Archív

Még éppen beleférek a rendszerváltás előtt születettek – egyelőre igen népes – táborába, de ennek ellenére, vagy pont ezért, valami különösen romantikus vonzódás tör rám időnként az akkori kulturális és zenei élet iránt. Nem pontosan tudnám ennek az okát megmagyarázni. Ezért imádom Spiró Csirkefejét, pörgetem a Fekete Lyuk facebook csoportját és még sorolhatnám, de épp ezért kaptam fel a fejem Csatári Bence nemrég megjelent könyvére, ami Az ész a fontos, nem a haj – A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája címmel csábít.

A főcím egy Illés dalszövegre … khm, bocsánat … hajaz, így azt gondoltam, jó sok zenei vonatkozású tényanyaggal szolgál majd a kötet, noha az alcím egyértelműsíti, hogy elsősorban a politikai rendszer viszontagságait fogja taglalni. Nos, az általam vártnál jóval töményebben fókuszál a politikai bürokrácia útvesztőjére, több benne az intézményi rövidítés és mozaikszó, mint név a Száz év magányban. Még jó, hogy a függelékben van hozzá szótár! Mindezek ellenére a kötet egyáltalán nem száraz. Az elején megijedtem tőle, mégis irtó hamar végigolvastam, mert visz magával és leköt, még ha nem is minden név ismerős.

1965-ban vesszük fel a fonalat, és egy gyorstalpaló után már benne is vagyunk a kemény Kádár-rendszer túlhúzott, túlellenőrzött világában. Én lényegében teljesen kimaradtam a rendszerváltás előtti “átkosból”, és számomra roppant szórakoztató volt a különböző intézményi egységekről, szabályozásokról, rendeletekről olvasni, ugyanis szinte hihetetlennek tűnik, hogy ezeket bárki komolyan gondolhatta. Pedig bizony, hogy úgy gondolták. Innen nézve viszont egy kicsit szomorú. Sírva mulat a magyar. Érdekes volt végigkövetni a komolyzene, a jazz és a tánczene hármasság arányainak, hangsúlyainak változását, a könnyűzene (akkor még csak beat) térnyerését és állandó szélmalomharcát a rendszerrel, amiből olykor azért sikerült ki-kitörni. A szerző kissé szűkmarkú az ironikus humorral, pedig jól áll neki, zenei anekdotákkal pedig kellően fűszerezi a tények vázolását. Talán egy kicsivel többet is elbírt volna a könyv. Bár gyakran kerülnek elő olyan nevek, amik hallatán kiráz a hideg (Karel Gott, Pataky Attila, Vikidál Gyula, stb.), azért a lapok közül előjönnek a kellemes gyerekkori emlékek a szülői lemezgyűjteményből: LGT, az Illés-Metró-Omega hármas és hasonlók.

Csatári Bence ügyesen kalauzol minket végig a Kádár-rendszeren, jól bemutatva a zenekarok viszontagásos utját a rendszerváltás felé. A kötet hitelességét nem tudom megítélni, de történész professzorhoz méltón annyi levéltári hivatkozást sorol fel a függelékben, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy megkérdőjelezzem az általa felsorolt tényeket. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy kellően pártatlan tud maradni, ami csak fokozza a hitelesség érzését. Egyetlen komolyabb hibáját tudnám felróni, éspedig a 80-as évekről csak az utolsó néhány oldalon kapunk aránytalanul kis képet. Nem tudom eldönteni, hogy ez vajon azért van így, mert a szerzőnek elfogyott a lendülete, így kissé összecsapott, gyorsabban lepörgetett évtizedről van-e szó, vagy pedig a szerző érdeklődését tükrözi, ami ebből következően valószínűleg inkább az első 25 évre koncentrálódik, netán azért ilyen nyúlfarknyi az utolsó évtized, mert valóban annyira fellazult a rendszer, hogy már nem nagyon volt miről írni. Zenéről szerintem mindig lehet mit írni.

Összességében a kötet érdekes csemege. Kell hozzá némi elszántság, de megéri legalább szemelvényeket olvasni belőle, végigolvasva pedig fiatalként is segít megérteni az idősebb zenészgeneráció mozgatórugóit. A legvégére pedig egyetlen kérdés maradt bennem, és sehogy sem találom rá a választ. Melyik lehet a károsabb vagy rosszabb? Vajon az akkori túlszabályozott, “helyes arányokat” elvakultan, gondolkodás nélkül betartató rendszer, ami gyakran alávág a tehetségek kibontakozásának és a diverzitásnak? Avagy a mostani határok és alsó korlátok nélküli “szabadelvű” világ, ahol a kereskedelmi rádió és televízió uralja a piacot és beengedi az életünkbe, a lakásunkba az olyan kritikán aluli zenéket és műsorokat, mint pl. az Éjjel-nappal Budapest, vagy akár a klasszikus VV, BB, Mónika-show és társai voltak?

Décsy Eszter

2438680_5_2

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu