Archív

Jóval idő előtt estünk le tegnap a Hard Rock Rising döntőre. Itt-ott emberek, vacsorázó vendégek, de azért szép lassan megtelt a hely. És valami volt a levegőben. Hol ideges, hol izgatott arcokat láttam. Körbenéztem, kértem egy sört, és vártam. Kíváncsian. Mégis csak a döntőről volt itt szó…

hrrd00

Három hete minden kedden ott voltunk. És most vége. Minden eldől. Meg kell mondjam, nagyon hozzászoktam ehhez. El tudnám képzelni minden keddemet itt. Barátságos, ismerős arcok, rock’n’roll, mi kell még?

hrrd-hrrd01

A második válogatás továbbjutója, az Ozone Mama csapott a húrok közé, végre, és ráadásul nem is kicsit. Nagyon erős kezdés! Igen hosszú munkanap után támasztottam ott a pultot, de a fáradtság egy pillanat alatt eltűnt, a lábam mozogni kezdett – köröm kopog a söröskorsón -, az energia, amit beleadtak a srácok, elsöpört mindent az első akkordtól az utolsóig! Egy kicsit Jim Morrison kelt életre ezen a gyönyörű havas-tavaszi (és kurva hideg) estén.
Alig kezdték el a második számot, mikor már egyre magasabb összegben mertem volna fogadni, hogy ők jutnak tovább! A gitárszólóktól leszakadt az arcom, megint. És a közönség imádta őket. Egyszerűen megőrültek a színpadon!

hrrd-hrrd02

Pörögtek a dolgok, jött is utánuk egyből a Wall Street, az első hét második továbbjutója. Mert ugye a Fatal Error visszamondta, de azért ketten is eljöttek megnézni a bulit. Kicsit ledöbbentem, talán az idő szépítette meg az emlékét, hogy valójában ez a zene idejét múlt (már, ha volt neki egyáltalán) és unalmas. Pedig van nekik kicsi, de kő kemény rajongótáboruk. De mindegy, amúgy is elvonta a figyelmemet az a láthatón külföldi zakós fiatal macskajancsi, aki a hatvan felé járó apja mellett ülve fixírozott két véletlenül idevetődött, láthatóan szintén külföldi cicalányt, és mikor azok menni készültek, végre vette a bátorságot, hogy valami nagyon béna dumával megszólítsa őket. Eddigre már őszintén szurkoltam neki, de nem volt sok esélye…
A zsűri értékelésére kaptam fel a fejem, akik most öten voltak: Hámori Eszter, Keresztes Ildikó, Váry Zoltán, Leander és Vörös Attila. Érdekes volt…

hrrd-hrrd03

„Oh yeah, oh yeah” jött a Cante Diem– ugye, Johnny Depp és Courtey Love -, akik ugyan továbbra sem tanultak meg jobban zenélni, de ez továbbra sem érdekelt senkit sem, komoly konkurenciája lett az Ozon Mamának. Pillanatok alatt visszarántották az embereket a pörgésbe, ledarálták a koncertet, és vele együtt mindenkit. Valószínűleg az egyetlen ember, aki nem rájuk figyelt az az a fura forma volt, aki az ingemmel volt mélyen elfoglalva.
Stílusosan a Spring Break című számukkal fejezték be a szűkre szabott fél órájukat, nekem pedig két dolog motoszkált az agyamban: megint 16 éves akarok lenni és az ő zenéjükre megőrülni, na, meg az, hogy a zsűrinek cseszettül nehéz dolga lesz…

hrrd-hrrd04

Téblábolás, tipródás, fejvakargatás. Aztán még több fejvakargatás. Meg még egy kicsi. Mi meg tűkön ültünk. Még sosem tartott ennyire sokáig kitalálni, hogy mi is az ítélet, de aztán: a továbbjutó az Ozone Mama, nekik, és mindenkinek gratulálunk, a Hard Rock Cafenak pedig köszönünk mindent, én meg szaladok Berlinbe…

DE
képek: Zsiga Pál

Hard Rock Rising – elkezdődött…
Hard Rock Rising – második forduló
Johnny Depp és Courtney Love egy színpadon – Hard Rock Rising Vol. 3
Hard Rock Rising – Fatal Error helyett Wall Street a döntőben

hrrd-hrrd05
hrrd-hrrd06
 

Megosztom.

Szólj hozzá