Archív

Graffitivel nap mint nap találkozik az ember, akár felfigyel rá, akár nem. De eddig itthon senki sem írt még róla regényt. Mostanáig. Bódi Péter első könyve, a Szétírt falak november 29-én jelent meg az Ab Ovo Kiadó gondozásában és volt szerencsém elolvasni, még mielőtt a boltokba került volna, és még egy rövid interjút is sikerült összehoznunk.

Bódi Péter – Peti – nagyon fiatal még. Elsőkönyves író, és az ilyen mindig izgalmas. Sosem tudni, hogyan lesz majd tovább. Emlékszünk még Gerlóczy Márton Igazolt hiányzására, ugye?! Neki nagyot robbant. A könyvet olvasva biztos vagyok benne, hogy ezt Bódi Peti is megérdemli.

A könyv főszereplője, Dani egy egyszerű srác. Régóta érdekelték már a falfirkák, amikor egyszer csak bekattan neki, hogy ki kéne próbálnia. Vesz filcet, összekuporgat pár kannára valót, skiccelget a matekfüzetbe párat és már fel is csapja az első – nem valami jól sikerült – mázolmányát egy szürke betonfalra. Ezzel kezdődik minden. Pillanatok alatt a sűrűjében találja magát. Ahogyan sok más szubkultúra, a graffesek világa is zárt és tele van buktatókkal, de Dani jól veszi az akadályokat (legalábbis a legtöbbjét) és egyre kreatívabb lesz, elég kitartó ahhoz, hogy szép lassan crew-t csináljon és valamiféle nevet szerezzen magának, végleg kilépjen a toyok közül és Jumbo néven az ő rajzait is békén hagyják. A graffiti élete szenvedélyévé válik. És pont. A többit majd elmeséli ő maga…

Bódi Peti elég mély bepillantást ad a firkászok világába. A regény könnyen olvasható, sodor magával festések és házibulik között. Sokszor magára ismer benne mindenki, aki mostanában fiatal. Féktelen bulizások, néha csak értelmetlen berúgások, és leginkább a graffiti iránt érzett szenvedély mindenek felett. A történet határokat feszeget, ahogyan a Dani is a saját világában. Mindenképpen egy üde színfolt a kortárs irodalomban és kultúrában, még ha maga az írás helyenként kiforratlan vagy bukdácsoló is. A hibáinak ellenére azért nem tudtam letenni.

Mióta foglalkozol írással?
Nagyjából három éve. Filmezést tanultam korábban és a legjobban a forgatókönyvírás érdekelt, de nem láttam benne jövőt, ezért kezdtem foglalkozni prózával. Nem igazán voltam lekötve. Valami hasznosat akartam csinálni. Először novellákat írtam, de azokat nagyon nehéz megjelentetni, úgyhogy inkább elkezdtem magamnak írni a regényt. Bár ennek se láttam értelmét, de könnyebbnek éreztem. Nem is az írás volt a lényeg, hanem, hogy kezdjek valamit az időmmel.

Hogy jött pont ennek a regények az ötlete?
Ez egy jó kérdés… Megpróbáltam nem gondolkodni, hanem csak írni. Olyan dolgokat, ami engem érdekelne. Egy bizonyos irányzatot próbálok követni az irodalomban és én úgy vagyok vele, hogy aki ír, az olyan regényt írjon, amilyet szívesen olvasna, de nem talál. Én egy ilyen könyvet olvastam volna el szívesen, de nem találtam meg. Sem a hazai, sem a nemzetközi piacon. Legalábbis ami regényszerűen belülről mutatná meg ezt a világot. De pont itt van nálam Banksy könyve (Banksy: Wall and Piece – a szerk.), ami most jött ki itthon.

Szerinted hogyan kerül Banksy ebbe a graffitis kultúrába?
Akárhogy is nézzük ennek a kultúrának ő a csúcsa. Nem feltétlenül minőség szempontjából, de biztos, hogy képviseli az egészet. Sajnos megvetik sokan, szerintem féltékenységből. Én nagyon szeretem a munkáit. Sok mindent csinál, elsősorban stencilezik, de készít rendes rajzokat is és vannak utcai installációi. Ő ezt a kultúrát más szempontból láttatja. Kitágítja a graffiti fogalmát.

bodi-bodi01

Graffitiztél amúgy?
Ez titok!

