Archív

Csípősen hideg őszi estére kelt a hold, midőn te, mint egyszerű kóbor lélek, rohanvást fogyasztod el az útra való forró feketédet, hogy a szél kevésbé borzolja össze a kedélyed, mint a fák lombját az üveg túloldalán. Mi lehet az, ami egy ilyen estén arra készteti az embert, hogy a csillagok alá lépjen? Mi más, mint az ír éjszaka szülöttei, a God Is An Astronaut, akik a tavalyi hajókirándulás után, újra hazánkba látogattak. Ezzel immáron sorban a negyedik sztratoszféra átlépést garantálva az arra érdemeseknek, akik a post-space rock hajtóművek közelébe merészkedtek.

Bemelegítés gyanánt iamyank, az über raszta producer/dalszerző pattant a színpadára, hogy egy live szettel fesse fel nékünk az alapot, a nagyterem színpadára. Bevallom eddig csak néhány anyagot ismertem tőle, és nem is igazán értettem, hogy miért pont rá esett a választás. Bár visszagondolva a tavalyi God Is An Astronaut koncertre, és az ott csűrdöngölős country játszó előzenekarra, igazából nem volt okom nagy összefüggéseket keresni. Ám annak ellenére, amit vártam – valami egészen kemény ütemdobálást – iamyank egy nagyon is a főfellépőhöz szabott előadást prezentált. Lassú révülés, elnyújtott hangok, néhol egy leheletnyi gitár. Megfelelő anyag ahhoz, hogy röppályára álljunk. Az pedig, hogy mindezt egy szem magában prezentálta, az nagyon rendben van.

GIAA_01

Aztán nagyjából fél kilenc körül, a kötelező sör- mosdó- átállás szentháromság után pillanatnyi sötétség ált be, hogy a Kinsella ikrek vezette űrhajó méltó módon startolhasson el. A kilövés pedig nem múlta alul az elvárásokat. Dübörögve rázta életre a közönséget. A gitárrohamok szavára pattantak fel a szemek, és tágultak a hallójáratok, hogy az átlagos érzékelésen túli tapasztalásban lehessen részük.

A régebbi húzószámok közül az első rohamba került Worlds in Collision szedett szét, hogy aztán az új album, a Helios Erebus egyik gyöngyszeme, a Vetus Memoria ránthasson össze… újra és újra. A turné apropójául szolgáló Helios Erebus egy nagyon összefüggő albumra sikeredet, még a God Is An Astronaut korábbi lemezeihez képest is. Tökéletesen megszerkesztett utazás ez, expozícióval, bonyodalommal, tetőponttal, krízissel és késleltetéssel, aztán pedig katarzissal. Annyira egyben van, hogy a számcímek csak a sokadik hallgatás után kezdenek tudatosulni az emberben. Olyan vezetett utazás ez, ami karon ragad, és nem enged.

GIAA_05

A Helios Erebus másik húzó száma, a Centralia is tökéleteset tarolt, és bár a Forever Lost most mintha kicsit elcsúszott volna a billentyűk magasságában, az előző albumról beköszönő Red Moon Lagoon, majd az örök klasszis Suicide by Star helyre tette a dolgokat. A leköszönés mondjuk bennem vegyes érzelmeket keltett, mivel a tömeg kitartó kántálása ellenére sem voltak hajlandóak visszatérni, cserébe kaptunk egy üvöltő birodalmi indulót. Biztosan ők is nagyon izgatottak, az új Csillagok háborúja film decemberi megjelenése kapcsán, de azért én jobban örültem volna még néhány számnak. Sajnálatos, de ez a földet érés már ilyen lett. Azért reméljük, hogy a God Is An Astronaut megőrzi azt a jó szokását, hogy évről-évre visszatér hozzánk. Mi mindenesetre az eget lesve várjuk a visszatértüket.

Szabó Tamás
fotó: Pazonyi Dóra

Kapcsolódó:
Még több iamyank itt
Még több poszt-rock cikkért klikk ide!
Végtelen horizontok a Duna felett – God is an Astronaut az A38 fedélzetén

Megosztom.

Comments are closed.