Archív

Pár éve nagy rákattanás volt a mostani ausztrál prog-rock vonalra, ez azóta is tart, és hál’ istennek a legnagyobb kedvenceimet meg is nézhettem már itthon, mint a Karnivoolt, a sleepmakeswavest és még sorolhatnám, de régóta áhított és rajongással szeretett Closure in Moscow is tiszteletét tette nálunk tegnap este a KVLT-ban. Őrült nagy izgatottsággal indultam a koncertre.

A 2006-ban alakult mebourne-i Closure in Moscow mindössze két stúdióalbummal (First Temple (2009), Pink Lemonade (2014)) az egyik legmókásabb szívszerelmem, tavalyi lemezük olyannyira betalált elsőre, hogy hetekig szinte mást se hallgattam. Ha minden igaz jártam már errefelé néhány éve, a mostani Európa-turnéjuk azonban nem indult túl gördülékenyen, Londonban lenyúlták az összes cuccukat a laptopoktól kezdve a boxeralsókig. De, ha már újra eljutottak idáig, esélytelen volt, hogy kihagyjam ezt a koncertet.

A glasgowi Atlas : Empire indította az estét. A fellépők közül ők voltak a legfiatalabbak, 2011-ben álltak össze. Mindössze három kislemezük van, közülük csak a legelső, 2012-es To the Astronaut​.​.​. címűbe futottam bele anno, így nem mondanám nagy szakértőjüknek magam, de ez épp elég volt arra, hogy nagyon kíváncsi legyek rájuk. Annak ellenére, hogy még korán volt, és igen szellősen voltak az emberek, irtó nagy svunggal nyomták végig a koncertet,dicséretükre váljék! Alapvetően kissé elvontabb progresszív rockot játszanak, amiben – főleg itt a koncerten – gyakran kidomborodnak a post-rock stílusjegyei, és ez nagyon jól áll nekik, de néhol deftonesos áthallások is vannak benne, erre jó példa volt az utolsó dal, ahol a másodgitáros énekelt, de tüdőből és óriásit, és kint a közönség között. Le a kalappal előttük! Kifejezetten rövidnek éreztem a koncertjüket,maradhattak volna még.

Az amerikai Icarus the Owl lépett színpadra másodikként, akik 2009 óta nyomják az alternatív rockot. Na, nem azt a hazai altert kispálostul, meg harmincipszilonostul, hanem a zúzósabb, progresszívebb, metálos elemeket belesűrítő amerikai fajtából. Negyedik, Pilot Waves c. stúdiólemezük épp idén jelent meg, jó példája a pop punk, post-hard core, indie rock elemeket összeolvasztó zenéjüknek. A koncerten inkább ilyen kis könnyed “pop hard rock” stílusnak tűnt, sok ponton a Shell Beach-et juttatta eszembe. Annak ellenére, hogy nem kedvencem ez a faja amcsi szájízű énekstílus és zene, nagyon bejött a koncertjük, jó, hogy voltak, de az este lényege még hátra volt.

És a lényeg bizony az ausztrál Closure in Moscow volt. Ahogy írtam, a melbourne-i srácoknak kissé rázósan megy ez a turné, és volt egy kósza hátsó gondolatom, hogy ez talán rányomhatja a bélyegét a fellépésükre. Hát, ez bizony csak apró pesszimizmus volt, ugyanis olyan full extrás műsort adtak, hogy csak lestem! A Sweet#harttal indítottak, remek hangolódó dal, kellett is vagy 20 másodperc, hogy ráérezzek a koncertre. Ez után még maradtunk az első lemeznél; Vanguard, hogy egy kicsit keménykedjenek is, a tavalyi lemezüket viszont a Seeds of Golddal indították. Meglepődtem, hogy ez a dal a settlist első harmadába került, de aggodalomra nem volt ok, rengeteg zseniális dal volt még hátra. Nagyon sokan voltunk és mindenki táncolt, mindenki bulizott, és elképesztően jó hangulata volt, hogy ennyire testközelből nézhetjük őket, igazi klubkoncert feeling. Az egyik számnál felkaptak egy srácot a színpadra, aki Michael Jacksont megszégyenítően táncolta végig a dalt. Irtó hamar elszaladt az idő, és amikor elköszöntek, senki nem mozdult. Idejét sem tudom, mikor láttam utoljára olyat, hogy a közönség ennyire visszaköveteli a zenekart, egyszerűen képtelenek voltunk elengedni őket.

Nem is tudom, mit lehetne még hozzátenni, egyszerűen zseniális estevolt, és hatalmas köszönet jár a Phoenix Music-nak, hogy összehozták ezt a bulit! Sokáig emlegetni fogom!

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál

Kapcsolódó:
“Vétek lenne a seggemen ülni és nem csinálni semmit” – Ghostchant interjú Jakab Zolival
A Shell Beach-ről itt olvashattok bővebben

Megosztom.

Comments are closed.