek.

 

IMG_00732

A dajdajozás után azért még sikerült kilátogatni a neccmesterrel, Senior Hallal a Happy Gang “koncertjére”, ami a már említett, szokásos szürrealista fél óra jegyében folyt, ismét full playback, 90-es évek, meg minden borzalom, amit el tudsz képzelni. Krisztiánék nem is bírtak magukkal, elszaladtak a színpad szélére szelfizni egyet, mi pedig bevettük az utolsó estét, hogy még megfáradtan partizzunk egy utolsót, de végül már mi sem bírtuk az iramot, így inkább lefeküdtünk.

Reméljük, jövőre visszaállítják a SZIN strand-szekcióját, mert terveink szerint jó korán lefoglalunk benn a fesztivál területén egy tuti kis házikót, viszünk magunkkal még vagy 10 embert, hogy ellensúlyozzuk a közönség hiányát, és csapunk ott egy egyhetes partinyaralást. Úgyhogy Szeged, jövőre találkozunk!

tsoree
rajzok: Tóth Evelin Judit

Kapcsolódó:
SZIN 2012 beszámoló
SZIN 2013 beszámoló
Olvassatok többet a FISH!-ről itt!
Olvassatok többet Dáci, a Fish! dobosának másik bandájáról is, a Sunsetről

IMG_00712

 

Megosztom.

Comments are closed.