Tessék?
Titok.  :) Ezt nem lehet megválaszolni, mert ha azt mondom, hogy nem, akkor onnantól kezdve hiteltelenné válik az egész. Ha meg azt mondom, hogy igen, akkor meg büntetőjogi felelősségem van. Az biztos, hogy meg kellett ismernem ezt a világot.

Mennyire önéletrajzi ihletésűek az események?
Eléggé. De nyilván meg lett változtatva sok minden rajta. Gyakorlatilag a saját életem van feltuningolva. Azt írtam le, amit láttam, de nem feltétlenül úgy, ahogy én megéltem. Ez még egy visszafogott változat egyébként.

Bárhol olvastam ajánlót, az első magyar graffiti regényként emlegetik. Ez mennyire zavar?
Gondoltam, hogy ha kiadják, erről fog szólni minden, de nem zavar. Úgy vagyok vele, hogy ha lesz értelmes kritikája, akkor az észre fogja venni, hogy ez nem csak a graffitiről szól. De nyilván ha zavarna, nem ebbe a környezetbe helyeztem volna bele. Bízom benne, hogy el lesz ismerve a maga szintjén, de nem hiszem, hogy erről fog szólni az egész sajtó. Ez underground dolog, nem ezt keresik a legtöbben. Nem a közönségszerzés volt a lényeg.
A bemutatón volt egy graffitis srác, akiről tudtam, hogy komolyan csinálja, sokkal komolyabban, mint én valaha is tudnám. Megkérdezte, hogy honnan szedem ezt a sok hiteltelen maszlagot. Ez rosszul esett, mert egyrészt jogos volt, mert ő képviseli a graffiti kultúrát magas szinten, én pedig nem. Én 21 éves vagyok. Neki az egész élete ebből állt. Azt mondtam neki, mint nektek is, hogy ez nem a graffitiről szól, hanem arról, hogy valaki hogyan kezdi el. Nem győzöm elégszer elmondani, ez nem ugyan az! A graffiti egy légkör, ami nagyon érdekes. Szerintem pont azt nem értik az emberek, hogy miért csinálja valaki. Hogy miért kezdi el valaki. Erre próbáltam valamilyen szinten válaszolni. Ez az egyik oldala. A másik; nem biztos, hogy jól van az, ami a mai fiatalokkal történik. Nem mintha én jobb lennék az átlag fiataloknál.

Miért érzed úgy, hogy a mostani fiatalok viselkedési problémáit meg kellene osztanod?
Ez nem jár a graffitivel, általános dolog, és engem mindkettő érdekel. Én is most léptem ki a tinédzser korszakból egynéhány éve. Úgy voltam vele, hogy miért ne beszéljek róla.
Miért igen?
Mert szerintem ez egy probléma, amiről nem beszélnek. Illetve nem hitelesen, nem jó megközelítésből. Nem azt akarom, hogy a szülők elolvassák, és ezután szigorúbban vegyék a dolgokat, hanem csak azt, hogy belelássanak ebbe az egészbe. Sok probléma van.
Például, én azt látom, hogy nem jó az oktatási rendszer. Szövegközpontú, miközben ez már régen vizuális generáció. Biztos vagyok benne, hogy ha a tankönyvek jobban építenének a vizualitásra, nem csak a szövegre és az alibi képekre, többen olvasnák őket. Szerintem a diákok 10%-a olvassa el a tankönyveket. A mai fiatalok nem könyveken nőttek fel, hanem képeken, mozgóképen, ami nem feltétlenül baj. És ezt le se’ szarják. Én így vettem észre, pedig nem rossz iskolába jártam. Komolyabban kellene venni a vizuális tárgyakat. A művészetek készségtárgyak, kivéve az irodalmat, pedig a filmkultúra manapság már van annyira fontos, mint az irdalom. Néha előveszik heti egy órában, de ez nagyon kevés. Nem fejlődik ki igényes vizuális kultúrája a fiataloknak. De ez csak egy példa. Szól erről egy fejezet a könyvem elején, amikor arról van szó, hogy miért olvastatnak Homéroszt egyből, mikor a gyerek bekerül gimnáziumba. Szerintem a Huckleberry Finn-t kéne olvasniuk, meg a Zabhegyezőt. Sokkal szívesebben olvasnának szerintem. Ritka az, amikor az irodalmi művek megváltoztatnak bármit is, de attól még írni kell róluk.

