Archív

Hét év alatt három bemutatkozó dalt összehozni azért első ránézésre nem túl kecsegtető, ám belehallgatva a Phineas Gage Left Right Away c. EP-jébe a rossz előérzetemre rá is cáfoltak egyből. Őszintén kíváncsi lennék, ugyan mi tartott eddig, ugyan miért fosztottak meg minket ilyen sokáig ettől az élménytől, de egy biztos, ha lassan is, de a gyümölcs beérett.

A zenekar a nevét Phineas Gage-ről kapta, aki egy 19. századi építőmunkás volt. Neve tragikus munkahelyi balesete kapcsán vált híressé, amelynek következtében agyának elülső része (frontális lebenye) maradandóan károsodott. Fizikailag gyorsan felépült, ám viselkedése radikálisan megváltozott. Az addig halk szavú, csendes és tisztelettudó Gage hirtelen féktelenné és kezelhetetlenné vált, cselekedeteit ezután kizárólag ösztönei és aktuális vágyai irányították, amely antiszociális viselkedéssel társult. Az eset az agykutatás területén mérföldkőnek számít, hiszen a tudósok azóta tudják biztosan, hogy különféle tulajdonságainkért, viselkedéseinkért és képességeinkért az agy különböző területei felelnek.” – olvasható a zenekar (Bacsó Eszter – ének, Móricz Kristóf – midi, Luczás Tamás – basszus, Mittler Balázs – dob, Juhász Dániel – gitár) háttérsztorija, és ebből már lehet egy kicsit következtetni a hangzásukra is, ami legalább ennyire ösztönös és eklektikus, ahogy szegény Phineas cimboránkat is elképzeljük.

Csupán három, ám roppant velős dalról van szó, a kezdő 312 keményen magával ragadó, nagyon jó kezdő dal, az ezt követő Hide and Seek és Departures pedig hozza ezt a szintet. A dalokat az R33-ban rögzítették, ami érezhető is a háttérben megbújó kissé koszos, kissé talán indusztriális szájízen, de ez mind nagyon jól áll a daloknak. Az előtérben a főbb stíluselemek a progresszív elektronika, darkwave és talán poszt-rockba hajló dallamívek, még egy kis synthpop is befigyel. Összetett, okos, igényesen szerkesztett zene, tele mély érzésekkel, mégis könnyen befogadható, fülberagadó dallamok. Bacsó Eszter éneke kifejezetten jól áll neki, és ha már itt tartunk, a bevezetőben említett hét év valójában csak kettő, Eszter ugyanis akkor csatlakozott a zenekarhoz, azóta létezik ez a felállás.

Nagyon ígéretes nyúlfarknyi kis EP az övék, és nagyon remélem, hogy hamarosan többet is hallunk majd róluk. Azt pedig kifejezetten sajnálom, hogy pénteken néhány ezer kilométerrel arrébb leszek, ugyanis a Dürerben játszanak majd a Gutenberg Halott társaságában (akikről szintén nemrég írtunk). Becsszó mihamarabb megnézem őket élőben is!

Décsy Eszter

Kapcsolódó:
Gutenberg Halott cikkek itt

LeftRightAway_VER1

Megosztom.

Comments are closed.