Archív

165406_312562142202811_134009895_nIgen, végre ezt is megértük, Paramore koncert volt Budapesten! Bár nagyon nehéz volt, igyekeztem nem csak Hayley Williams-re koncentrálni a buli alatt, hogy azért ne akörül forogjon ez a cikk, mint a tini barátnőjüket tegnap elkísérő, de szigorúan csak metalcore-t és semmiféleképp nem Paramore-t hallgató srácok gondolatai az este: a színpadon pattogó bomba csaj körül.

 

Merthogy valóban erről volt szó, Hayley iszonyatosan dögös és energikus frontember, akinél vigyázni kell, mert azon kaphatjuk magunkat, hogy csak bámuljuk, és hipp-hopp, vége a koncertnek. Nem véletlenül említettem a fenti stílust sem, kinézetre szerintem simán elfért volna egy metalcore bandában hörögve. Persze nem ezt tette, az énekre pedig nem volt egy pillanatra sem panasz, egyszóval profi produkciót nyújtott.

 

A 2010 óta hivatalosan háromtagú banda másik két tagja is kitett magáért, a pontosságra nem lehetett panasz, és a színpadi megjelenés is rendben volt, amikor épp a kezemmel kitakartam az énekesnő látványát, hogy rájuk is tudjak figyelni. Én a hangosítással is elégedett voltam, bár hallottam olyat is, aki kevesellte a dobokat. És itt érkeznék el az egyetlen pontra, ami nekem kissé fájónak tűnt: természetesen nem csak hárman álltak a színpadon, hanem volt még három kisegítő zenész is a hátuk mögött. Tudom, hogy ez így szokás, meg nem egyedi eset, de én akkor is pofátlanságnak tartom, hogy végig kb. sötétben állnak, és a koncert végén be sem mutatják azokat, akik nélkül hárman maximum egy akusztikus produkciót adhatnának elő. De ezen azért hamar túl lehetett lendülni a koncert hevében. Arról nyilatkozni sajnos nem tudok, hogy jobb-rosszabb volt-e ez a felállás, mint a régi, mert nekem is, mint a többségnek, ez volt életem első Paramore koncertje.

 

Ha már viszont az akusztikusnál tartunk, utolsó negatívumként annyit tudok megjegyezni, hogy szerintem hiba volt az egyik – az új lemezen is teljesen indokolatlanul szereplő – ukulelés prüntyögéssel indítani, de szerencsére ezt a ráncot is gyorsan kisimították a homlokomon az azt követő Misery Business megszólaltatásával. Bár túlságosan jól éreztem magam ahhoz, hogy számlistát memorizáljak, azt el tudom mondani, hogy mindegyik lemezről hallhatta a meglepően kis tömeg a kedvenceket, aminek én személy szerint nagyon örültem, ugyanis nem lettem maradéktalanul rajongója az új daloknak.

 

Ha valahogy osztályoznom kéne összességében a bulit, az biztos, hogy életem legjobbjai közé sorolnám, ahonnan már csak úgy kerülhet ki, ha a legközelebbi Paramore koncert még ennél is ütősebb lesz!

 

tsoree

 

 


Megosztom.

Szólj hozzá