Van néhány regény a könyvben, amiket a főszereplő olvas. Ez mennyire tudatos utalás és mennyire tükrözi az ízlésedet?
Többnyire beat generációs regények.  Ez azért tudatos, mert ezt a könyvet egyértelműen a beat generáció inspirálta. Րk mutatták meg, hogyan lehet teljesen nyíltan, őszintén írni. Szerintem azóta is ők a legjobbak ebben. De nem foglalkoztam azzal, hogy közelebb hozzam a beathez. Úgy és azt írtam, ami jólesett.

Van még valami a fiatalokkal kapcsolatban, amire jobban oda kéne figyelni?
Nagyon kíváncsi lennék, hogy a mai fiatalok kábítószer fogyasztása mikor fog megszűnni vagy átalakulni. Mi lesz, amikor felnőnek. Ez nem feltétlenül probléma, nem ez a jó szó, inkább jelenség. Az előző generációk még csak elvétve nyúltak drogokhoz, manapság a fiatalok nagy része szív. Ez nem egy újdonság. Nem az a lényeg, hogy kipróbálják-e, hanem, hogy rendszeresen fogyasztanak. Nem akarom megírni a „nagy problémákat a fiatalságról”, inkább csak dokumentálom a dolgokat.

A szüleid olvasták a könyvet?
Édesapám csak részleteket. Édesanyám igen. Nem lettek a legnagyobb rajongóim, de örülnek, hogy csináltam valamit. Nehéz elérni bármit is, ezért ez sokat jelent.

A regény vége – anélkül, hogy spoilereznénk – izgalmas, de nem tudtam eldönteni, hogy csattan-e vagy csak lóg a levegőben.
Folytatni akarom még. Írni akarok még erről a karakterről. Az, hogy fog-e graffitizni vagy mit fog csinálni, azt nem tudom. Nem akartam happy endet, se katasztrófát, és így, hogy nincs lezárva, megmarad az egyensúly. A főhős fejlődik a regényben, és így lezáratlanul számomra érdekesebb. Szerintem el fog menni egyetemre. Most az ilyen kérdések foglalkoztatnak. Érdekes dolog a felsőoktatás, de ez egy másik téma. Felmész egy hírportálra, rákeresel a felsőoktatásra – tök fura az egész. Tényleg nem vagyok az a forradalmár típus, de érdekes hogyan alakulnak a dolgok.
Szeretnék még írni. Mindenképpen fogok. Amúgy a képzőművészetin tanulok intermédiát, és azzal is szeretnék foglalkozni komolyabban, de most a könyv miatt nem volt rá időm. Ez egy kicsit zavart is. Viszont a következő szemesztert szeretném normálisan megcsinálni végre. Most szeretnék művelődni egy kicsit. Elolvasni klasszikusokat, amiket eddig nem, megnézni filmeket, amiket kihagytam. Terveim vannak, meg fogom írni, de nem tudom, hogy meg fogom-e jelentetni.

Miért nem tudod?
Jobb volt írni, mint kiadni. Az, hogy ott van a boltokban nyilván jó érzés, de azóta, ha írok, bennem van, hogy ha megjelenik, akkor mások is olvasni fogják. Ezt korábban nem éreztem. Nem rosszabb, nem jobb, más. Amíg írtam, addig csak írás volt. Ha megfogom, akkor már tárgy, szerződés van, árucikké válik amit csinálsz. Ez más területen nem zavarna.
Az írás nem függ semmitől. Csak egy Word dokumentum kell. A festéshez kell festék, vászon, de az íráshoz csak te és ez kurva jó. Ezt nem fogom feláldozni. Ha már nem érzem, hogy ez kockázat lenne, akkor adok még ki, ha lehet.

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál



bodi-bodibor 

Megosztom.

Szólj hozzá