Archív

Hard Rock Rising 2.0 – Az előző héthez képest zeneileg egy kicsit egységesebb volt az este felhozatala, a bandák stílusilag közelebb álltak egymáshoz, így jobban kiéleződött a verseny a profizmusra és technikai tudásra. Az egységesség viszont színvonalban is tökéletesen megvolt, ez nem volt kérdés.

hrbp200

Nem sokat tököltek a srácok, az estét a Perfect Pill kezdte. A múlt heti irgalmatlanul pörgős kezdés helyett szépen lágyan melegítettek fel mindenkit az estére egy nagyon kellemes, blues-rockos hangzással, amiről nekem egy kicsit a klasszikus rock, a nagy öregek jutottak eszembe – és ez az egész estét jellemezte egy kicsit -, néhány gitár-dallamról leginkább talán a Rainbow. Ennek már csak azért is örültem nagyon, mert apukám jóvoltából többek között az ő zenéjükre tomboltam három évesen a nappali közepén. Köszi srácok!

hardrockbp2-hrbp201

Rövid átszerelés után jött a Cruel Cure, fiatal banda, egy éve játszanak együtt. Jó kiállású srácok, felmentek a színpadra és olyan rock’n’rollt toltak elénk hirtelen – köszönhetően az énekes irgalmatlan hangtartományának – amitől rendesen elkerekedett a szemem. A zenéjükön erősen érződött a klasszikus brit metál vonal, mint Iron Maiden és Judas Priest. A dobosnál volt egy-két kis pontatlanság, de – elsősorban a lányok figyelmét – az énekes remekül elterelte: szép lassan dobálta le magáról a ruhát… Gondolom nincs problémája csajok terén!

hardrockbp2-hrbp202

Végül, de nem utolsó sorban: az Ozone Mama. A banda tavaly megnyerte a Fonogram-díjat az Év felfedezettje kategóriában. Engem – és ezzel nem voltam egyedül – az első percben megvettek maguknak! Olyan energiával játszották végig a rövidke fél órájukat, amitől az arcom puffant a padlón. A srácoknak igazán van stílusuk! Olyan volt, mintha most lennék 16 éves és Nirvana-t hallgatnék kevesebb grounge-al, több rockkal, amiben egy igen fura énekes tombol egy brit alter-bandából! Igazi élmény volt nézni őket! (Holnap este játszanak a Fészekben, tessék megnézni!)

hardrockbp2-hrbp203

Nem volt nagy meglepetés, a zsűri egyhangúan az Ozone Mamát juttatta tovább. Egyre izgalmasabb lesz a verseny, gyertek el a harmadik fordulóra jövő kedden is a Hard Rock Cafe-ba, játszik a Cante Diem, The Cashback és a Leecher!

DE
fotó: Zsiga Pál

hardrockbp2-hrbp204

Megosztom.

Szólj hozzá