Archív

Az utóbbi hónapokban igen sokat sétálok a Corvin környékén, s nem csak a mozi miatt.  Mindenesetre látom, hogyan alakul át valami egészen mássá az a környék, amit évekkel ezelőtt megismertem. Ez már önmagában egy érdekes vitaindító is lehetne, de nem ezért ültem most a billentyűzet elé. Mindenesetre a változás észrevehető a sétány kínálatában is, akár a falatozó, akár az italozó egységeket tekintjük. Egy biztos, ez már nem az a környék, amit selymes döglégy Zoltán megénekelt annak idején… bár kínai büfé azért még akad.

Burger forradalom lévén, adja magát, hogy a sétányon megjelenjenek a burgerezők. Mivel már nem egy s nem kettő nyílt meg itt az utóbbi időben, ezért úgy döntöttem, eljött az ideje egy próbának. A sétány falatozóihoz, a kollégák vízi grill tesztje óta némi távolságtartással viszonyulok, ezért ez alkalommal direkt a leghivalkodóbb nevűt szemeltem ki. EPIC Burger. Az augusztus óta nyitva lévő faloda neve már önmagában egy provokáció a kóstolásra.

Belépek, felragadok egy étlapot, ami alapból alig tesz ki többet kétoldalnyi szellős felsorolásnál, de még ennyit sincs kedvem vacakolni, ezért egy nagy levegővel átfutom, míg a pulthoz lépek. A JD’s Burgerre kis híján azonnal lecsapok, ám mivel a jackszósz bevitelt a Retró Burgerben rendre kimaxolom, ezért inkább a névadó Epic burgerre voksolok. Lássuk, mit tud a szendvics, amihez a nevüket adják.

Abszolút vállalható várakozási idő után rám is köszön a kiosztott szám a képernyőn. Eközben nyugtázom, hogy a dizájn egységes, letisztult, gyorséttermi hangulatot hoz, és a só-bors, valamint a ketchup-mustár páros ott figyelnek majd minden asztalon. Ezt értékelem. Epic barátom a jól megszokott marhahús pogácsa, paradicsom, csemegeubi, lilahagyma, jégsaláta kombó mellett bacont, cheddart, BBQ szószt, és még egy szelet pácolt marhahúst is rejteget magában. Ránézésre is szép, hívogató darab, de a miheztartás végett még egy steak burgonyával megfejelem.

Harapok, rágok, ízlelek, nyelek, újratöltök. Az összhatás kellemes, ez egy finom burger, ám egy hosszabb szemkontaktus közepette, akad hozzá néhány szavam. Kezdjük a bucival. Nem mondom, hogy rossz, de a jó nem ilyen. Szezámos, mázas, alapvetően kellemes ízű, ám a szerkezete hagy kívánnivalót maga után. Belefér, de egy igazán jó zsömlével simán egy szintet ugorhatna feljebb a szendvics. A bacon teljesen rendben van, bár rossz bacon szerintem nem létezik. Ha valaki találkozott már ilyennel, az kérem, dokumentálja az esetet. A cheddarból lehetne több, mert elveszik a BBQ szószban, cserébe a hús az lendületből lenyom mindent. Az alap 200 grammos húspogácsa plusz még egy vékonyabb szelet pácolt marha már egy férfiembernek is kellemesen laktató. Szép darab, jól csúszik, még úgyis, hogy a hús teljesen át van sülve, ezért nem kifejezetten szaftos. A krumpli mirelit, de rendben van. Ettem már rosszabb házit is, de semmi kiemelkedő. Elköszönésképp még annyit vetek oda neki, hogy bár nekem bejött a pácolt marhahús szelet íze-világa, ám azért azt megjegyzem, hogy olyan karakteresen szól bele a burger ízébe, ami gyakorlatilag minden más összetevőt üt. Hogy ez hiba-e vagy sem? A fene se tudja. Nekem ízlett.

Az EPIC Burgerben választható a rakd össze a saját burgered opció is. Korlátozott összetevő választékkal, ám akár dupla (400g) hússal is, és néhány olyan ínyencséggel, mint a papperjack sajt, vagy a Jack Daniels szósz. És hogy epic-e az EPIC Burger? Nem, ezt nem mondanám, ám azt bátran kijelenthetem, hogy egy finom, a belvárosi viszonyokhoz képest vállalható árú és méretű burgert fogyaszthattam el. Ha egy-két változtatást eszközölnének, akár még toplistásak is lehetnének, de a lehetőség, és talán az erő is, velük van.

Szabó Tamás
Képek: facebook.com/epicburgerbp , és saját készítés

Kapcsolódó:
Mi van a jól dizájnolt csomagolásban? – Bubba’s Water Grill
Igazi retró meglepetés a nyolckerben – Retró Büfé

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu