Archív

Egy akkora kaliberű legendához nyúlni, mint a Hitchcock életmű, már a bátorságért megérdemel egy képzeletbeli pacsit. Alfred Hitchcock művészi igényességgel alkotott olyan filmes műfajokban, melyre napjainkban csak igen kevés példa akad. Műveit képtelenség lenne a réteg-, vagy a közönségfilmek skatulyájába egyértelműen belepréselni. Ha egy nagynevű rendezőt megkérdeznek, kik voltak rá hatással, 10-ből 9-esetben előkerül Hitchcock neve. Nem meglepő tehát, hogy a ránk hagyott múlhatatlan értékű filmográfiából hátborzongató (sajnos nem jó értelemben véve) remake-ek egész sora látott már napvilágot.

Ha csak a jelen filmünk szempontjából fontos 1960-as Pszichót nézzük, az megért már három megkérdőjelezhető minőségű folytatást – a harmadikat maga Norman Bates megformálója, Anthony Perkins rendezte –, és Gus Van Sant is elkészítette belőle a maga színes verzióját ’98-ban. A jövő hónapban pedig az amerikai képernyőkön startol egy Bates Motel névre keresztelt sorozat, ami első blikkre olyasmi megközelítése a hírhedt motel történetének, mint ami a Smalville lett a Superman „mondakörből”. Hogy a vérmes kezű Hitchcock rajongókkal nem szabad packázni, azt már a „transformeres” Michael Bay is tapasztalhatta. A produceri atyáskodása mellett 2009-re tervezett Madarak remake már beharangozásakor annyi negatív visszajelzést kapott, hogy a stúdió végül inkább lefújta. A Hitchcock filmográfiából összesen 36 feldolgozás készült, ennek legtöbbje messze alulmúlta az eredeti sikerét, de a maradék néhány is legfeljebb csak megközelítette.

hitchcock-8

A Hitchcock elkészítése már több éve terítéken volt a Paramountnál, csupán a rendezői székbe várták a megfelelő embert, aki végül az első nagyjátékfilmes Sacha Gervasi lett. Mint életrajzi film, abból a szempontból formabontó, hogy nem a teljes életutat mutatja be, csupán egy igen rövid időszakot: a mesterműnek tartott Pszichó ötletével indul és a forgatás után az első bemutatóval véget is ér. A forgatókönyvhöz Stephen Rebello 1990-ben megjelent könyve szolgáltatott alapot, az Így készült a Psycho. A szerző aprólékos kutatómunkával Hitchcock személyes feljegyzésein és hangfelvételein túl minden fellelhető újságcikket elolvasott, és gyakorlatilag mindenkit kifaggatott, akinek a megtörtént bűnesethez, a belőle készült könyvhöz és az abból Hitchcock zsenije által született filmhez bármi köze volt.

A főszerepben lubickoló Anthony Hopkinsnál jobb választást így utólag sem tudnék mondani. A feleségét, Alma Reville-t játszó Helen Mirrenről meg tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Hopkins kellőképp hitchcockosra faragásáról orr-, fül-, toka- és hasprotézis gondoskodott. A végeredmény pedig a maszkmesteri bravúrnak hála nem ment a mimika rovására, ellenben számomra mégis egy Hitchcockba oltott Hannibal Lecter szintjén maradt. Hogy a walesi úriember fizimiskájából ennyit lehetett kihozni, azért viszont a játéka teljes mértékben kárpótolt. A Pszichó eredeti stábjának bőrét magukra öltők között pedig megtaláljuk Scarlett Johanssont, Jessica Bielt, James D’Arcyt és Toni Collette-et.

hitchcock-2

A forgatókönyvről már nehezebb jókat mondani. Elismerem, elég szűk korlátokat szabott, hogy az eredeti eseményeket hűen és különösebb torzítások nélkül adja vissza. Viszont így a cselekmény mozgatórugói bolhából csinált elefántok lettek, a párkapcsolati problémakör pedig kidolgozottság és tálalás terén megreked a „hallmarkos” filmek eszköztáránál.

A másik zavaró tényező címszereplőnk jellemének ábrázolása, amiből sok minden elvész a helytelen egyensúlyok révén. Önbizalomhiány és folyamatos megerősítési éhség az egyik oldalon, míg munkamánia és fennhéjázó, alkotói allűrök egész sora a másikon – megspékelve némi vásznon keresztül gyakorolt hatalomvággyal, amit viszont kisszerű, antiszociális otthoni életmód kompenzált. Ilyen volt a pocakos legenda az én olvasatomban és mindez benne is van a filmben, csak éppen aránytalanul a komplexusos, bizonytalan fél malmára hajtja a vizet. Nem láttam bele a látnoki művészt, aki viccből „lemarházta” színészeit, rémisztgette a stábot, és ha úri kedve úgy hozta, azzal zárta a forgatási teázást, hogy háta mögé vágta a csészét.

hitchcock-5

A filmbéli Hitchcock kicsit olyan lett, aki a tehetségénél többet köszönhet annak, hogy a megfelelő emberek veszik körül. Bár a cím megkövetelné, hogy a film őrá koncentráljon, ehelyett szinte többet tudunk meg a feleségről, Almáról, ahogy már a plakát is hirdeti. S míg maga Hitchcock bizonyára örömmel venné az asszony méltatását, ahogy tette ő maga is minden díjátadós köszönőbeszédében, addig engem inkább érdekeltek volna a feszültségkeltés nagymesterének további hóbortjai és vágószobatitkai.

A fényképezésre, a zenére és főleg a hatvanas évek Amerikájának megteremtésére ellenben nem lehet panaszunk. Hatalmas csorbát az említett hibák együttvéve sem képesek okozni, Hitchcock-laikusoknak kifejezetten ajánlott, bár részemről mozivászon helyett inkább a nappali tévéképernyőjére kívánkozik és nem kizárólag a műfaja okán.

Arra tökéletes, hogy annak is felhívja a figyelmét erre a páratlan életműre, akinek eddig kimaradt az életéből. Avagy hatására akár mélyebben elmerüljön Alfred Hitchcock mai napig egyedülállóan izgalmas, és több mint 50 tételes filmográfiájában.

Jackman



hitchcock-6
hitchcock-10

Megosztom.

Szólj hozzá