Archív

Tegnap nyitotta meg kapuit a szomjazók előtt a III. Budavári Sörfesztivál, a Hunyadi és az Oroszlános udvar szépen megvilágított romantikus környezetében. A csütörtöki nap ellenére igen sokan eljöttek, volt mulatság, zene, folyt a sör dögivel.


Az előző két évhez képest szélesebb sörkínálattal készültek a szervezők, és idén először egy külön cider ligetet is kialakítottak. Ahogy elnéztem a cseh és szlovák vonalra erősítettek rá leginkább, amit a búzasöreiket kóstolgatva egyáltalán nem bántam.
Ellentétben a múlt heti Főzdefeszttel, itt az emberek sokkal kényelmesebben elfértek, mert nagyobb – és meg kell hagyni, patinásabb – a fesztivál területe. A kapható ínycsiklandozó ételek tökéletesen illettek a sörök világához, érdemes volt azokat is kóstolni.

sorfeszt13-sorfeszt1305
Idén bevezették a kártyás fizető rendszert, ami mellé szerencsére pont elegendő feltöltő pontot helyeztek ki, hogy ne kelljen órákig sorba állni. Mindegyik stand, főzde kulturáltan, igényesen kínálta, amije volt, a bőség zavarában nehéz választani. Ennek ellenére nagyon hiányoltam néhány nagyon jó magyar sörfőzőt (például a Kalteneckert, főleg a Legendát), illetve a mostanság egyre népszerűbb IPA-kből is csak alig akadt néhány féle. Túl hangsúlyosak voltak az olyan nagy és ismert márkák, mint mondjuk a Staropramen.
De egy kis körbe-körbe kolbászolással természetesen megtaláltuk azokat a söröket, amik finomak voltak, illettek a hangulathoz, nem is volt ott gond egy szál se.

A Budavári Sörfesztivált mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretnének ismerkedni, esetleg már ismerkednek is a sörözés kultúrájával, mert kellemes belépő ebbe a világba. Nem utolsó sorban pedig egy nagyon jó program, gasztronómiailag is, és szórakozás terén is – a koncertekről és részletes programokról a fesztivál honlapjáról tudtok tájékozódni.

Akkor, emelem korsóm…

DE
Képek: Zsiga Pál

Kapcsolódó:
5. Főzdefeszt – sör, sör, és még több sör…

sorfeszt13-sorfeszt1302

sorfeszt13-sorfeszt1303

sorfeszt13-sorfeszt1306

sorfeszt13-sorfeszt1307

sorfeszt13-sorfeszt1308

sorfeszt13-sorfeszt1309

sorfeszt13-sorfeszt1310

sorfeszt13-sorfeszt1311

sorfeszt13-sorfeszt1312


Megosztom.

Szólj hozzá