Archív

Örömteli hétfő este volt a tegnapi, főként a post- és math-rock rajongóinak, ugyanis igazi csemege tért vissza hozzánk a Gozsudba, egyenesen Luxemburgból. A Mutiny on the Bounty immáron negyedik lemezük, a Digital Tropics turnéjának keretében érkeztek, előzenekaruk pedig a győri Rosa Parks volt. Ki nem hagytuk volna! :)

Furcsa, lebegős lelkiállapotban érkeztem a koncertre, de még épp időben, a Rosa Parks épp csak színpadra lépett, mikor lesétáltam az alagsorba vezető lépcsőn. Őket a tavalyi I Scream, You Scream, We All Scream For Mainstream c. nagylemezzel ismertem meg, élőben is sajnos csak két félszer láttam eddig. Jó pár éve vannak a színtéren, de a tavalyi lemez helyezte őket végre a jól megérdemelt helyükre, amit tegnap este élőben is bizonyítottak, én pedig végre egészben láttam egy teljes koncertet. Sajátságos, matekos poszt-rockjukban benne van valami punkos pofátlanság és dühös lazaság, és ettől olyan egyedi a zenei világuk, be is rántott már az első pillanattól fogva. Profi, tökös színpadi jelenlét és abszolút minőségi zene, mintha “nem is magyar zenekart hallgatnék”. Relatíve rövid koncertjük tömör volt, és pont annyira súlyos, hogy öröm legyen viselni.

NOW_3954

A Mutiny on the Bounty bemutatkozó kislemeze (Treasure Chest At The End Of The Rainbow Split) éppen idén tíz éves, és most járnak a harmadik nagylemeznél. A Digital Tropics még nyár elején jelent meg, így mindenkinek volt ideje bőven, hogy felkészüljön belőle, és a közel teltházas bulin úgy tűnt, a közönség majd’ minden tagjának sikerült is ezt abszolválnia. Az előző, Trials lemezzel együtt ez is nagyon betalált, a korábbi albumok nyersebbek, matekosabbak ennél a kettőnél. Imádom, ahogy lágyul, mégis rétegesebb a stílusuk, és a zene atmoszférája egyre nagyobb teret kíván.

Szóval, nem hiába vártam a koncertjüket. Három éve már játszottak itthon, ami valószínűleg komoly nyomot hagyhatott bennük, a frontember ugyanis gyanúsan jó kiejtéssel emlegetett valami pálinkát. Egyébként akárhányszor megszólalt, egyöntetű kuncogás szaladt végig a helyiségen, ugyanis olyan pösze, hogy ilyen már nincs is. :) Ahogy a színpadra léptek, varázsütésszerűen megváltozott a légkör; belülről feszítő izgatottság, komoly odafigyelés. Az új album klipes dalát, a Dance Automaton Dance-t már az első harmadban eljátszották, ahogy a nagy kedvenc North Korea-t is. A számok, a kicsi terem ellenére is nagyon jól szóltak, gyönyörűen kijöttek azok a “nagy terek”, ami a hangzásukat jellemzi. Tűpontos matekozás, elborulás és energiabombák a színpadon és a közönség is teljesen feloldódott a zenében. A fények a Gozsduban megszokott mintásak voltak, egyes dalok viszont elbírtak volna valami nagyon durva stroboszkópot is. Aztán röpke háromnegyed óra játék után bejelentették, hogy itt az utolsó szám, ami a Mapping the Univers volt, így el is hittem, hogy kész, vége, ennyi volt, de szerencsére ráhúztak még kettőt.

NOW_4030

Csupán egyórás koncert, de az olyan sűrű volt és tömény, hogy épp elégnek érezte az ember. Na, jó, elbírtam volna még néhány számot. De hazafelé épp azon gondolkoztam, hogy biztos szükségük van néhány erőnléti edzésre koncertek előtt, hogy ők maguk is bírják, elképesztő energiákat pakolnak bele a zenébe. Ez persze sokkal jobban kijött volna egy nagyobb színpadon, mégsem érzem rossznak a helyválasztást, szeretem ezt a fajta pince-intimitást, közelséget, és szerencsére ez nem igazán megy a hangzás rovására. Egyszóval a tegnap este: agydurranás. Köszönjük!

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál

Kapcsolódó:
Dióhéjban a poszt-rockról – körkép kintről és itthonról
Poszt-rock őrület és minifesztivál volt a Dürerben – 2015.05.21.
Poszt-katarzis a hajón! – sleepmakeswaves, Skyharbor, Tides from Nebula @ A38, 2015.03.30.

Az ír éjszaka szülöttei visszatértek – God Is An Astronaut; iamyank @ Dürer Kert, 2015.10.20.
Még több pszt-rock itt!

Megosztom.

Comments are closed.