Archív

Amióta előadók lemezeket jelentetnek meg, azóta létezik a lemezkritika fogalma is. Annak próbáltunk utána járni, hogy épül fel egy írás, honnan hová tart jelenleg a kritika mint műfaj, de az is szóba került, vajon tényleg negatív kritikát írni-e a leghálásabb feladat. A kérdéseink megválaszolásában Jávorszky Béla Szilárd és Inkei Bence volt segítségünkre.

Jávorszky Béla Szilárd a magyar zenei újságírás egyik legendás alakja. A jelenleg szabadúszó újságíró. 1990-ben kapcsolódott be a szakmai vérkeringésbe a Magyar Rádió zenei és ifjúsági osztályán. Kulturális rovatok munkatársaként dolgozott többek között a Népszabadság és a Magyar Hírlap szerkesztőségében. Ezek mellett olyan könyvek megírása fűződik a nevéhez, mint a Sebők Jánossal közösen jegyzett A magyarock története, vagy a Sziget – 20 év HÉV, de ismertek jazz- illetve folk témájú művei is.

Inkei Bence újságírói pályája a 2000-es évek elején indult. Eleinte underground fórumokon tűnt fel, a dolog akkor vált komolyabbá, amikor főállású újságíróként helyezkedett el az Origó zene rovatánál, illetve az annak szerepét később átvevő Quartnál. Itt működött szerzőként és felelős szerkesztőként 2014-ig. Ezután lett a Cink munkatársa, ahol a zene mellett számos más témában is jelentek meg írásai.

A téma konkrét részleteinek tárgyalása előtt, azt próbáltuk megfejteni, hogy egy lemezkritikában a kritikus személyes stílusa mennyire tud jelen lenni. Jávorszky Béla Szilárd azzal kezdte, hogy szerinte a személyes stílus magától a személyiségtől függ. Az, hogy másoknál valamivel talán oldottabban ír, alapvetően az életszemléletéből fakad. Inkei Bence szerint ez függ az adott médiumtól is, az Origónál kevésbé volt lehetőség a személyes hangvételre, mint később a Quartnál vagy a Cinknél, de hozzátette, hogy „általában azokat a kritikákat szerettem olvasóként is, amelyekben van valami személyes, úgyhogy én is igyekszem ezt kidomborítani – persze elég nehéz személyes viszonyt kialakítani lemezekkel, ha az embernek hetente új és új albumokat kell magáévá tennie, szóval ez is befolyásolhatja.” 

crit1

A kritikák olvasása közben a rajongókból leginkább a kritikus értékítélete válthat ki érzelmeket, így természetesen erről is lesz szó, előtte azonban nézzük, hogy milyen szakmai szempontokat tartanak fontosnak. JBSZ – közismert monogramján említve – részletesen fejtette ki a legfőbb ismérveket, méretekről, arányokról, részletekbe mélyedésről. „Szerintem egy kritika ideális mérete – legyen szó koncertről, lemezről, filmről, bármiről – legfeljebb két, két és fél flekk. Azaz 3000-4000 karakter. Ennek kevesebb, mint fele szóljon az előadóról, a többi pedig a konkrét tárgyról. Előbbit azért tartom fontosnak, mert minden kritika lényege, hogy önmagában is megálljon, értelmezhető legyen. Hogy az az olvasó is, aki először találkozik az adott előadóval, legalább nagyjából el tudja helyezni őt a rock and roll koordináta-rendszerben. Nem beszélve arról, hogy bármi is a kritika tárgya, az egy hosszabb-rövidebb ideje óta zajló művészi folyamat kiragadott, vagy kitüntetett pillanata. Vannak előzményei, lesznek következményei, nem utolsósorban része az aktuális egésznek és a színtérnek, tehát feltétlen annak kontextusában is értelmezendő. Szerintem egy műről a legfontosabb az összbenyomás. Lehet egyes részletekre rávilágítani akár pro, akár kontra, de nem ildomos a szőrszálak között elveszni. Merthogy a produkciót mégiscsak egyben kell látni és láttatni.” Inkei Bence ennél a kérdésnél is megemlítette, hogy ezt az is befolyásolhatja, hol jelenik meg az írás, de kitért az elmúlt években sokat változó közegre is. Ma már szerintem egyértelműen rövidebb az ideális kritika, mint egy évtizede, ennek megfelelően sokkal inkább lényegre törőnek is kell lennie. Amilyen lemezismertetőket mostanában írok a Cinkre, azokat is igyekszem különféle szempontok szerint szétbontani olvashatóbbra egy egybefolyó szövegnél. A konkrét témától is függ, de nyilván az ismertetésnek az a funkciója, hogy képbe helyezze az olvasót, lehetőség szerint minél kevesebb szükségtelen információval.”

A formai keretek megvilágítása után tértünk rá azokra a dolgokra, amely a munka nehezebb részét jelenti, vagyis maga a véleményezés, az adott produkció megítélése. Ebben az egykori quartos kollégánk is megerősít minket: „Nyilván a legnehezebb benne, hogy az “ez jó/rossz” szélsőségeken túljutva fogalmazzon meg értelmes érveket. Nem mondom, hogy ez mindig sikerült, de általában törekszem erre.” És, hogy mennyire legyen szigorú a kritikus, annak kapcsán a Sziget-könyv szerzője a következőket mondta: „A jó kritikus fontos jellemtulajdonsága az empátia és az elegancia. Legalábbis annak kéne lennie, de ezek mára szinte teljesen kivesztek a szakmából. Ez értelemszerűen nem azonos a megbocsátással, sem az elkendőzéssel, csak az arra való törekvéssel, hogy próbáljuk adott helyzetek, folyamatok mozgatórúgóit megérteni. Persze nem kell elfogadni őket, de tudni róluk igen. Meg a már emlegetett folyamat láttatása. Persze, lehet vele szigorúan bánni, de nem igazságtalanul, bármennyire is közhely ez. Ahogy a kritikusnak arra sem kell tekintettel lenni, hogy egy-egy produkcióban mennyi munka és energia van. Hisz nem attól lesz valami jobb a másiknál, hogy mindenből kétszer annyit pakolnak bele.”

crit2

A következő kérdés úgyszintén elkerülhetetlen volt, miszerint mi van abban az esetben, ha az újságíró egy kedvencéről ír. Mindketten egyetértettek abban, hogy ilyenkor az ő kezük jóval kevésbé van megkötve, mint mondjuk egy sportriporteré, mert „bár a személyes kedvencnél az ember elfogultabb, több az ismerete, jobban is mögé lát a folyamatoknak, azért lehet törekedni az objektivitásra. A rajongói attitűddel amúgy csak akkor van bajom, ha pusztán majomszereteten alapul és nincs mögötte megfelelő érvrendszer. A kritikus is szubjektum, őt is meg lehet fogni érzelmileg, s nem baj, ha ez tükröződik az írásaiban.Kollégájához hasonlóan Inkei Bence is elmondta, hogy egyáltalán nem baj, ha világossá teszi a szerző a zenekarral kapcsolatos viszonyát. Ma már sokkal szívesebben is ír olyan előadókról, akiket ismer, míg azelőtt az új zenekarok értékelésébe is legalább ugyanakkora lelkesedéssel fogott bele. Ahogy mondta „ma egyre kevesebb olyan új zene van, amiről érdemi mondanivalóm lenne, de ez valahol törvényszerű.”

Mindezek után most tartunk ott, hogy a kritika elkészült, megjelenik, majd érkeznek a visszajelzések mind az olvasók mind az érintett zenészek részéről. Inkei Bence az utóbbi nézőpontból közelítette meg kérdést: „Az mindig érdekes, ha a kritikát olvassa az is, akiről szól. Nyilván itt csak magyar előadókról szóló kritikák jöhetnek szóba – volt ilyenből több tanulságos is, voltak, akik örültek egy-egy észrevételnek, mások megbántódtak, pedig a Quartnál messze nem én írtam a legkegyetlenebb kritikákat. De azért nem rossz, ha tudod, foglalkoztatja az illetőt, amit írsz róla, és esetleg el is gondolkodik rajta, nem pedig zsigerből reagál rá.” Hasonlóan érdekes gondolatokat osztott meg velünk Jávorszky Béla Szilárd is a befejező kérdésünk kapcsán. Az olvasók kritikához való viszonyulásának lélektanát boncolgatta, hozzátéve azt is, számára mit jelent egyik vagy másik írása: „Negatív kritikát írni a legkönnyebb. És talán a leghálásabb feladat. Az elmúlt 25 évben jómagam mindenesetre arra törekedtem, hogy – mivel alapvetően mindenhol önjáró lehettem – a rendelkezésemre álló médiafelületen lehetőség szerint pozitív, előremutató ügyekkel foglalkozzak. Persze nem lehetett elmenni kulcsesemények mellett, meg időnként akadtak munkáltatói megbízások is. Így kellett például írnom az Omega 1999-es Népstadionbeli koncertjéről vagy Michael Flatley egy évvel későbbi showjáról ugyanott. S ha már ott voltam, csak azt írhattam meg, amit tapasztaltam. A mából visszatekintve egyik írást sem tartom lényegesnek. Viszont toronymagasan erre reagáltak a legnagyobb számban és a leghevesebben az olvasók.”

Utry Dániel

Kapcsolódó:
Különleges hangszerek itthon – didgeridoo
Különleges hangszerek itthon – mandolin, ukulele és didgeridoo, avagy a Kaldera hangzásának titka
Különleges hangszerek itthon – fujara és theremin
„Nem nagyon jellemző ránk a konfliktus” – Zenekarok változatlan felállásban

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu