Archív

Remélem eltaláltam azt a 3 szót, amiről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Vannak törzsgyökeresek, megállapodók és átutazók. Kísérletező tizenéves koromban elkerülhetetlen volt, hogy ne figyeljek fel a rockabilly-re, de sosem állapodtam meg semminél. Most nézzük meg, mi is változott az 50-es évek óta a rockabilly háza táján napjainkig.

Kis hazánkból származó The Hellfreaks zenekar tagjai szorgalmasan segítségemre voltak néhány kérdésem erejéig. Megdöntöttek ezeréves szájhagyomány útján terjedő téveszméket és megerősítettek a helyes információkban és ezen kívül még be is vezettek a rockabilly és psychobilly amolyan bennfentes bugyraiba.
Nem gondolom, hogy szükségeltetik beszélnem arról, hogy mi az, aminek a mai formáját vagyok hivatott keresni e cikk erejéig, mert aki a gyökerek miatt olvassa, annak csak érdekesség számba megy, akinek pedig új az egész, ő amúgy is jól jár, ha a mai formáját látja, és majd utána néz a kezdeteknek.

rockabilly01

Először is azt szerettem volna megtudni, hogy a mai kacifántos világban honnan szerez valaki tudomást a rockabilly-ről, és miként válik a követőjévé…

“- Nyilván vannak szélsőséges esetek, de szerencsére manapság is akad még annyi rockabilly arc nálunk is, hogy társaságokon keresztül egyszer csak szembetalálkozik vele az ember, és ha nyitott és vevő is rá, akkor utána néz és lehetséges, hogy egy időre vagy akár végleg el is kötelezi magát mellette.”

Miként működik a rockabilly mint olyan manapság? Divat rovat révén az öltözködéssel kapcsolatos kérdéseimet szegeztem nekik, és itt ért az első meglepetés, ami igazából már ki is hatott az egész témára; ugyanolyan.

“- Tehát a rockabilly nem változik, sőt inkább hagyományőrző, követőire ugyanúgy jellemző ma is a lakkos, pomádézott belőtt haj, ami egyénenként változik, de a fésű a farzsebben azért ott lapul a fiúknál. Ugyanúgy hordanak creepert és felhajtják a nadrágszárukat.
A lányok pörgős szoknyában, magas derekúban, topánban vagy magas sarkúban járnak, kontyok, kendők, frufru, vörös rúzs!”

rockabilly03

Elmondták nekem azt is, hogy hazánkban sajnos kevés olyan bolt van, ami kimondottan ilyen ruhákkal foglalkozna, nagyon ritka, de ki lehet fogni. Ezek is egyértelműen külföldről behozott ruhák, ezért az áraik is igen magasak, vagy ha éppen valami rockabilly-re hajazó divatba jön, akkor az mázli, de egyébként a webshopos és megvarratós opciókat kell választaniuk, ha csak maguk nem tudnak varrni.

Az öltözködés kapcsán szóba jött az is, hogy a témában laikus emberek többsége a rockabillys lányokat azonosítja a pin-up lányokkal, pedig a kettő nem egy és ugyanaz, sőt!

Megkérdeztem tőlük, hogy a mentalítás mennyire változott meg, gondoltam én naivan, hogy nyilván formálódott, de egy éles NEM-et kaptam, tehát a rockabilly ezen a téren is hagyományőrző és nekem személy szerint ez tetszik a legjobban. Mert a divat ugyan változhat és hordhatunk maxi helyett minit, de ragaszkodni az elveinkhez tűzön, vízen át, az nemes dolog.

Kicsit félretéve a divatot, a zenei oldalról is beszélgettünk. Aki ilyen zenét és bulit szeretne, hol keresse egyáltalán?

“- Mindenek előtt az Amigo bárban (VII. ker. Hársfa utca), ez vérbeli rockabilly hely! De a Dürer kertben nagyjából félévente van hasonló esemény, ahol több rockabilly zenekar is fellép. Nyaranta Agárdon van R’n’R fesztivál ahol egy hétig rockabilly is dübörög. A zene annyiban változott, hogy páldául a dobhoz használunk erősítőt, jobb hangszereket tudunk venni, és a stúdiókban a régebbi hangzás szerint próbáljuk felvenni az anyagot, mert az nagy kincs.”

rockabilly02

Nos, amit a hazai dolgokról el lehetett mondani és fontos volt, azt nagyjából el is mondtam, de itt a fekete leves, hogy külföldön sokkal inkább él ez a stílus, sokkal több embert érdekel, vannak boltok ahol beszerezhetőek a ruhák, több a rockabilly koncert, nagyobb a közönségük és fogadtatásuk is mérföldekkel megelőzi a magyar viszonyokat. Nem tőlük hallom először, hogy itthon nagyon sok mindennek nincs kultúrája, ami klassz, és még érdeklődés sincs igazán irántuk. Nekik, a The Hellfreaks-nek míg itthon alig van közönségük, már számtalan országban és városban játszottak tömegeknek… és a fogadtatás is teljesen más a szervezők részéről.

Összegzésül annyit tudok levonni, hogy ez egy nagyon karakteres stílus, ami olyannak maradt meg, amilyennek elindították, és ez becsülendő. Hatalmas köszönet jár a The Hellfreaks tagjainak, akik a szabadidejüket áldozták rám. Sok-sok sikert kívánok nekik az életben és a zenekarral! Köszönet még az interjúnak helyet adó Sunny Diner-nek (ez sem volt véletlen választás, ha rockabilly-ről van szó!) és tulajdonosának, aki mindig pozitívan fogad bennünket!

 

RD
képek: Szabó Ákos & The Hellfreaks

www.facebook.com/thehellfreaks
www.sunnydiner.hu
www.amigobar.hu/index.html

rockabilly06

 

Megosztom.

Szólj hozzá