Archív

Nemrég jelent meg a budapesti Ozone Mama harmadik lemeze Sonic Glory címmel. A hazai vintage rock úttörői most is egy szuper koronggal jelentkeztek, az Amerikát is megjárt dalok pedig még a szokásosnál is jobban operálnak a hetvenes évek hangulatával és dögösségével.

A Gábor András (gitár), Székely Márton (ének), Dobos Gergely (basszusgitár) és Gulyás Máté (dobok) alkotta banda a budapesti L.V. Hangstúdióban végzett felvételi pluszmunkálatok után Amerikába továbbította az anyagot. A keverést New York-ban a Karma Studio East-ben végezték, végül a masteringgel Los Angeles-ben Stephen Marsh tette teljessé a lemez hangzását. Azért megjegyzendő; az, hogy amerikai kéz is dolgozott a lemezen hallatszik is egy kicsit, hiszen a dalok még inkább a hatvanas illetve hetvenes évek americana feelinget hozzák el nekünk.

Az album első dala rögtön egy dögös riffeléssel indít, a Good Times Roll egy tökéletes kezdőnóta, ilyen “vissza a szép időkbe” hangulata van végig. Másodikként a Backdoor Man dörren egy nagyot nekünk, és visz el a szerelem és az érzelmek világába, igazi pörgős, táncolós nóta lett. A szerelemtől kicsit eltávolodunk a pszichedelia és a miszticizmus világába  a Gypsy Girl elszállós témáival. Imádni való dal, kicsit hippie, kicsit Fleetwood Mac hangulat, tetszik. A Hard Times már inkább a blues rock tengelyen egyensúlyozik, és egy kicsit Jimmi Hendrix ízű. Azt hiszem, ez lesz a kedvenc számom az albumról. Semmi túlgondolás, nyers és energikus. Ötödikként pedig máris érkezik egy szintén nagyon erős dal, a Kings and Rules személyében. Ez a dal a banda elmondása szerint egy kiskirályról szól, aki megmászik minden sziklát, tehát ha olyan érzésed van, hogy nem tudsz valamit véghezvinni akkor hallgasd!

Hatodik számként egy igazán balladisztikus dal szerepel a lemezen. A Lovelight klasszikus értelemben vett amerikai szerelmes dal késő 60-as évek szájízzel. Ezek után gyorsan tovább is állunk a Siren’s Call társaságában a szerelemtől, és inkább epikusabb irányba hajtunk tovább a sztrádákon. Érdekessé és teltté teszik ezt a számot az orgona és az akusztikus gitár betétek, nagyon jó választás volt. Az ének sem hétköznapi, kicsit sztori mesélős hangulata van, olyan western film érzet. A Man on the Run viszont egy laza kis funk rock számnak sikerült, lehet rá táncolni bőven majd a koncerteken. A harmadik lírikusabb szám a korongon a Hope, ami egy nagyon ütős akusztikus dal lett. Nagyon jól illik egy kocsikázáshoz, néhol már filmzene szerű hatása van. Utolsó dalként pedig az albumot az Ain’t No Place Mine zárja. Igazi lüktetős blues dal lett, nagyon ott van benne a Mississippi delta és társai. El kell hagynod a helyet ahol élsz, indulj! Le a kalappal. Tökéletes lezárása lett a korongnak.

Összességében az idei év eddigi egyik legjobb lemezét hallottam most. Letisztult, energikus és egyáltalán nem unalmas egy percig sem. Odatették magukat nagyon a srácok, alig várom, hogy koncerten is megdörrenjenek ezek a kibaszott jó számok. Hallgatni ér, még csak Deezeren lehet, de október másodikától remélhetőleg már a csapból is ez fog ömleni. Yeeah! Jut eszembe, ennek örömére most megszomjaztam egy kis Muddy Waters-re .:) Szóval rock ‘n’ roll, na, meg a Hoochie Choochie Man!

Zsirmon Norbi

Olvass róluk még többet itt!

Ozone_Mama_-_Sonic_Glory_FRONT (1)

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu