Archív

Szeptember 24-e óta vetítik itthon az igen meghökkentő Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (Me and Earl and the Dying Girl) című filmet. Nehogy már erre valaki ne kapja fel a fejét, bár még nem elég ahhoz, hogy kedvet csináljon. A rendező, Alfonso Gomez-Rejon neve ismerősen csengett, méghozzá nem máshonnan, ő dirigálta az American Horror Story epizódjait (nemsokára jön a következő évad is). Na, így már azért némi érdeklődés támadt bennem.

Az eredetileg Jesse Andrews regényéből készült adaptáció egyik főhőse Greg (Thomas Mann), aki gimis éveit igyekszik tökéletesen feltűnésmentesen átvészelni. Kicsit fura, de alapvetően rendben van a srác. Ő narrálja időnként a történéseket is. Barátja – avagy “munkatársa” – Earl (RJ Cyler), akivel kisgyerek koruk óta kultfilmek újragondolt változatát forgatják és néha újra is nézik saját alkotásaikat. Zseniális például, ahogy a Mechanikus narancsot zoknibábokkal csinálták meg. Ők minden ebédszünetben az egyik tanáruk (Jon Bernthal) irodájában rejtőzködnek. Aztán egy napon Greg anyja (Connie Britton) megkéri a fiút, hogy ugorjon át barátnője lányához, akinél leukémiát diagnosztizáltak. Ilyen ajánlólevéllel Greg a háta közepére sem kívánja a találkozást, de végül a szülői nyomásnak engedve átmegy Rachelhöz (Olivia Cooke).

Ahogy az az amerikai filmekben lenni szokott, bármennyire nem fűlik a foga egyikőjüknek sem egymás társaságához – Greg nem bírja a lányokat és amúgy sem az a barátkozós fajta, Rachel pedig nem kíváncsi senki sajnálatára -, mégis összebarátkoznak. Találkoznak minden nap, a suliban is és utána is, néha Earllel együtt. Az ilyen típusfilmekkel ellentétben itt sem egy barátság és “happily ever after” történet, sem egy romantikus sztori (ahogy a filmben is elhangzik) szálai nem kerülnek elő. A film a vígjáték és a kemény dráma elemeit ötvözi, amerikai filmektől szokatlan érzékkel és könnyedséggel.

me-earl-4

A filmben felbukkanó színészek alakítása nem kiugróan zseniális, de csak azért nem, mert olyan halál természetességgel, olyan életszagúan vannak megformálva a karakterek, hogy az embernek eszébe sem jut, hogy “színészi alakítást” néz. Bár rengeteg tinifilmvonás van a filmben, mégis igen mély drámai elemek bújnak meg a háttérben (pl.: Rachel szembenézése a betegségével, Greg és a szülei kapcsolata, Greg és a világ kapcsolata, Earl és Greg balhéja), amiért érdemes ezt a filmet komolyan venni. A kultfilmes utalások pedig egy külön dimenziót nyitnak meg a filmmániásoknak. Ez a film kifejezetten okos. Okosan van megcsinálva, köszönhetően a rendezőnek, és az okosan megírt történet okosan van előadva. Végig tudjuk mi fog történni, de hagyjuk, hogy a szereplők sutasága, a sztori kedves, de nem bárgyú fiatalsága elringasson minket, és ugyanúgy ne vegyünk tudomást a végzetről, ahogyan a szereplők teszik. Aztán egy ponton becsapnak minket. Spoilerezni nem szeretnék, de ez a becsapás irgalmatlanul kegyetlen húzás a rendezőtől, és ezt a kegyetlenséget mindenképpen az erények-kategóriába sorolnám.

Alapvetően nem szeretem a vígjátékokat, de ezen a filmen többször felnevettem, sőt, a végén még alaposan össze is szorította a torkom és kipréselt egy-két könnycseppet. Olyan keserédes dráma, ami nagyon szépen kivédi a gagyi sablon párbeszédeket és történetelemeket. Igazi csemege, csak ajánlani tudom!

Décsy Eszter

Olvass még több filmet!

me-and-earl-and-the-dying-girl-5

 

Megosztom.

Comments are closed.